Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem lehet uzsorakamatot kivetni a bevállalt, de nem megszületett gyermekek miatt - írja a 24.

Megjelent a Magyar Közlönyben az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett, és már október elsejétől hatályos rendelet, amely módosítja

szóló korábbi rendeleteket.

A kormány döntésének lényege, hogy a már megkötött otthonteremtési támogatásoknál a késedelmi kamat, a csok szabályait nem teljesítőknél a büntetőkamat

az 5 százalékot nem haladhatja meg.

A Bank360 ennek kapcsán azt írja, a kormány felismerte, hogy a csokos feltételek nem teljesítésekor fizetendő büntetőkamatok irreálisan magassá váltak.

Ha nem születnek meg a vállalt gyerekek megadott időn belül, akkor – amint a 24 korábban megírta – a jegybanki alapkamattal (13 százalék), rosszabb esetben annak ötszörösével (65 százalék) megegyező büntetőkamattal kellett volna visszafizetni a lakás vásárlására, építésére, bővítésére felvett támogatást. Az új rendelet szerint a támogatási feltételeket nem teljesítő házaspárok által fizetendő késedelmi (büntető) kamat semmiképpen sem lehet magasabb 5 százaléknál. Tehát a támogatás felvétele és a visszafizetési kötelezettség beállta között azokban az időszakokban is maximum 5 százalékkal számolják ezt a késedelmi kamatot, amikor az alapkamat vagy meghatározott esetekben annak ötszöröse meghaladná az 5 százalékot.

A Mi Hazánk újabb javaslatát hallotta meg a kormány

A Mi Hazánk korábban többször felhívta a figyelmet, hogy aggasztó a csok szabályozásában a büntetőkamat mértéke, tekintettel az elszálló jegybanki alapkamatra, amit a héten 13%-ra emeltek. A büntetőkamat mértékét pedig a jegybanki alapkamat határozza meg. Ezért is követeltük, hogy meg kell előzni az újbóli adósrabszolgaságot, mivel ennek hiányában több tízmillió forintot is vissza kellene fizetnie a családoknak.( A mentesülési okokon kívül pedig ezernyi probléma lehet, a legtriviálisabb okon, a váláson kívül is.) - írja közleményében dr. Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom végrehajtási és hitelügyi szakpolitikusa. Alább a folytatás.

Ezen hibák orvoslására követeltük korábban számos alkalommal, hogy a csokra vonatkozó büntetőkamatot mielőbb maximálja a kormány. Abban az esetben ha a kormány célja valóban a családok lakáshoz való jutása és nem a bedőlt hiteleken való népnyúzók kiszolgálása, akkor ezt az ésszerű javaslatot mielőbb meglépi! Ezt a követelésünket hallotta meg végre a kormány és október elsejétől maximálta a büntetőkamat mértékét.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából