Az összefogás sikere érdekében Dobrev Klára fejezze be a lejáratókampányát és ne állítson valótlanságokat! - követelte Márki-Zay Péter kedden délelőtt.




"Végtelenül méltatlannak tartom Dobrev Klára eddig sikeresen felépített kampányához azt a hazug gyűlöletkampányt, amelyet most folytat ellenem a sajtó és a közösségi média felületein. Állításával ellentétben a hazaáruló kifejezés el sem hagyta a számat, és azok, akikről nyilatkoztam az ATV-nek, nem a DK szavazói voltak, hanem a Párbeszéd párt Karácsony Gergelyt eláruló politikusai" - tette hozzá.

"A hazug támadássorozattal, amely immár a legszűkebb családi és magánéletemet, feleségemet és gyermekeimet sem kíméli, a DK kampánycsapata valójában arról a hírről akarja elterelni a figyelmet, hogy a tegnapi napon egy újabb komoly közvéleménykutatás bizonyította, hogy ha az ellenzék az én jelöltségemmel indul Orbán Viktor ellen, akkor együtt győzni tudunk, ha azonban Dobrev Klára lesz a közös jelölt, Orbán maradna a miniszterelnök", írja bejegyzésében.

Frissítés: ugyanazt vágják egymás fejéhez: Gyurcsányné hazug lejáratókampányról beszél

Dobrev Klára keddi sajtótájékoztatóján reagált a közte és második fordulós miniszterelnök-jelölti riválisa, Márki-Zay Péter között kialakult feszült helyzetre. Azzal kezdte, hogy az első fordulóban nagyon tisztességes versenyt láthattunk, és, bár volt odamondogatás, nem lépték át a határokat.

A DK miniszterelnök-jelöltje úgy látja, hogy Márki-Zay Péter

ezt a tisztességes versengést alig pár nap alatt Trump típusú élet-halál harccá változtatta.

„A recept ismert Orbántól Trumpig, ne az ország fontos dolgairól beszélj, csak az ellenfeledről, minél nagyobb a hazugság, annál jobb” – folytatta Dobrev Klára, hozzátéve, hogy ez gyűlölködés és hazug lejáratókampány.

Két okból is úgy érzi, hogy reagálnia kell Márki-Zay Péter kommunikációjára: az egyik, ha nem állítják meg időben a populizmust, annak végzetes következményei lehetnek, másrészt ez a kampány nemcsak őt akarja lejáratni, hanem szétveri azt az ellenzéki összefogást, ami a jövő évi győzelem garanciája lehet.

Dobrev Klára szerint aki fideszesnek nevezi a legnagyobb ellenzéki párt szavazóit, és pártellenes hangulatot szít, mikor a szövetséges ellenzéki pártok 2,5 millió szavazója nélkül nincs esélye a kormányváltásnak, aki Trump módjára előre bejelenti, hogy ha veszít, akkor csalás történt, aki lehazaárulózza az ellenzékieket, majd ezt a fáradtságra fogja, aki arról beszél, hogy csak zsarolás miatt nem támogatják őt ellenzéki politikusok, az nem fog tudni jövő tavasszal nyerni.

Legyen világos, ez a viselkedés ma az ellenzéki összefogásra leselkedő legnagyobb veszély. Aki ezt csinálja, az nemhogy áprilisig, de még decemberig sem tudja egyben tartani az ellenzéki összefogást.

A DK miniszterelnök-jelöltje leszögezte, hogy a végén nemcsak a pártelnököknek – ami szerinte meg is fog történni –, hanem a szavazóknak is fel kell sorakozni a győztes mögé, de ezt a „Fidesz-stílusú lejáratókampány” ellehetetleníti. Az egy hete még lelkes arcokat csalódottnak látja, mert félnek attól, hogy az egyszer már maguk mögött hagyott stílus visszatért.

Dobrev Klára érti a tesztoszteron és hiúság fűtötte politikát, de ha ez gyengíti az összefogást, nem magánügy. A DK politikusa többször hangsúlyozta, hogy mindenáron, mindenkivel szemben megvédi az ellenzéki szövetséget.

(Index nyomán)

Korábban írtuk: Alakul a ballib belháború: Márki-Zay hazaárulónak nevezte Gyurcsányné támogatóit, Dobrev keményen visszaszólt