Ugrás a cikkhez
Reklám

A bukaresti külügyminisztérium körlevélben kérte a világ különböző országaiban szolgálatot teljesítő román diplomatáktól, hogy vegyenek részt a magyar nemzeti ünnep alkalmából rendezett fogadásokon - erősítette meg szerdán az MTI-nek Paul Ciocoiu külügyi szóvivő a Hotnews.ro értesülését.

A hírportál szerint a román külügy kezdeményezése “szöges ellentétben áll” a magyar fél magatartásával, amely tavaly eltiltotta diplomatáit a román nemzeti ünneptől. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter arra hivatkozott: a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december 1-jén (az Erdély és a Román Királyság "egyesülését" kimondó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés napján).

A szóvivő megjegyezte, nem arról van szó, hogy a bukaresti tárca utasításba adta volna a diplomatáknak a magyar fogadásokon való részételt, csak “egy útmutatásról van szó, összhangban Teodor Melescanu román külügyminiszter február végi budapesti látogatásán elhangzott nyilatkozatával”.




A román diplomácia vezetője akkor kérdésre válaszolva nem akarta kommentálni magyar kollégája decemberi döntését, ám úgy vélekedett: biztosan megtalálják a módját, hogy túllépjenek ezen a helyzeten. (És a mostani döntésük eredményeként talán a magyarok újra ünnepelni fogják Erdély elrablását - a szerk.)

Romániában a megszokottnál is magyargyűlölőbb pártok évtizedeken keresztül március 15-ét románellenes ünnepként próbálták betiltatni, arra a – magyar szakértők által történelemhamisításnak minősített, de Romániában folyamatosan ismételt – meggyőződésre alapozva, hogy a ’48-as magyar forradalmárok "negyvenezer román civilt öltek meg az erdélyi Szigethegységben".

Tény, hogy az erdélyi románság szembefordult a magyar forradalommal, és a császárhűségtől remélte nemzeti jogai biztosítását, civileket pedig (természetesen magyarokat) ők mészároltak, élükön Avram Iancuékkal (lásd itt).

Az 1990-es évek elején még közfelháborodást váltott ki Romániában, amikor az erdélyi magyarok megünnepelték március 15-ét, de az utóbbi két évtizedben már hagyománnyá vált, hogy a mindenkori román miniszterelnök március 15-én köszönti a magyarokat. Sorin Grindeanu kormányfő idei ünnepi üzenetében úgy vélekedett: valósággá válhatnak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eszméi, a béke, a szabadság és az egyetértés, ha a románokat és a magyarokat a jobb élet iránti vágy egyesíti, tisztelik egymást, és nem akarnak semmit ráerőltetni egymásra. Az utolsó pontra, mely az (Erdéllyel való) unióra vonatkozott, ez természetesen nem érvényes.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából