Ugrás a cikkhez

Varga Judit szerint "teljesen alaptalan politikai állásfoglalás" az Európai Parlament (EP) azon keddi állásfoglalása, amely szerint el kell ismerni az azonos neműek "házasságát" és élettársi kapcsolatát.

"Úgy látszik nem tágítanak, továbbra is fáj az EP-nek, hogy Magyarország a gyermekvédelmi törvény által semmilyen szexuális propagandát nem enged be a köznevelési intézményekbe, iskolákba, óvodákba. Zavarja őket, hogy ellenállunk a nyomásgyakorlásnak és az LMBTQ-lobbinak" - fogalmazott az igazságügyi miniszter keddi, angol nyelven is közreadott Facebook-bejegyzésében.

A gyermekek nevelése kizárólag a szülő feladata és ezt az Európai Unó Alapjogi Chartájának 14. cikke is kimondja. Pont Brüsszelben lenne ezt olyan nehéz megérteni? - tette hozzá.

Az Európai Parlament szeretné megmondani, hogy mit tartsunk házasságnak, családnak, valamint a gyermek-szülő viszonyba is bele akarnak szólni. Megint olyan kérdésekről akarnak nekünk felülről utasítást adni, melyek nemzeti hatáskörbe tartoznak. Az már csak hab a tortán, hogy az EP ismételten a 7-es cikkely szerinti eljárást lebegteti a kezében - írta.

Felidézte, hogy az Alaptörvény értelmében az "ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége".

Magyarország tehát a lehető legmagasabb szinten védi az emberi jogokat, ezért is értelmetlen ez a politikai hisztériakeltés az Európai Parlament részéről. A tények mellettünk szólnak - hangsúlyozta.

"Magyarországon minden felnőtt úgy él saját elhatározása és világnézete alapján, ahogy szeretne. A gyermekek nevelése azonban kizárólagosan a szülők joga. Ebből nem engedünk!" - szögezte le bejegyzésében Varga Judit.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából