Orosz Pál, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság vezérigazgatója "nem szeretné, ha bárki politikai megnyilvánulásra használná fel a klub nevét".




"Itt egy sporteseményről, egy sportklubról van szó. Ha ez az eset mondjuk egy nemzetközi mérkőzésen fordult volna elő, akkor a csapatot akár három-öt évre is eltiltanák a kupaszerepléstől" - jelentette ki hétfőn a sportvezető a Digisport Reggeli start című műsorában, utalva arra, hogy az augusztus 17-én az MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésen az FTC-szurkolók egy csoportja "In memoriam Csatáry László" feliratot feszített ki a lelátón.

Orosz megjegyezte, az európai (UEFA) és a nemzetközi szövetségnél (FIFA) is az az irányvonal, hogy fellépnek a "kirekesztés" ellen, ezért természetes, hogy itthon is ez a követendő példa.

"Meggyőződésem, hogy egy elenyésző kisebbség csinálta ezt, nem arról volt szó, hogy az egész Fradi-tábor ezt skandálta. Visszautasítom, hogy ebből bárki is általánosítson a szurkolóinkra! Sokan vagyunk, előfordulnak közöttünk ilyenek is" - mondta Orosz, aki hozzátette, azt szeretné, ha előállnának az elkövetők, és azt mondanák, mi voltunk, és sajnáljuk a dolgot.

Kubatov Gábor klubelnök a múlt héten felszólította az elkövetőket, hogy hétfőig jelentkezzenek, amennyiben ez nem történik meg, akkor videófelvételek alapján elkezdik a szurkolók beazonosítását. Válaszul a Ferencváros szurkolói csoportjai közös közleményben jelezték, nem adják ki társaikat.

(MTI korrigálva)

Frissítés: Egy jogos kérdés:




Kapcsolódó: Kiáll a Jobbik Csatáry László és a rá emlékező szurkolók mellett