Ugrás a cikkhez
Reklám

Visszavonta a vallási tiltást a magyar kormány ellen, sőt: Balog minisztert a budapesti mecsetükbe is meghívta a Magyar Iszlám Közösség, miután Orbán Viktor több alkalommal bel- és külföldön kiállt a hazai mohamedánok mellett, valamint nyilatkozott az iszlamofóbia ellen.



Bolek Zoltán, a "Magyar" Iszlám Közösség elnöke

A Magyar Iszlám Közösség szeptember elején hirdetett vallási tiltást, azaz haramot a magyar kormány ellen, miután Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában szerintük ellenségesen nyilatkozott a muszlimokról.

A szervezet pénteki közleményében azt írta, örülnek, hogy Orbán Viktor azóta már több alkalommal bel-és külföldön kiállt a hazai muszlimok mellett, valamint nyilatkozott az iszlámofóbia ellen. (Orbán szeptember végén például azt mondta a Kossuth Rádióban, hogy az iszlámot tiszteletben kell tartani, nélküle barbár lenne a világ egy tekintélyes része. "Nem érheti bántódás az itteni muszlimokat, de az érkezőknek és nekik is tiszteletben kell tartani a kultúránkat" – hangzott el Orbán részéről az interjúban.)



Kovács Miklós "Ahmed", az identitászavaros társaság alelnöke gázsprayt fújna a "kopasz paraszt arcába"

"Mindenképpen jó és meghatározó alapnak tekintjük az egyházunk és a hazai muszlimok jó viszonyának helyreállítását a kormánnyal. Reméljük, hogy a kézfogásra nyújtott kezünket nemcsak a miniszterelnök fogadja el, hanem azok a kormánypárti politikusok is, akik nem hallották meg az iszlamofóbia elleni üzeneteket" - írják közleményükben.

A miniszterelnök iszlamofóbiát több alkalommal elutasító szavai miatt a MIK visszavonja "haram" felszólítását, remélve, hogy a gyakorlatban is megmutatkozik az együttműködési és párbeszéd készség. A közleményben jelezték, hogy két hónapon belül várják szeretettel Balog Zoltánt egy látogatásra a budapesti mecsetbe, ahol még nem járt sem államtitkár, sem miniszter.

(HVG nyomán)

Korábban írtuk: A Fidesz csodálkozik, hogy ugyanúgy járt a muszlimokkal, mint a zsidókkal: a milliárdokért vallási tilalom a hála

Kapcsolódó:

- "Nem velük történt meg, de hallották" - csúnyán néznek a mohamedán nőkre a jobbikosok

- A Magyar Iszlám Közösség alelnöke ellenségnek tartja a magyarországi keresztényeket

- Családok és gondozottak százai kerültek kilátástalan helyzetbe a Magyar Iszlám Közösség "jóvoltából"

- A másfélszeres állami normatíváért vették be a szociális bizniszbe a Magyar Iszlám Közösséget - ők pedig "harádzsot" szedtek





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából