Július első napján éjfél után nem sokkal példátlanul súlyos közlekedési baleset történt a XIII. kerületben. Az Árpád híd pesti hídfőjétől több autós, köztük egy hatszáz lóerős Mercedes kezdett versenyzésbe, hogy a Budára vezető oldalon mérjék össze, mit tud az autójuk.

A Mercedes sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett, és elgázolt egy teljesen szabályosan, az Árpád híd északi oldalán lévő kerékpársávon haladó kerékpárost. A rendőrség szerint az ütközés pillanatában legalább 137 km/óra volt a vétkes jármű sebessége.

A sofőr később elismerte felelősségét, azonban állítása szerint azért ment olyan nagy tempóval, mert nagyon közel mentek mögötte a BMW-k.

Augusztus első felében Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője a 24.hu-nak elmondta, a bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően három hónappal hosszabbítja meg a gyanúsított letartóztatását, a végzés azonban nem végleges.

A Mandiner úgy értesült, hogy a 33 éves elkövető szeptemberben elhagyhatta a büntetésvégrehajtási intézetet, és bűnügyi felügyelet alá került. A lap információját a Fővárosi Törvényszék is megerősítette, mely szerint a terhelt letartóztatását a bíróság szeptember 22-én megszüntette, és négy hónapra – a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzött, lakóingatlanra korlátozott – bűnügyi felügyeletét rendelte el.