Kovács Györgyöt a győri kórházba szállították, a később megválasztandó alpolgármester fogja helyettesíteni. A képviselő-testület alakuló ülését a korelnök hívja majd össze.

A Nyugat.hu információi szerint tegnap este lett rosszul Torony frissen megválasztott, de eddig is hivatalban lévő polgármestere. Először a szombathelyi, majd a győri kórházba szállították, a lap úgy tudja, agyvérzéssel kezelik.

Kovács György a Fidesz-KDNP színeiben indult, hat független riválisát győzte le. A településen most az jelenti a problémát, hogy még nem alakult meg az új képviselő-testület, és így nincs megnevezve a helyettese sem. Október 27-ig kell összehívni a testület alakuló ülését. Mivel nincs megválasztott alpolgármester, ezt a testület korelnöke teheti meg, az alakuló ülésen meg kell választani az alpolgármestert, és az alpolgármester helyettesíti a polgármestert, amíg ő nem tudja ellátni a feladatát.

(Nyugat nyomán)