Bántalmazás okozhatta a hummeres gázoló halálát – írja egy osztrák lap a rendőrségi rádióforgalmazást lehallgató magyar újságírókra hivatkozva. A hatóságok nem kommentálták ezeket a sajtóértesüléseket. Thomas Bindberger, halálának körülményeit közigazgatási eljárásban vizsgálják.
Bántalmazás okozhatta a hummeres gázoló, Thomas Bindberger halálát – írta vasárnap az osztrák Heute című lapra hivatkozva a Borsonline. Eszerint Thomas Bindbergert kihallgatásra vitték, ahonnan már sérülten került vissza a zárkájába. Ez után még három órát tartott a haláltusája – írja az osztrák lap olyan magyar újságírók információira hivatkozva, akik hallgatják a rendőrség rádióforgalmazását, s a hallottakból arra következtettek, hogy Thomas Bindbergert bántalmazták.
A hatóságok nem kommentálják az osztrák lap amúgy több sebből vérző sztoriját. Annyit azért sikerült megtudni, hogy Thomas Bindberger a halála előtti napokban nem hagyta el a szegedi fegyintézetet. Nem volt miért kihallgatni, hiszen a közelmúltban ítélték eső fokon 15 év szabadságvesztésre, amiért két éve Hummerjével halálra gázolta a vele szemben intézkedni akaró Kenéz Imre motoros rendőrt. A Nol rendőrségi forrásai megkérdőjelezik a lap azon állítását is, hogy lenne olyan magyar újságíró, aki le tudja hallgatni a rendőrség digitális rádióforgalmazását. Szerintük ez technikailag kizárt. Ha ez mégis sikerülne, akkor a magyar újságírók nyilván maguk írnák meg a hallottakat, és nem egy osztrák kollégának mesélik el azt.
Thomas Bindberger október 10-én délután hirtelen rosszul lett a zárkájában. Rabtársai hívtak segítséget hozzá, ám sem a büntetés-végrehajtás egészségügyi szolgálata, sem a helyszínre érkező mentők nem tudták már megmenteni az életét. Halála okának tisztázására közigazgatási eljárás keretében vizsgálat indult.
Mivel a magyar törvények kifejezetten tiltják, hogy a hatóságok a vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozzák – mint minden hasonló esetben – Thomas Bindberger halála kapcsán is számtalan összeesküvés-elmélet látott már napvilágot. Ügyvédje szerint nem lehetett öngyilkos, bár korábban egy internetes portál azt írta: a zárkájában megtalált naplójában B. foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. Nem szenvedett olyan betegségben sem, ami a halálát okozhatta volna. Így, ami történt – az orvosi vizsgálatok eredményének ismerete nélkül –, megmagyarázhatatlan.
(Nol nyomán)
Kapcsolódó:
- Ügyvédje szerint kizárt, hogy öngyilkos lett a hummeres gázoló