A Jobbik Ifjúsági Tagozat (IT) elképedve szemléli, hogyan szerencsétlenkedik a szebb napokat is látott Fidelitas, miközben a gyűlöletkampányban, lejáratásban és rongálásban való részvételével próbál megfelelni az anyapártjának - írja közleményében az ellenzéki párt ifjúsági tagozata.

Miután véleményük szerint a politikai aljamunkában a kormánypárt ifjúsági szervezete jóval gyakorlatlanabb, mint az erre a feladatra már jól bejáratott CÖF, ezért Facebook-oldalukon egy segédanyagot tettek közzé az ifjú fideszisták számára.



Mint írják, a Fidelitas-tagoknak, és a Fidesz-fanoknak ajánlják sok szeretettel

Az IT-sek úgy vélik, amennyiben ezt a néhány pontot betartják a nagyobbik kormánypárt tapasztalatlan ifjoncai, a jövőben nem fogják közröhej tárgyát képezni, ezzel is lejáratva a politikai ifjúsági szervezeteket.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata egyúttal határozottan követeli, hogy ha már semmi hasznossal nem tudják az idejüket eltölteni, akkor legalább a magánélet szentségét tartsák tiszteletben, és hagyják békén a politikusok családtagjait, azok zaklatása ugyanis, mint fogalmaznak, már tényleg a legalja.

"Csak sajnálni tudjuk az anyapártja által is lenézett Fidelitast, hogy a fiatalok valós problémáink megoldása helyett ilyen alantas munkát végeznek. A Jobbik Ifjúsági Tagozat nem politikai lejáratással tölti az idejét, hanem az ifjúság következetes képviseletével. A Jobbik kormányra kerülése után pedig biztosítani fogjuk, hogy végre a fiatalok érdekei is megjelenjenek a kormányzásban, ennek ugyanis nyomait sem láttuk az elmúlt 7 évben" - zárják közleményüket.

(Kuruc.info)

Kapcsolódó:

- Vona feleségének autóját is teleragasztgatták a fidelitasosok, mert "ennyi belefér"

- Még a Simicskát feljelentő Novák Elődnek is jutott az eltévedt ifjú fideszisták matricájából

- Simicska-fejes matricákra, sőt még háromkerekű kiskocsira is futotta a 100 millióból a fideszes kiscsicskáknak

- Itt a Fidesz simicskázós ellenkampánya - ezt most a CÖF helyett a Fidelitasnak szervezték ki