Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egykori elnöke 2014-ben került feltételesen szabadlábra került "jó magaviselete miatt", miután kitöltötte egy év tíz hónapos börtönbüntetésének kétharmad részét. Most végre új barátai vannak:







Íme a DK közleménye:

Szövetségi együttműködési megállapodást kötött a DK és a Magyarországi Cigányközösség Fóruma

A Demokratikus Koalíció és a Magyarországi Cigányközösség Fóruma, az MCF "A cigányságnak Magyarország a hazája!" című programja alapján együttműködnek az ellenzéki szövetség közös roma programjának kialakításában és végrehajtásában. Közösen dolgoznak a romák élethelyzetének javítása érdekében az oktatás, a foglalkoztatás, a telepfelszámolás, a vállalkozások segítése, az előítélet visszaszorítása, az egészségügy, valamint az állam- és közigazgatás területén.

A két szervezetnek közös érdeke a roma közösség tartós, munka és oktatás alapú felemelése, a cigány és nem cigány emberek békés, biztonságos egymás mellett élése, azáltal Magyarország gyarapítása.

Korábban írtuk:

- Kolompár megszerette a börtönben az árnyékot, ezért "alternatív képviselet" felállításán fáradozik

- Röhej ez az ország: máris kiengedték Kolompárt