Forráshiány miatt bezár a Cigány Történeti, Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ – közölte a központot létrehozó Roma Polgári Tömörülés elnöke pénteken az MTI-vel, miután az ún. holokauszt mára eső egyik nemzetközi emléknapja alkalmából megemlékezést tartottak a csepeli intézményben.

Makai István elmondta, hogy a központ 2014. augusztus 2-án nyitotta meg kapuit, és „olyan erkölcsi, szellemi tartást adott közösségünknek, amelyre az egész ország méltán lehet büszke”. Az intézmény fennállása óta több ezer látogatót fogadott – tette hozzá.



Személyesen Áder adta át nekik, néhány fideszes államtitkárral karöltve, 2014. augusztus 2-án, a "roma holokauszt" 70. évfordulóján

Azt állította, hogy a központot állami és pályázati források nélkül hozták létre, és a csaknem hároméves működés során ugyan kaptak állami támogatást, de - elmondása szerint - főként önkéntesek segítségével tartották fenn az intézményt. A további működtetéshez sikertelenül kértek támogatást a kormánytól – közölte Makai István.

A központnak a Szent István út 71. szám alatti felújított és átalakított családi ház adott helyet, ebben hozták létre a kiállítótereket. Az udvaron a megnyitó alkalmával elhelyezték a "roma holokauszt" áldozatainak emléktábláját, amelyre pénteken fekete szalag került.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Ebből még baj lehet: az ombudsman mai holoimája szerint a cigányok és a buzik is a kamukauszt áldozatai - a többi vénásan beadott demokráciavakcina

Kapcsolódó:

- Minden nap emlékezni kell, nincs mentség! - Nem okozott csalódást elnyomóink romakamu-emléknapi szeánsza

- "A Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye" - újabb agymosóközpontot épít a kormány

- A cigányok tiszteletére kell felépítenünk nemzeti önbecsülésünket - nem csalódtunk "elitünk" szervilizmusában