Öt-tízezren lehetnek a vasárnap délutáni Élet menete résztvevői. A felvonulás 16 óra után nem sokkal indult észak felé a Margit híd pesti hídfőjétől. Egy szakállas, kopasz férfi Petőfi szavaival ékesített molinóval tüntetett az élősködők ellen.




A HVG tudósítója szerint körülbelül tízezren vesznek részt a 11. Élet menetén Budapesten. A menet 16 óra után húsz perccel indult el a Margit hídtól, az alsó rakparton haladnak. A tömegben feltűnt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is.

A tömegben több magyar és néhány izraeli zászló lengedezik. Indulás előtt Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija köszöntötte az egybegyűlteket.

A menet indulása előtt történt egy kisebb "incidens". "Foglalod a kurvanyádat, de nem ám a mi hazánkat" feliratú molinóval állt egy szakállas, kopasz férfi a Margit hídnál. A molinót néhány élősködő letépte, a bátor hazafit - aki a tudósítások szerint egyedül volt - rendőrök vették körbe. Az Origó szerint a "túlélők" hosszan skandálták a férfi felé fordulva, hogy "nácik, haza", majd egy résztvevő a férfihoz lépve megpróbálta elvenni tőle a molinót. Ekkor alakult ki a dulakodás, amelynek végén a férfi a molinóval távozott.

Frissítés: Az Index már több tízezer résztvevőt látott - csúnya nácik zavarták meg a felvonulókat

Eddig az Index licitálta a legnagyobbat, a libsi portál több tízezer összegyűlt megemlékezőről ír, illetve egy négy fős "náci csoportról".

Tudósítójuk beszámolója szerint, egy négy fős csoport akarta megzavarni a több tízezres rendezvényt egy transzparenssel, amit a hídról akartak lelógatni. A rendőrök közbeléptek, így az nem derült ki, mi volt a lepedőn. A szándékot újságírójuk szerint jelezte, hogy az egyik ellentüntető „Jews to the gas” feliratú pólót viselt.

A csoportot a rendőrök kísérték arrébb, ahol igazoltatták a őket.

2. frissítés: Válogatott szemetet fújt össze a szél a Duna-partra - már nem újdonság a nagykoalíció

A sófár jelére az atv.hu becslése szerint sok, 10-12 ezer ember, köztük Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Rogán Antal, a Fidesz-frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője, Bajnai Gordon, az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetője, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, továbbá Ilan Mor izraeli és Eleni Tsakopoulos Kounalakis budapesti amerikai nagykövet részvételével a Margit híd pesti hídfőjétől indult el vasárnap az Élet menete felvonulása a fővárosban, amellyel a "holokauszt magyarországi áldozataira emlékeznek".




Az Élet Menete Alapítvány tizenegyedik alkalommal tartott provokációja a Képviselői Irodaháztól a Carl Lutz rakparton a Dráva utcáig vezet. Bandi László, az alapítvány kuratóriumának tagja a menet indulása előtt azt mondta: "fontos cél, hogy megtanítsuk a holokauszt leckéit a jövő generációinak".




3. Frissítés: Képgaléria a "dulakodásról" és a nagykoalíciós masírozásról


































Index-videó:

4. frissítés: "Gyere Tel-Avivba! Kivágjuk a májadat!" - az N1TV összeállítása

Az Élet menetén volt, aki nem tudta miért vonul egyszerre négy zászlóval. Mások szerint a magyar bűnös nép. Volt, aki Izraelbe, "májkivágásra" küldött egyeseket.

(HVG - Origó - Index - szektATV - MTI - N1TV - Hazatérés Rádió nyomán)