Ugrás a cikkhez
Reklám

Az MSZP frakcióvezetője szerint Molnár túllépte hatáskörét, amikor a Liberálisokkal szerződést kötött - írja a 24.hu.




Az InfoRádióban Tóth Bertalan megismételte, az lenne a tisztességes, ha Bősz Anett mandátumát az MSZP-Párbeszéd frakciójának adná. Arról a Párbeszéd dönt, hogy a frakciójából távozó politikust visszahívja-e a gazdasági bizottság alelnöki pozíciójából, hogy Mellár Tamást delegálja helyette.

"Azt gondolom, hogy minőségi változás lesz, hiszen Mellár Tamás elismert közgazdászként, a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként fajsúlyos alelnöke lesz ennek a bizottságnak, és igen komoly ellenzéki kritikákat fog megfogalmazni. Molnár Gyula, az MSZP egykori elnöke túllépte hatáskörét a Liberálisokkal a választás előtt kötött szerződés aláírásával" – tette hozzá.

Az MSZP frakcióvezetője szerint ilyen hosszú távú kötelezettségvállalásra csak akkor jogosult az elnök, ha az elnökség ezt támogatja és elfogadja. Miután ilyen elnökségi döntés nem volt, így a volt pártelnök hatáskörét túllépve járt el ebben az ügyben, az MSZP pedig nem tudta vállalni ennek a kötelezettségét.




A párt központi pénzügyi ellenőrző bizottsága és a fegyelmi tanácsa meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

Itt olvasható a történet részletesen: Már ki is lépett a Párbeszéd parlamenti frakciójából Fodor Gabriella női énje - nem elvek, pénz van a háttérben





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából