Mécsest gyújtottak a budapesti gettó "felszabadulásának" 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezés résztvevői az egykori gettó emlékfalánál a VII. kerületi Dohány utcában. Jákov Hadasz-Handelszman izraeli nagykövet tartott beszédet a megemlékezésen - írja szűkszavúan a Mandiner.
A beszédekből nem idéznek, de biztosak lehetünk benne: ha volt is nyilasozás, az nem a köszönet szava volt. Pedig ha valóban zsidót akartak volna irtani, mint ahogy a naponta szaporodó túlélők hazudják, néhány nap alatt könnyen pontot tehettek volna a történet végére.
Ehelyett, mint a Wikipédia is elismeri:
Az ostromot 68 000-en élték túl a Szálasi-kormány belügyminiszterének rendeletére létrehozott gettóban.
Érezzük is naponta a túlélők és leszármazottaik háláját...
A 3000-es számadat is igazi holokamu-csoda
1945 áprilisának közepén ugyanis gyászünnepséget tartottak a gettóban elhunytak emlékére. Erről a korabeli sajtó is tudósított, mint pl. "A Reggel" c. lap is 1945. április 16-i számában. Itt pontosan megjelölik a gettóban - az elsősorban az ostrom miatt romló körülmények következtében - elpusztultak számát, ami 2298 volt.
Körülbelül ennek mintájára növekszik évről évre az "összáldozati" szám is...
Frissítés: az ország szégyene 68 ezer zsidó életének megóvása?
Az MTI közöl rövid összefoglalót a beszédekről:
A gyűlöletre és a gyűlölködőkre nem gyűlölettel, hanem méltósággal kell emlékezni – mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a budapesti gettó felszabadulásának 75. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen pénteken Budapesten.
Köves Slomó úgy fogalmazott: „nem az a kérdés, hogy kik voltak a szüleink, hanem az, hogy mit kezdünk az ő emlékükkel”. „Közös feladatunk tartalmassá tenni az emlékezést akkor is, amikor a túlélők, azok, akiknek személyes emlékeik vannak a vészkorszakról, már nem lesznek közöttünk” – mondta.
Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester arról beszélt: az emlékezés mindig morális és politikai aktus is, a „saját felelősségünkkel való szembenézés”. Ami 1944 és 1945 telén a VII. kerületben és egész Budapesten történt, az az „ország szégyene”.
„Nem elfelejthető és nem is megbocsátható (…), olyan teher, amellyel mindannyiunknak együtt kell élnünk” – fogalmazott a politikus.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó:
- Hány zsidót lőttek a Dunába a nyilasok?
- Nyilasfóbiások figyelmébe: mi történt 1944. október 15-én?
