Ugrás a cikkhez
Reklám

Alig pár napja olvashattuk örömtől repeső szívvel Jakab Péter elnöki szándéknyilatkozatát, az igazi élmunkásnő is bejelentkezett riválisnak. Be szép is lenne az LMP-s társelnöki rendszer velük!

A Jobbik alakulásakor az elvtársnő a Gyurcsány-kormány minisztériumában dolgozott, a Jobbikhoz csak a néppártosodás során csatlakozott, miután Hende Csaba kirúgta a Fidesz-kormány Honvédelmi Minisztériumából, mert a miniszter elől is eltitkolta, hogy korábban kizárták az ügyvédi kamarából.



Bundás Andi nem véletlenül érzi magát otthon napjaink Jobbikjában

Jakabhoz hasonlóan ő is egy hazugságot hangsúlyoz:

a Jobbik kormányozni is képes, jobboldali, nemzeti erő.

A gyurcsányistákkal leglátványosabban összeboruló újjobbikosnak van bőr a képén a párt komcsillenes alapító nyilatkozatára hivatkozni:

Mi nem kérdezzük honfitársainkat, milyen ideológia mentén választanak, hiszen az egész nemzetet képviseljük a 2003-as Alapítói Nyilatkozat szellemében.

Továbbá:

Nekem kifejezett célom az, hogy mind az Országgyűlésben, mind a pártmunkában a jövő nemzedéket alázatosan szolgáljam, s azt az utat járjuk, amit a 2003-as Alapító Nyilatkozat kijelölt.

Idézzünk a hivatkozott alapító nyilatkozatból is:

A Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból. A Parlamentben a mindenkori jobboldali kormány lelkiismerete kívánunk lenni

Szerepel benne a posztkommunistákra vonatkozó megjegyzés is, amit Varga-Damm saját bevallása szerint nem is ért, és nem "bélyegzi meg" vele a barátait:

A posztkommunista baloldal szociális érzékenység híján a nagytőke, a bankárok és a felső tízezer érdekeit szolgálja.



Igazi öribarinők

Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy Jakab fajtájára jellemző követelőzésével szemben Varga-Damm külön nyomatékosítja, hogy nem kér hosszabb mandátumot az alapszabályban meghatározottnál, és nem kizárólagosan olyan elnökhelyettessel és alelnökökkel hajlandó együttműködni, akiket ő mond tollba a kongresszusnak. (Szerencséjére a számára vállalhatatlan valódi jobboldaliak már távoztak a pártból.)

Íme a teljes szándéknyilatkozat:

(Kuruc.info)

Tökéletes jelölt az erős balkanyart végrehajtó párt élére:

- Női kampányt indítanak a ballib traktoroslányok, mert "ahol egy nő megjelenik a politikában, ott minden megoldódik"

- Nincs már lejjebb: a december 5.-és Bangónéval áradozott az összefogásról a Jobbik

- Nem volt egyoldalú a szerelem: Varga-Damm szerint száz év múlva is méltatni fogják Hellert

- Varga-Damm a patkányozó Bangónéról: "Ildikó egy szeretetteljes ember"

- Bírósági dokumentumok bizonyítják, hogy Bundás Andi éveken át a lakásmaffia ügyvédje volt

- Varga-Damm Andrea nem más, mint egy tőrőlmetszett kommunista

- Újabb uzsoraügy árnyékolhatja be a Vadai-Damm-románcot - az első ingatlanos bűnbanda ügyvédje is volt B. Andi

- Vadai-csókolgatás előtt a lakásmaffiával is flörtölt Bundás Andi: cigányoknak játszotta át ügyvédként elesett magyarok ingatlanjait

- Közös Zetkin-napi performanszot tartott a Jobbik-MSZP-DK-stb., vagyis az egyesült baloldali ellenzék is

- Varga-Damm Andrea nem ismer posztkommunistákat a parlamentben, azt sem tudja, mit jelent a kifejezés





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából