Ugrás a cikkhez
Reklám

A külhoni magyarságot gyalázó megjegyzéseket tett a Jobbik szolnoki elnöke párttársa, Szávay István országgyűlési képviselő közösségi oldalán. Szotyori-Lázár Zoltán szerint „az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt.”




A szolnoki politikus ezért „kezdi azt hinni – bármennyire is keserű kimondani – hogy nem érdemelték meg. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság.” Az egyik hozzászóló azt üzente a politikusnak, hogy szégyellje magát. Szotyori azonban bocsánatkérés helyett úgy fogalmazott: „Maguk odaát nem szent tehenek, akiket nem lehet kritizálni, hanem sajnos egy elbutulásra fokozottan hajlamos massza. Tisztelet a kivételnek.” A Jobbik helyi elnöke a hozzászólónak azt is javasolta: „húzza ki a fejét Orbán seggéből, mert nála nagyobb hazaáruló nem nagyon van”.




Az esetet megíró Magyar Idők megkereste Szotyori-Lázár Zoltánt, aki úgy nyilatkozott, véleménye azoknak az erdélyi magyaroknak szólt, akik az Orbán-féle politikát fenntartás nélkül elfogadják. ­Szotyori közölte: véleményét, melyet bevallása szerint magánszemélyként fogalmazott meg, fenntartja.

Szávay István, akinek közösségi oldalán esett neki a szolnoki jobbikos a külhoniaknak, azt mondta, nem olvasta párttársa szavait. Ezt azonban cáfolja az a tény, hogy tetszését fejezte ki a közösségi oldalon Szotyori megjegyzéseire.

(Magyar Idők nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából