Sneider Tamás elnök szívesen bevinné a Jobbikot abba a pártcsaládba, amelynek most a Fidesz is tagja. Ez nem mindenkinek tetszik – írja a Népszava.

"Semmiféle testületi döntés nincs arról, hogy a Jobbik szeretne csatlakozni az Európai Néppárthoz" – mondta a lapnak Szávay István, a párt parlamenti képviselője, frakcióvezető-helyettese. A kérdésről eddig még csak érdemi vita sem volt. A parlamenti frakcióban és a választmányban biztosan nem, de Szávay tudomása szerint az elnökségben sem.



Illusztráció - a fénykép nem most készült, és nem az ellenvélemény várható következményeit jeleníti meg a Jobbikban (korábbi sajtótájékoztató a román nagykövetség előtt, fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA)

Előzőleg Sneider Tamás, a Jobbik elnöke az Azonnali.hu portálnak adott interjújában közölte: pártja "megcélozta", hogy az Európai Néppárt tagjai legyen. Vannak is arra utaló jelek, hogy ez nem lehetetlen – tette hozzá konkrétumok említése nélkül.

Szávay István a maga részéről nem ért egyet azzal, hogy a Jobbik felvételét kérje az Európai Néppártba. Ugyanakkor, ha bárkiben ilyen szándék felmerül, akkor arról lehet és kell is vitát folytatni a párt megfelelő belső fórumain, de nem tartja szerencsésnek, ha a felvetésről a Jobbik tagjainak és politikusainak a sajtóból kell értesülniük.

Az, hogy a Jobbik kacérkodik az Európai Néppárttal, nem először kerül szóba. Volner János alelnök, frakcióvezető-helyettes például a 24.hu-nak júniusban beszélt arról, ha pártja sikeresen szerepel a jövő tavaszi uniós választáson, "fontos cél lehet bekerülni az Európai Néppártba".

Volner János a tisztújító kongresszuson nem akart elindulni az elnöki posztért, a Jobbik EP-listájának vezetője lenne. Az erről szóló végleges döntést Volner "legkorábban szeptemberre" valószínűsítette, Sneider Tamás most "legkorábban decemberre" tolta ki az időpontot, a mostani interjúban pedig így fogalmazott: "Volner János készül erre a pozícióra, de nincs még döntés".