A kormány által bejelentett gazdasági akcióterv intézkedései jó irányba mutatnak, de ez kevés, ezért Zuckerberg-adó bevezetését kéri a Mi Hazánk - jelentette be sajtótájékoztatóján a pártelnök.

Toroczkai László elmondta, a Zuckerberg-adó a digitális multikra vonatkozna, kiemelten a Facebookra, ezek ugyanis milliárdokat szednek be a magyaroktól, de semmiféle adót nem fizetnek Magyarországon, és sem a védekezéshez, sem a gazdasági károk enyhítéséhez nem járultak eddig hozzá semmivel.

A Mi Hazánk elnöke rámutatott: az adó kivetésével az önkormányzatok terheit is lehetne csökkenteni, ugyanis elfogadhatatlannak tartják a gépjármű-adó elvonását tőlük, hiszen ez a vidéki kistelepüléseket sújtja, ahol a bevételeknek akár a felét is kiteheti, enélkül pedig veszélybe kerül ezen települések élete. Elmondta azt is, semmiféle kormányzati segítséget nem kaptak ahhoz, hogy a helyi idősek otthonában, a gondozási központban vagy az egészségügyi intézményekben maszkokkal és orvosi eszközökkel fel tudják szerelni a dolgozókat, ezt saját forrásból és adományokból oldották meg.

Toroczkai közölte: azt is szeretnék, ha leállítanák a végrehajtási eljárásokat a veszélyhelyzet idejére, ugyanis a kormányzat elfeledkezett azokról, akik egy folyamatban lévő végrehajtási eljárás miatt nem jutnak hozzá a pénzükhöz.

Ugyanígy "megfeledkeztek" a magyarországi oligarchák megadóztatásáról, ez is hozzájárulhatna a gépjárműadó kiváltásához. Az így befolyó, több milliárdos bevételből ráadásul a kormány bővíthetné is a gazdasági intézkedéseit, ezen belül azok körét, akik a járvány idejére fizetést vagy fizetéskiegészítést kapnak az államtól., és szeretnék, ha az álláskeresőkről sem feledkeznének meg.

Magyar zászlót minden házra!

A kezdeményezés célja Veszprém megyéből indult, erre kérik az embereket és az önkormányzatokat is, ugyanis ez a gyönyörű szimbólum a párt Szabó Dezsőtől kölcsönzött gondolatát jeleníti meg: "Minden magyar felelős minden magyarért!" Ennek a hitvallásnak most különös jelentősége van - hívta fel a figyelmet Toroczkai.

(Kuruc.info)