Továbbra sincs bővebb hivatalos információ a szombat délután Vácott, a Káptalan utcában zajlott verekedésről. A Vác Online biztos, ám nem hivatalos forrásból értesült arról, hogy az összetűzés során egy fő a hátán szerzett vágott sérülést - feltehetően egy fejsze által -, egy másik személynek pedig a fejét verték szét lapáttal oly módon, hogy több órán át kellett műteni az éjszaka folyamán. Utóbbi személy - szintén meg nem erősített lapinformáció szerint - egy ismert testépítő.
A fentiek is erősítik azt, amiről egy olvasójuk is beszámolt, miszerint: a verekedés során előkerült egy-egy eszköz is - mint például egy lapát, amelynek letört fejét látta is egy másik, szintén az utcában lakó olvasó a helyszínelés idején. Egy szintén az utcában lakó Vác Online-olvasó vasárnapi információja szerint az összecsapás ideje alatt több lövést is hallottak, illetve a helyszínen töltényhüvelyeket is láttak az incidenst követően.
Az alábbi képek vasárnap délelőtt készültek a helyszínen:
A lap megkereste Beluzsárné Belicza Andreát, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki elmondta: továbbra sem tudnak bővebb információt adni az esettel kapcsolatban. Ez várhatóan mindaddig így lesz, amíg az ügyben folyik a vizsgálat.
(Vác Online nyomán)


