Felháborítónak tartjuk, hogy miközben a kormány 34 milliárd forintot von el az önkormányzatoktól, ebben az évben 33,5 milliárd forinttal támogatja a migránsösztöndíj-programot, vagyis a Stipendium Hungaricumot, a jövő évre pedig 40 milliárd forinttal kívánja támogatni e programot, amelynek keretében például az a nigériai is Budapesten tartózkodott, aki most erőszakolt meg egy magyar nőt - jelentette ki Toroczkai László.



Fehér lányok ajándékba a fekete fiúknak - így fogják ők fel ezt a programot (sajnos - és ez az érintett lányok szégyene - nem is teljesen alaptalanul)










A Mi Hazánk elnöke egyértelművé tette: azt követelik a kormánytól, hogy állítsa le ezt az ösztöndíjprogramot, és fordítsa az így felszabaduló tízmilliárdokat a magyar gazdaság megmentésére.

Kapcsolódó: ÁRTATLAN a tudományos indíttatásból hazánkban élő nigériai: teljesen véletlenül került a szajha lakásába

Korábban írtuk: A Mi Hazánk Zuckerbergék és a hazai oligarchák megadóztatásával csökkentené az önkormányzatok terheit