Novák Előd (Mi Hazánk) azzal a kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz, miért támogatják Izrael háborúját diplomáciailag a semlegességünk helyett. Miért képvisel a kormány is idegen érdekeket például Izrael kapcsán? - kérdezte, majd arról beszélt: terrorállamként folytatja Izrael a háborúját, és ezt a népirtást, sajnos, Magyarország is támogatja.
Azt hangsúlyozta, pártja elítéli a terrorizmus minden formáját, az ENSZ által szorgalmazott kétállami megoldást támogatják, és kiemelte, hogy meg kell akadályozni annak a harmadik világháborúnak a kitörését, amely felé tartunk. Sürgette, hogy hozzák haza az izraeli-libanoni határról és más külföldi missziókból is a magyar katonákat.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára egyetértett az interpellálóval abban, hogy a "dollárbaloldal" hazaárulásait unalomig lehet ismerni, a harmadik világháborút kell megakadályozni, legyen szó az orosz-ukrán vagy a közeli-keleti háborúról, abban viszont más véleményen volt, hogy a kormány idegen érdekeket képviselne.
Ne keljen versenyre Gyurcsány úrral a hazugságok terén! - kérte az interpellálót, arra emlékeztetve, hogy egy terrortámadás váltotta ki a közel-keleti helyzet eszkalációját, "Izraelnek joga van megvédeni magát" és harcolni a terror ellen, és el kell kerülni, hogy államközi konfliktus alakuljon ki a térségben.
Azt emelte ki: a civileket meg kell védeni, és vissza kell térni az Ábrahám-megállapodások kijelölte útra, mert ez volt a régióban az egyetlen eredményt hozó folyamat.
A képviselő nem fogadta el az államtitkár által adott választ.
(MTI nyomán)
Frissítés: egy kis friss ízelítő az izraeli "önvédelemből"
Civileket végeznek ki a megszállt Ciszjordániában:
🚨🇮🇱 Israel were caught EXECUTING CIVILIANS again in the West Bank! pic.twitter.com/3qWfnvFH4Z
— The Saviour (@stairwayto3dom) December 11, 2023
Zsidó nő örömködik a palesztinok kiirtásán:
🇵🇸🇮🇱 "I want all the arab people to die."
— Censored Men (@CensoredMen) December 11, 2023
"Gaza now in the hell."
"All the people in Gaza dead haha."
"It's really really fun."
Says this Israeli woman. pic.twitter.com/7KyiI9iRxr
2. frissítés: az interpelláció teljes szövege:
A sékeljobboldal miért támogatja Izrael háborúját diplomáciailag a semlegességünk helyett?
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
A kormány által előszeretettel dollárbaloldalnak nevezett, kétségkívül amerikai pénzből támogatott balliberális oldal hazaárulásait már unalomig ismerjük, de miért képvisel a kormány is idegen érdeket pl. Izrael kapcsán?
A Mi Hazánk Mozgalom a terrorizmus minden formáját elutasítja, mélyen elítéljük fegyvertelen civilek lemészárlását. Ilyet a hosszú évtizedek óta tartó izraeli-palesztin konfliktus során mindkét fél részéről láttunk. Izrael és Palesztina esetében az ENSZ által is szorgalmazott kétállami megoldást támogatjuk.
A harmadik világháború felé tartunk, ezt kell megakadályozni, ezért Magyarországnak nem volna szabad támogatnia a háborút. Meg kell állítani a háborús őrületet, mert minden kioltott élet valójában csak a globális irányítók érdekeit szolgálja.
A Gázai övezetben már most sokkal több ártatlan civil halálos áldozat van, mint az ukrajnai háborúban közel két év alatt. Az izraeli áldozatokhoz képest már most 20-szor annyi palesztin áldozat van, csak a megölt gyermekek száma 7 ezer fölött van már. Tömeges gyermekgyilkosság önvédelemből?
„Gáza a gyermekek temetőjévé” válik - mondta az ENSZ-főtitkár, a népirtást mégis folytatja Izrael terrorállamként, pl. az izraeli parlament alelnöke azt írta: „El kell törölni a Gázai övezetet. (…) Egyetlen gyermeket sem hagyhatunk ott meg, s végül az összes ottmaradtat el kell onnan űzni. (…) Fel kell égetni az Gázai övezetet.” Ezekről persze nem tudósított Magyarországon pl. a közmédia, de a legolvasottabb jobboldali hírportál, a Kuruc.info igen, a bizonyítékokat is bemutatva.
S ezt a háborút Magyarország sajnos támogatja. Pl. december 7-én volt egy ENSZ-szavazás az izraeli visszaéléseket vizsgáló munkacsoport létrehozásáról, 193 országból 12-en szavaztak nemmel, köztük Magyarország.
Az izraeli háborúval kapcsolatos magyar parlamenti nyilatkozatot pedig azért nem szavazta meg a Mi Hazánk Mozgalom egyetlen képviselője sem, mert az egyoldalú kiállás volt Izrael mellett, béke helyett háborús uszítással ért fel. Nagykoalíciós összefogással leszavazták a Mi Hazánk mindhárom módosító javaslatát, béke és Magyarország semlegessége helyett az Izrael melletti egyoldalú kiállás a fontos a dollárbaloldalnak és a sékeljobboldalnak egyaránt, a Mi Hazánk Mozgalom egyedül maradt a béke pártján.
Az izraeli határon szolgáló honvédjeink hazahozatalát is hiába kezdeményezte a Mi Hazánk, ahogy Irakban és Csádban sem volna keresnivalójuk a magyar katonáknak, inkább az automata fegyverekkel is ostromlott déli határkerítésünknél kellene szolgáljanak honvédjeink. De a parlamentben egyedül maradtunk javaslatunkkal.
Miért nem hajlandók az izraeli határon szolgáló honvédjeink hazahozatalára?
A sékeljobboldal miért támogatja Izrael háborúját diplomáciailag a semlegességünk és a béke helyett?