"Zsidók! Az egyetem a miénk, nem a tiétek! Üdvözlettel: a magyar hallgatók..." feliratú matricákat helyeztek el - vélhetően derék fiatalok - az ELTE BTK egyik folyósóján, két tanári iroda névtábláján is. Erről az intézmény egyik oktatója tett ki a Facebookra képeket. A képaláírásból az is kiderült, hogy Heller Ágnes irodája mellett hasonló matricát kapott György Péter intézményigazgató névtáblája is.




Fábri György, az ELTE rektorhelyettese és szóvivője közölte: az ELTE dékánja az eset miatt értesítette a Nemzeti Nyomozó Irodát.

A rektorhelyettes szerint "aljas provokáció történt".

- Ilyen fokú ízléstelenség teljesen idegen az egyetem szellemiségétől, ez minden emberi színvonal alatt van, sajnálatra méltónak tartom, hogy valakik ezzel szórakoznak - mondta Fábri György.

A szóvivő utalt arra, hogy az ELTE vezetése már a HÖK-listák nyilvánosságra kerülésekor egyértelműen kinyilvánította, hogy mélységesen elítélnek minden származásra utaló, vallási, nemi, világnézeti, ideológiai vagy más identitásbeli alapon történő megkülönböztetést vagy erre irányuló szándékot.

(Index nyomán, kép: Facebook)