94 éves korában a Mazsihisz szeretetkórházában elhunyt Biszku Béla volt belügyminiszter, a zsidókommunista terrorállam egyik meghatározó politikusa. A hírt a kórház igazgatója megerősítette.

Biszku volt az egyetlen pártállami vezető, akit az 1956-os sortüzek elrendelésében betöltött szerepe miatt a rendszerváltás után bíróság elé állítottak - a szándékos időhúzás következtében eredménytelenül. Vagy inkább éppen a kívánt eredménnyel...

Már '44-ben hazaáruló volt

Biszku Béla doktriner keményvonalas kommunista politikus volt. Valószínűleg a pártállam más, kevésbé prominens vezetőihez hasonlóan az ő halála sem verne ma nagyobb hullámokat, ha néhány éve nem került volna az érdeklődés középpontjába, amikor kiderült, hogy változatlanul helyesnek tartja az 1956-os szabadságharc leverését és vezetőinek kivégzését. Biszku ezért, majd az ellene indult büntetőeljárás miatt szimbolikus figurává vált: az elmúlt években egy személyben képviselte a diktatúra bűneit, azok megtorlatlanságát és az egész terhes történelmi és politikai örökséggel kapcsolatos - ugyancsak szándékos - tehetetlenséget.

Biszku élete tipikus kommunista káderkarrier. 1937-ben, 16 évesen kezdett dolgozni, lakatosinasként. Egy évvel később csatlakozott az ifjúmunkásokhoz, 1943-ban a Vasas szakszervezethez, és 1944-ben belépett a kommunista pártba. Publikus életrajzai szerint '44-ben már a fegyveres ellenállást szervezte Budapesten a "nácik" ellen. A háború után nem tért vissza a kétkezi munkához: hivatásos pártmunkás lett, először az MKP XIII. kerületében, majd a budapesti pártbizottságnál.

'56 leverésének, majd megtorlásának vezéralakja lett

Az 1949-es, a kommunisták hatalmát közjogilag is szentesítő választás Biszkut már a párt központi vezetőségénél találta. Innen került kisebb nagyobb zökkenők után a XIII. kerületi pártbizottság élére. A valódi kiugrást 1956 hozta el a számára, amikor a pártállam megingathatatlan híveként a forradalom elleni fegyveres szervezkedés meghatározó alakja lett.

Az ekkor szerzett bizalmi tőkéje repítette a kor Magyarországának legfontosabb pozícióiba. A budapesti pártszervezet élére került, és a Központi Bizottság, valamint a legszűkebb hatalmi központ, a Politikai Bizottság tagja lett. Biszku 1957-ben, 36 évesen évesen lett belügyminiszter, és így az '56 utáni véres megtorlás közvetlen politikai irányítója. A posztot 1961-ig töltötte be, ezután miniszterelnök-helyettes, majd 1962 és 78 között a KB titkára volt.

Még kollégái is rettegtek tőle

Biszku Béla a hatalmát az '56-as forradalom leverésével, vezetőinek kivégzésével megszilárdító korai Kádár-rendszer egyik legvonalasabb, legkeményebb figurája volt, akitől a történészek szerint még közvetlen kollégái is rettegtek. Dogmatikus, konzervatív politikusként ellenezte a '68-as gazdasági fordulatot és a rendszer fokozatos konszolidációját, lazítását. Egyik vezető figurája volt az 1972-es reformellenes fordulatnak is: bár a szovjet támogatású keményvonalasoknak Kádárt nem sikerült megbuktatniuk, a gazdasági reform elakadt.

Ugyanakkor Biszku kikerült Kádár bizalmasainak köréből, és ahogy a diktatúra a '60-as évek második felétől kezdve folyamatosan puhult, keményvonalasként a partvonalra került. 1978 és 1980 között minden pártbéli posztjáról leváltották, és a rendszerváltásig egy szakszervezeti alibipozícióba kényszerítették. 1989 óta inaktív volt.

Biszku legfeljebb a szomszédait bosszantó budai nyugdíjasként éldegélt volna élete végéig, ha 2010-ben nem készül róla egy dokumentumfilm, melyből kiderült, hogy továbbra sem bán semmit 1956-tal kapcsolatban, Nagy Imre elvtárs pedig szerinte rászolgált a sorsára.

Az '56 utáni vérontás politikai felelőseit már mindenki rég halottnak vélte, és Biszkuról se tudta szinte senki, hogy él, pláne hogy szellemileg ép. A nyilatkozata, a megtorlások áldozatainak sorsa iránti látványos közönye miatt azonban rögtön reflektorfénybe került, és felerősödtek a büntetőjogi felelősségre vonását követelő hangok.

A "rendszerváltás" hazaárulással felérő kompromisszumaként 1989-90-ben egyebek mellett az 1956-os megtorlás irányítóinak felelősségre vonása is elmaradt. Húsz évvel később, az aggastyán Biszku elleni büntetőeljárás felvetésének már egészen más akusztikája és politikai jelentősége volt, mint lett volna két évtizeddel korábban.

Éveken át húzták a pert, hogy szabadlábon maradhasson

A felelősségre vonás vontatottan indult. Először egy 2010-es tévényilatkozata után jelentette fel a Jobbik, a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt. Ez az ügy az Alkotmánybíróságot is megjárta, de a testület 2013-ban zöld utat adott a büntetőeljárásnak. Ezt a vádpontot végül egyesítették (az otthonában talált töltények miatt) a lőszerrel való visszaélés, és az '56-os forradalom leverését követő, tömeggyilkosságok – a Nyugati pályaudvari (3 halott) és a salgótarjáni (46 halott) sortüzek – miatt indult perrel. Ebben Biszkut felbujtóként aljas indokból és célból, több emberen elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel megvalósított háborús bűntettel vádolták.

Jogi szempontból máig abszurdumnak tűnik, hogy a salgótarjáni sortűz 1994-es büntetőperében Biszkut csak tanúként hallgatta meg a bíróság, miután az ügyészség nem foglalkozott a büntetőjogi felelősségével. Pedig akkor még éltek tanúk, akik első kézből mesélhettek volna Biszku szerepéről, felelősségéről.

A több éves ügyészi szak után a bíróságnak a 2014 márciusában indult perben azt kellett eldöntenie, bizonyítható-e, hogy a polgári lakosokra leadott sortüzek az MSZMP vezetése – köztük Biszku – tudtával, jóváhagyásával, sőt kezdeményezésére történtek. Biszku a sortüzek idején a nem sokkal korábban megalakult MSZMP központi, irányító és döntéshozó testülete, az Ideiglenes Intéző Bizottság tagja volt. Ez a testület hozta létre a vádirat szerint a civilekre lövő „karhatalom” nevű fegyveres alakulatot, és irányította közvetlenül a karhatalmat vezető Katonai Tanácsot.

A szellemileg ép, de hallásproblémával küzdő Biszku mindvégig tagadta, hogy bármi köze lett volna a sortüzek elrendeléséhez. Az ügyészség ezt szinte kizárólag a korszakról szóló történelemtudományi munkákra, és a történészszakértők véleményére támaszkodva próbálta bizonyítani. Biszkut a Fővárosi Törvényszék első fokon öt és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, de a jogerős ítéletig szabadlábon maradhatott.

Egy évvel később a Fővárosi Ítélőtábla a döntést annak teljes megalapozatlanságára hivatkozva hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatását rendelte el.

Az új első fokú perben tavaly decemberben született ítéletében a Fővárosi Törvényszék a legsúlyosabb vádpontban első fokon felmentette Biszkut. Az aljas indokból több emberen elkövetett emberölésben felbujtóként nem ítélték el. A bíróság csak bűnpártolás, fegyverrel való visszaélés és a kommunista rezsim bűneinek tagadásában találta bűnösnek, amiért két év szabadságvesztést kapott, három évre felfüggesztve. Az ítéletet ellen az ügyészség és a védelem is fellebbezett.

A Biszku halálával jogerős ítélet nélkül végződő persorozat, miként előre sejthető volt, semmilyen morális elégtételt vagy megnyugvást nem hozott az 1956-ban történtekért.

(Index korrigálva)

Kapcsolódó: Skrabski Fruzsina: kivárták Biszku halálát