Kedd reggel a Jobbiknál, valamint az Index, a Hír TV és más sajtóorgánumok székházainál ragasztott ki Simicska-fejes "Ez is az enyém!" feliratú matricákat a Fidesz ifjúsági szervezete.




"Az akció célja, hogy rávilágítsunk arra, az elveit feladó Jobbiknak és az Indexnek valójában ugyanaz a milliárdos földesúr a gazdája, így az Index rövid időn belül Simicska új pártjának lakájmédiája lehet" – magyarázta egy közleményben a Fidelitas az akciót.




Mint ismeretes, Simicska-emberek bukkantak fel a nemrég eladott Index környékén, amely végül egy alapítvány tulajdonába került. Az üzletembernek ugyanis vételi opciója volt a lapra, így nem került végül az Index Fidesz-közeli kezekbe annak ellenére, hogy tavaly óta kormánypárti körök nagyon igyekeztek megszerezni, és most igencsak dühösek amiatt, hogy nem sikerült.

(HVG nyomán)

Frissítés: Kövér kitiltotta a matricázókat - igaz, nem örökre

Határozatlan időre kitiltották az Országgyűlés épületeiből – így a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból – a Fidelitas hat "munka"társát. A parlamenti sajtóosztály hivatalos megfogalmazása úgy szól, hogy "házelnök úr a mai naptól határozatlan időre megvonta a Fidelitas hat munkatársának belépési lehetőségét az Országgyűlés Hivatalainak helyiségeibe". Azokról a fidelitasosokról van szó, akik tegnap matricákat ragasztottak a Jobbik néhány irodájára.

Kövér László egyébként most következetes volt, hiszen néhány hete ugyancsak kitiltással szankcionált egy hasonló esetet. Akkor Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője ragasztott matricákat a Parlamentben, mégpedig Orbán Viktor miniszterelnök dolgozószobájának ajtajára. Igaz, az a kitiltás elvileg "örökre" szól.

(MNO nyomán)

2. frissítés: háromkerekű kiskocsijuk is van a kis nyomorultaknak

A keddi matricázás után szerdán háromkerekű kiskocsival elhelyezett plakáton simicskázik az Indexnél a Fidelitas. A plakátos autó már fél 7-kor ott állt a bejáratnál. A lejáratáshoz egy elképesztően kreatív szóviccet is alkottak: simindex - adja hírül felháborodva a fajtársi HVG.

Mi pedig csak egy kávét kérünk.




Tegnap így matricáztak a HírTV-nél a napi pizzaadagukért:

Egy kisköcsög még el is magyarázza, felirattal, hogy a tagságuk is fel tudja fogni valahogy:

Korábban írtuk: A Fidesz 100 milliót ad a Fidelitasnak a simicskázós-sorosozós kampányra