Ugrás a cikkhez
Reklám

A hazai hatóságok sosem vettek ujjlenyomatot az FBI által űzött Ghaith Pharaontól, ennek ellenére nemcsak vízumot, hanem magyarországi tartózkodási engedélyt is kapott – erősítette meg a Heti Válasz információját a Belügyminisztérium.




A magyar hatóságok 2014-től lényegében minden biztonsági kaput megkerültettek Ghaith Pharaonnal, hogy akadálymentesen törhessen utat magának Magyarországon.

A lap azon kérdésére, hogy vettek-e valaha ujjlenyomatot tőle, illetve beszerezték-e a biometrikus azonosítóit, a belügyi tárca lakonikus választ küldött: "Nem".

Szakértők szerint a vízumok esetében ezt még ki lehet magyarázni azzal, hogy más uniós ország a szükséges adatokat nemrég begyűjtötte. A belügy ugyanakkor megerősítette: Pharaonnak 2016. november 1-jéig magyarországi tartózkodási engedélye is volt – ehhez elvileg kötelező (lett volna) az arcképmás-készítés és az ujjnyomat-rögzítés.



A hegyi napokon azért történt egy bizonyos arcképmás-készítés - de persze nem a kormány jóvoltából

Pharaon először 2014 elején kapott tartózkodási engedélyt – üzleti-befektetői tevékenységére –, melyet megújítottak, így közel három évig élvezhette a szabad ki-bejárás előnyeit.

Minő véletlen: Kontrát Károly belügyi államtitkár a tartózkodási papír lejártának másnapján jelentette be a Magyar Időkben, hogy rögtön elkapják a szaúdi üzletembert, ha Magyarország területére lépne...

(Válasz.hu nyomán)

Kapcsolódó:

- Kósa: teljesen nem szűrhető a terrorizmus, ha Pharaon jön, elkapjuk

- "Ez nem morális, hanem üzleti ügy" - a Mol szerint rendben van, hogy egy bevándorlóbűnözővel szerződtek
- Csalás, zsarolás és felbujtás miatt is keresi az FBI és az Interpol Orbán újdonsült szomszédját
- Orbán bevándorlóbűnöző jószomszédjával a Mol is üzletel

- Kontrát: nincs is az országban Ghaith Pharaon nevű személy

- A kormány tudta, hogy körözik, mégis üzletelt a "fáraóval", vízumot is adtak neki





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából