Az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöksége kedden háromnapos hivatalos útra Rómába látogat – Gyöngyösit azonban az előzetes megállapodással szemben itthon hagyják.



Kövéri politika: a zsidó Such igen, a magyar Gyöngyösi nem
A három politikus – a fideszes Balla Mihály elnök, valamint a szintén fideszes Nagy Gábor Tamás és a szocialista Kovács László alelnökök – egy több hónappal ezelőtti meghívásnak tesz eleget. A küldöttségnek tagja lett volna a harmadik bizottsági alelnök, a jobbikos Gyöngyösi Márton is, azonban az atv.hu értesülései szerint Gyöngyösit Kövér László házelnök kihúzta az utazók listájáról. A SzektATV érdeklődött az Országgyűlés sajtóosztályán, ahol a római út tényét megerősítették, és azt is, hogy Gyöngyösi Márton nem utazik az Örök Városba.

A Kuruc.info úgy tudja: Kövér felkérte Vona Gábort, hogy hívja vissza Gyöngyösit a bizottság alelnöki tisztségéből is, a párt(elnök) azonban erre nem hajlandó.

Frissítés: Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő nem utazhat Rómába az Országgyűlés Külügyi Bizottságával - erősítette meg Kövér László Pápán.

Az Országgyűlés elnöke az utazásról és Gyöngyösi itthon hagyásáról a pápai Gyurátz Ferenc Gondolkodó Körben tartott előadása előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt.

A házelnök szerint az Országgyűlés külügyi munkájának irányítása az ő hatásköre, és úgy gondolta, hogy "a külügyi bizottság elnökségének római utazását nem lenne célszerű a magyar nemzeti érdekek szempontjából feláldozni arra, hogy Gyöngyösi Márton teljesen vállalhatatlan és magyarázhatatlan nyilatkozatát kelljen ott akár őneki, akár másoknak interpretálni."

2. frissítés: Kövér a ciklus végéig eltiltotta Gyöngyösit a hivatalos utakon való részvételtől

Gyöngyösi Márton a Barikádnak elmondta, az ügy előzménye az, hogy a külügyi bizottság elnöke, Balla Mihály már az elmúlt héten nyomatékosan megkérte arra, hogy ne menjen el Rómába. Arra hivatkozott, hogy az olasz sajtóban is nagy negatív visszhangot kapott a múlt heti felszólalása, így a jelenlétével "garantáltan botrányba fulladna a hivatalos útjuk".

Mivel a kérést a jobbikos politikus visszautasította, és a házszabály szerint a bizottsági elnöknek nincs kényszerítő eszköz a kezében, Kövér László házelnök magához vonta a döntési jogkört, gyakorlatilag letiltotta az úton való részvételről. Ráadásul nemcsak erről az útról, hanem a külügyi bizottság összes hivatalos útjáról 2014-ig, azaz a ciklus végéig.

"Ez példátlan házelnöki önkény, ilyenre még a rendszerváltás történetében nem volt példa, egy kicsinyes ember bosszúja, akinek eddig még egy percig nem sikerült megfelelnie annak a követelménynek, hogy az országházat kiegyensúlyozottan és pártatlanul vezesse. Még az MSZMP-utódpárt politikusai is sikeresebben küzdötték le az államszocializmus idején rögződött beidegződéseket, legalább a látszatra adva" - tette hozzá Gyöngyösi.

(ATV - MTI - Barikád.hu nyomán)

Jobbik: Kövér az Erdély elcsatolására koccintó, az elszakított magyarok ellen uszító Kovács Lászlót alkalmasnak tartja arra, amire Gyöngyösit nem

Kapcsolódó: Magyar Országgyűlésnek zsidó főigazgatót! - Kövér antiliberális álarca is a porba hullt