Ugrás a cikkhez
Reklám

Elfogadta Vona Gábor, a Jobbik elnökének felkérését, és a párt képviselőjelöltjeként indul a 2018. évi országgyűlési választáson Kovács Tamás kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány és mesteredző – derült ki a vívólegenda Facebook-bejegyzéséből.




Mint írta, a néppártosodott Jobbik választási programjával maximálisan egyetért, Vona Gábor felkérését megtisztelőnek és elfogadhatónak tartja. Emlékeztetett arra, hogy húsz évig a Fideszre szavazott mint nemzeti érzelmű, keresztény polgár, „de sajnos az elmúlt négy évben óriásit változott a párt morálja, becsülete, és tovább fokozta a társadalom megosztottságát, elfelejtette Isten intelmeit a tízparancsolatában”.

Hangot adott személyes sérelmeinek is, annak, hogy a londoni olimpia előtt egy hónappal „a fideszes ejtőernyős szövetségi elnök” kirúgta a kardozók szövetségi kapitányi posztjáról, hatszoros olimpiai bajnok elhunyt édesapját pedig nem jelölte a Nemzetközi Vívószövetséghez tartozó Hírességek Csarnokába.

Kovács Tamás lesújtó véleményt fogalmazott meg a nagyobbik kormánypártól: „A Fidesz huszonnyolc év alatt megöregedett, elfásult, korrupt, megosztó, diktatórikus, kirekesztő, ellentmondást nem tűrő párttá vált, ahol a szlogen: »aki nincs velünk, az ellenünk van«.”

Számára ez már elfogadhatatlan – fűzte hozzá.

(MNO)

Korábban írtuk:

- Világbajnok kardvívónk: nem szabadna hülyének nézni a nyugdíjasokat

- Húsz év után csalódott a Fideszben a volt szövetségi kapitány





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából