Nem az SZDSZ szervezi a forradalmat. Ezt eddig is tudtuk, ám az amnesztia kérdésében nyilvanvalóvá vált, hogy amit szabad és lehet a balnak azt nem szabad a jobbnak.

Az államfő csak egyéni kegyelmet adhat az alkotmány értelmében  (nem igaz- a szerk.) - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke annak kapcsán, hogy a Kossuth téri tüntetők bejelentették: a köztársasági elnökhöz fordulnak a bebörtönzött politikai foglyok amnesztiája ügyében. Az egyéni kegyelmezési eljárást meg kell különböztetni a közkegyelemtől, az amnesztiától, amelynek gyakorlására az Országgyűlésnek van joga - közölte Wéber Ferenc. Hozzátette: az államfő figyelemmel kíséri az eseményeket.

Az államfő, aki a taxisblokád  szadeszos résztvevőinek és a szabadmadarak pártjához ezer szállal kötödő szervezőinek nyújtott amnesztia idején az Alkotmánybíróság elnöke volt, most láthatóan befogja fülét, száját, becsukja szemét és nem akar hallani a jogban "precedensnek"  nevezett fogalomról.
Elvégre a sólyóm is csak egy madár.

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy hamarosan levélben kérnek személyes meghallgatást Sólyom László köztársasági elnöktől a tüntetés alkotmányos jellege és a bebörtönzött politikai foglyok amnesztiája ügyében.

(Kuruc.info)