Ugrás a cikkhez
Reklám




A Belügyminisztérium tudomásul veszi és betartja a bíróság döntését, amellyel felülbírálta a budapesti Vértanúk terére hirdetett anticionista rendezvényt betiltó rendőrségi határozatot, de minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel akadályozza majd az esemény megtartását. (Elvégre ha a Mazsihisz felszólít, akkor muszáj a bírósági döntés ellenére is megpróbálni fellépni a magyar ellen - a szerk.) Erről a Belügyminisztérium pénteken este tájékoztatta az MTI-t.

A Belügyminisztérium álláspontja szerint a budapesti rendőrfőkapitány tiltó határozata jogszerű volt. A rendezvény ellentétes az alaptörvénnyel, így nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá - hangsúlyozzák a közleményben. Arra kérnek mindenkit, aki "tiszteletben tartja az emberi méltóságot", hogy szombaton tartsa magát távol a Vértanúk terére meghirdetett rendezvénytől.

A Belügyminisztérium leszögezi: határozottan és következetesen elítéli az antiszemitizmus és a rasszizmus valamennyi megnyilvánulását, és védi valamennyi elszenvedőjének emberi méltósághoz fűződő alkotmányos alapjogát. Minden olyan megnyilvánulást, amely az alaptörvényben foglaltak sérelmével, csorbításával jár, a tárca - ahogy minden jóérzésű ember - megengedhetetlennek, a demokrácia lényegéhez tartozó közrend és köznyugalom jelentős mértékű támadásának tekint.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Orbán a "Legfelsőbb Bírósággal" tiltatná be és Pintérrel akadályoztatná meg a bíróság által engedélyezett szombati tüntetést (frissítésekkel)

További híreink a témában:

- A bíróság felvilágosította a zsidók szolgáit, miért volt törvénysértő a holnapi rendezvény betiltása

- Jobbik: Orbán izraeli példákból meríti a jogállamiságról alkotott nézeteit

- Az EP elnökénél is hisztiztek hazánk miatt "Isten ajándékai", Schulz "határozott fellépést vár el"

- Orbán döntésének háttere: "Isten ajándékai" felszólították (!), hogy haladéktalanul (!) intézkedjen

- Orbán egy izraeli lapnak: A Jobbik növekvő veszély, a zsidók pedig Isten ajándékai



Friss hírek az elmúlt 24 órából