Ugrás a cikkhez
Reklám

2015. január és szeptember között két férfi és egy nő az egész országban csalt ki pénzt idősektől, összesen közel 15 millió forintot.

A telefonkönyvekből férjezett nevű asszonyok után kutattak, és találomra felhívták őket éjjel és hajnalban. Egyikük unokaként mutatkozott be, azt mondta, közlekedési balesetet szenvedett, és hogy ne legyen rendőrségi ügy, helyben fizetné a kárt a vétlen félnek.



Illusztráció (valószínűleg)

A gyanakvóbbak megkérdezték, hogy miért furcsa a hangja, erre azt felelték, hogy a baleset miatt ideges, de megnyugodhat, azonnal odamegy egy barát, aki átveszi a pénzt. A sértettek többsége ötszázezer forintot fizetett, de volt, aki kétmilliót adott.

A rendőrök 2015. szeptember 12-én fogták el őket Kiskunfélegyházán az autójukban, amint egy csalást készítettek elő. Az elkövetők megpróbáltak elmenekülni, nekimentek egy rendőrautónak is, azonban a rendőrök megakadályozták őket a szökésben.

A nyomozók egy 28 éves váci nőt, egy 24 éves piliscsabai és egy 42 éves sajószentpéteri férfit vettek bűnügyi őrizetbe, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói a gyanúsítottakkal szemben 35 rendbeli csalás miatt nyomoztak, amelyet a napokban vádemelési javaslattal lezártak, és a keletkezett több mint 11 000 oldalnyi iratot megküldték az ügyészségnek.

(Police.hu)

Korábban írtuk:

- Egy alkalommal az igazi unoka és barátai várták a nagyszülők pénzért érkező csalókat

- Harminc idős embert vertek át, esetenként milliós kárt okoztak a fővárosi unokázók
- Az "unokázás" lassan a múlté, új trükköt eszeltek ki az öregezők
- Az öregezés után most az unokázás a divat

Kapcsolódó:

- Rasszista honfitársunk megbántott egy "telenoros" romát: nem akarta elhinni neki, hogy nyert 125 ezer forintot

- Továbbra is hívogatja az embereket a "telenoros" cigány csaló - de már csak 75 ezret lehet nyerni vele





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából