A Hunnia Blog közleménye:

A Hunnia Blog augusztus végi indulásával egyidőben - összhangban a blog célkitűzéseivel – felkerestük a Magyarországon képviselettel rendelkező valamennyi olyan jogvédő szervezetet, akik álláspontja addig nem volt közismert a Hunnia-ügyben*.

A célunk az volt, hogy e szervezetek figyelmét a Hunnia-ügyben tapasztalt visszaélésekre ráirányítsuk. Állásfoglalást és segítséget kértünk tőlük az emberi jogok, valamint a törvényes és tisztességes eljárás feltételeinek maradéktalan érvényesülése érdekében.

Álláspontunk szerint az akkor több mint két éve előzetes letartóztatásban lévő Budaházy György és Szász Endre a nemzetközi fórumok meghatározásai alapján is politikai foglyoknak minősültek**. Ennek kapcsán külön vizsgálatot és állásfoglalást kértünk a szervezetekről a két fogvatartott státuszáról.

A felkeresett szervezetek sorrendben a következők voltak: Amnesty International (AI), Magyar Helsinki Bizottság, Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), és a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány (MEJOK). A felsorolt szervezeteken, és a már említett két támogató jogvédő szervezeten kívül más, Magyarországon elérhető jogvédő csoportot nem találtunk.

Ahol fogadtak minket, megkeresésünkkor átnyújtottuk a szervezet képviselőinek a Hunnia-ügy vázlatos összefoglalóját, a Budaházy György személyét és közéleti munkásságát bemutató Wikipedia-portrét és DVD-filmet, a Szikinger István ügyvéd úr által készített jelentéseket a Hunnia-ügyben felmerült jogsértésekről, valamint a “Magyar Guantanamo” című rövidfilm DVD-változatát. Szintén írásban – angol eredetiben és magyar fordításban - benyújtottuk az Amnesty International és az Európai Bizottság meghatározásait a “politikai fogoly” státuszról.

A kéréseinket, írásban, a következőképpen jelöltük meg:

“Tiszteletteljes kéréseink a 'Budaházy György és társai (Hunnia-ügy)' kapcsán:

1. Vizsgálják meg a Hunnia-ügyet az alapvető emberi jogok és nemzetközi normák tiszteletben tartása, valamint a törvényes és tisztességes eljárás feltételeinek teljesülése szempontjából. Vizsgálatuk során megkülönböztetett figyelmet fordítsanak a két fogva tartott vádlott, Budaházy György és Szász Endre István helyzetére. A segítségnyújtás további lehetőségeiről a vizsgálatuk és a rendelkezésre álló eszközeik fényében döntsenek.

2. A Hunnia-ügy elkövetkezendő bírósági tárgyalásain képviselőik megfigyelőként személyesen vegyenek részt, egészen a jogerős ítélet meghozataláig. (itt lábjegyzetben mellékelt felsorolásban megadtuk a tárgyalások helyszínét, időpontjait, és jeleztük az egyes tárgyalások nyílt/zárt voltát is)

3. A lehető legrövidebb időn belül írásos közleményben ismerjék el, hogy Budaházy György és Szász Endre István a nemzetközileg használt meghatározások alapján is politikai foglyoknak minősülnek. Amennyiben a közlemény kiadását elutasítják, kérjük, írásban indokolják az elutasítás okát."

A következő napok bejegyzéseiben az időrendi sorrendtől eltekintve közöljük valamennyi jogvédő szervezettel történt egyeztetésünk eredményét és a szervezetek válaszait. Kérésünkre, hogy a jogvédőkkel szerzett személyes tapasztalatait a nyilvánossággal is megossza, Budaházy György fűz a bejegyzéseinkhez rövid, szubjektív kommentárokat.

Folytatjuk...

* A Hunnia-ügy terheltjeit a Nemzeti Jogvédő Alapítvány és a Jobbik Jogsegélyszolgálat munkatársai kezdettől fogva támogatták szakmai, jogvédői munkájukkal.

** Budaházy György és Szász Endre előzetes letartóztatását 2011. szeptember 30-án az elsőfokú bíróság házi őrizetre enyhítette. A bírósági döntés immár jogerős.