Ugrás a cikkhez
Reklám

Kulturális keresztes hadjáratra van szükség, a civilizációra az egyik legnagyobb veszélyt jelentő iszlám ellen, és ebben Magyarországnak vezető szerepe lehet Milo Yiannopoulos brit újságíró szerint.

Az M1 aktuális műsorában szombat este közölt exkluzív interjúban a jobboldali, amerikai Breitbart News hírportál korábbi szerkesztője kijelentette: a kulturális keresztes hadjáratnak egy olyan európai országból kell indulnia, amely a kommunizmus és a "nácizmus" legsötétebb korszakait is megtapasztalta.

Magyarország kimondhatja, hogy nem kér ezekből a bevándorlókból, mert az emberek nem ezt akarják. "Sem Európának, sem a migránsoknak nem jó, ha korlátok nélkül befogadjuk őket" - fogalmazott az újságíró, aki szerint, ha valaki muszlimnak vallja magát, annak nincs helye nyugaton, mert gondolkodása nem összeférhető az európai kultúrával.

Örülne neki, ha Orbán Viktor az élére állna ennek a keresztes háborúnak - jegyezte meg.




Véget kell vetni a politikai korrektségnek, és meg kell védeni az európai értékeket - hangsúlyozta Yiannopoulos, aki szerint téves nézet, hogy az iszlám egy vallás, és mint minden más békevallás, az egy totalitárius politikai ideológia is, amely akárhova megy nem integrálódik, hanem radikalizálódik és szélsőséges formákat ölt. Az iszlám mindenütt gyilkosságot és elnyomást szül - mondta

Míg a kereszténység racionális, az iszlám az alávetettségről szól, Allah bármit megtehet - tette hozzá.

A kulturális keresztes háborúval szerinte megelőzhető a harmadik világháború. Fel kell mutatni az európai értékeket a szabadságot, a demokráciát, a tulajdonjogot, demonstrálni a nyugati civilizáció - a kapitalizmus, a vallásszabadság, a kereszténység -felsőbbrendűségét a világnak. Megmutatva az iszlám országokban teoretikus rendben, elnyomásban élőknek, hogy van jobb világ az övéknél - mondta.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

- Schmidt Macáék megcsinálták: egy pedofilpárti homokos zsidó áradozott Budapesten Orbán nagyszerűségéről

- "Az Orbán-kormány meghívott Budapestre" - mégis jön a pedofíliát támogató buzi zsidó; ő lenne az új jobboldal (16+)

- A holokausztluvnya Milo-ügyben is ráült a Fideszre - még Orbánnak is kínos lett

- Elhalasztotta Schmidt Maca a niggerfarkas konferenciát - a választás után már nem lesz gond a pedopropaganda

- L. Simon megmagyarázza, miért nem gond a niggerfarkakat szopkodó, pedofíliareklámozó buzi fideszes meghívása

- Pedofíliát támogató buzi zsidóval konferenciáznak Európa jövőjéről a fideszesek

- Pedofíliát propagált a kelleténél alternatívabb módon "jobboldali" buzi - szerinte rosszul válogatta meg a szavait





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából