Ugrás a cikkhez
Reklám

Egyértelmű, hogy politikai üzenete miatt szakították félbe Rácz Sándor beszédét azon a tüntetésen, amely látszólag civil kezdeményezésként jött létre, ám amelyet mindvégig a Fidesz irányított, sőt mint ez az anyag bizonyítja, a rá jellemző módon, mindvégig gátlástalanul manipulált is. Frigyesy Ágnes újságíró, Piukovics Gábor szervező és a háttérben meghúzódó Fidesz felelősségéről - az MVSZ sajtószolgálatának közleménye.

A „civil” rendezők megkeresése nyomán az MVSZ elnökének biztatására Rácz Sándor elvállalta, hogy vasárnap felszólal a százezresre ígért tüntetésen. Az MVSZ elnökét megkereső „civil” rendező garantálta Rácz Sándor szólásszabadságát és az 5 perces szólás lehetőségét. Aztán minden másképp történt.

Erről a Magyarok Világszövetségének sajtószolgálata ekképp tudósított:

A mikrofonhoz lépő Rácz Sándort óriási lelkesedéssel, Isten hozott! felkiáltással fogadta a kétszázezer részvevő. Alig jutott azonban mondanivalójának lényegéhez, a rendezvény bemondója, Németh Miklós Attila tapintatlanul elvette tőle a szót. A garantált öt percből ekkor csupán négy perc telt el. A helyszínen készült felvételen tiltakozó, indulatos bekiabálások hallatszanak, ám a bemondó, és a mellette álló rendező, Jelenczki István hajthatatlannak bizonyult. A Rácz Sándor szólásszabadságát szavatoló szervezők, pedig némán hallgattak. (MVSZ Sajtószolgálat - 3027/090407)

A látszólag független, ám voltaképpen a Fidesz által befolyásolt „nemzeti újságírás” egyik ismert szereplője, Frigyesy Ágnes percek múlva számos fórumon közzétett azonnali reagálásában valótlanság terjesztésével vádolta meg a Magyarok Világszövetségét, koronatanúként állítván, hogy senki sem szakította félbe Rácz Sándort a nagytüntetésen. Idézzük közleményét:

Kedves Barátaim, Címzettek, Olvasók!
A Magyarok Világszövetsége közzétett egy olyan nyilatkozatot, mely nem felel meg a
valóságnak. Rácz Sándort, az MVSZ tiszteletbeli elnökét senki nem szakította félbe
a 2009. április 5-i nagytüntetésen. A sajtópódiumon álltam, semmi efféle próbálkozást
nem tapasztaltam. (Tornádó-hírek - Félbeszakították Rácz Sándor beszédét a Hősök terén - Nem igaz! – 2009. 04.07., 9:20)

A látszólag független újságírói megszólalás alkalmasnak bizonyult arra, hogy súlyosan megkérdőjelezze a Magyarok Világszövetsége egészének, de különösképpen az ügyben közvetlenül érintett elnökének és tiszteletbeli elnökének szavahihetőségét. Olyannyira, hogy akadt választott MVSZ-tisztségviselő, aki nyilvános levélben helyezett kilátásba következményeket számukra.

Hol az igazság? – kapkodta sok jóhiszemű magyar ember a fejét, az MVSZ közleményének hitelességét kétségbe vonók és cáfolók keltette hangzavarban. A dolgok két nap alatt odáig fajultak, hogy az egyik főszervező, a Rácz Sándort meghívó és szólásszabadságát szavatoló Piukovics Gábor, aki a decemberben megjelent és nagy médiatámogatással terjesztett Magyar Nemzetstratégia c. kötet kiadója, az általa alapított, és látszólag ugyancsak független Magyar Konzervatív Alapítvány honlapján közzétette a nagytüntetésen elhangzott beszédeket, közte a Rácz Sándorét is, titkon megvágva és megcenzúrázva. A hangfelvétel azoknak ad igazat, akik az MVSZ sajtószolgálatának állítását cáfolták.

Frigyesy Ágnes újabb levélben szólította fel az MVSZ-t bocsánatkérésre, a szószegő, valamint a háttérben meghúzódó szervezők kezüket dörzsölték, a megtévesztettek pedig az általuk „megdönthetetlen” bizonyítéknak tekintett közlés birtokában az MVSZ vezetőivel kapcsolatban nyíltan bizalmi válságról kezdtek beszélni.

Frigyesy Ágnes: Egyszer s mindenkorra legyen világos: Frigyesy Ágnes újságíró nem hazudik. Patrubány elnök úrtól pedig elvárom, hogy bocsánatot kérjen!

Kenessey Csaba: ITT A BIZONYÍTÉK ARRA, HOGY RÁCZ SÁNDORT SENKI SEM SZAKÍTOTTA FÉLBE! Bárki meghallgathatja. A kérdés, hogy ki mond igazat ezzel megdönthetetlenül beigazolódott! Hogyan legyen bizalmunk egy olyan vezetéshez, amelyik nem valós állításokat közöl?

Ezek után tekintsük meg, hogy mi is történt a „civil” megmozdulásként tálalt nagytüntetésen. Rácz Sándor teljes beszéde, vágatlanul, cenzúrázatlanul az MVSZ sajtószolgálatának közlésében megtekinthető a youtube közösségi video megosztó honlapon. Kattintás ide: http://www.youtube.com/watch?v=sgsNQK0snms

Vagyis, beszédének negyedik percéhez közeledve Rácz Sándor így szól:

Készítsék elő az új magyar alkotmányozó országgyűlést. Az új magyar alkotmány szellemében hozzák meg az új magyar választási törvényt, és az új választási törvény alapján mi, magyarok válasszunk magunknak magyar vezetőket! Ma-gyar ve-ze-tő-ket!

Óriási ováció és taps jelzi százezrek teljes egyetértését. És ekkor, amíg a szónok a taps csillapodását várja politikai üzenetének folytatásához, egy másik mikrofonba hangosan beleszól a narrátor, aki bejelenti, hogy Rácz Sándor beszéde befejeződött, és következik Palkovics Imre. A nagytüntetés legkomolyabb politikai indítványának előterjesztője, a porig alázott 1956-os hős, a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke már csak egy záró mondatot kér, amit kegyesen megadnak neki.

Hogyan közli ugyanezt a beszédet az, aki ezekkel a szavakkal csalta a nagytüntetésre Rácz Sándort: Nincs Magyarországon ma ember, aki megpróbálná megszabni, hogy Rácz Sándor mit mondhat és mit nem!

A Magyar Nemzetstratégia c. könyvet kiadó, a Magyar Konzervatív Alapítványt életre hívó Piukovics Gábor titkon megvágva, megcenzúrázva közli meghívott vendége beszédét. Kattintás ide: http://www.magyarkonzervativ.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=4&Itemid=7

Sem ováció, sem taps Rácz Sándor nagyformátumú államférfira valló mondatai után! Sem narrátori beszólás! Mindez kivágva, megcenzúrázva. És máris indulhat a magyar embereket nagyhangon megtévesztő, magyar álcába öltözött hazudó-gépezet: „ITT A BIZONYÍTÉK ARRA, HOGY RÁCZ SÁNDORT SENKI SEM SZAKÍTOTTA FÉLBE! Bárki meghallgathatja”…

Oh, Beata Hungaria! Si non sci lascia piú malmenare! (Oh, Boldog Magyarország, bárcsak ne hagyná magát többé megtéveszteni) – írta fél évezreddel korábban Dante Isteni színjáték című művében. Rácz Sándor esete és az igazság eltitkolásának, gátlástalan meghamisításának itt leleplezett kísérlete bizonyíték arra, hogy Dante látnoki szavaira ma is figyelnünk kell! – nyilatkozta sajtószolgálatunknak az MVSZ elnöke, Patrubány Miklós.

Az MVSZ elnöke szerint Rácz Sándor megalázó megszakításának oka nem kereshető a rendelkezésre álló idő rövidégében, hiszen a garantált öt perc sem telt el, csupán négy, amikor félbeszakították. Az a körülmény, hogy a Frigyesy Ágnest informáló Bíró Ildikó, Fidesz-listán bejutott országgyűlési képviselő több mint 9 percet beszélhetett ugyanott, kellő bizonyíték erre. Igaz, ő nemcsak „civil”, hanem Orbán Viktor legbelső hatalmi körének tagjaként „független” is, és bizonyára azért beszélhetett kétszer annyit, mint Rácz Sándor, mert nyilván sokat tett már Magyarország sorsának jobbra fordulásáért. Érdemeivel ugyancsak nem állhatott egyedül, hiszen értesüléseink szerint egy Csizmadia László nevű kokárdás úr 12 percet beszélhetett.

Patrubány Miklós szerint egyértelmű, hogy Rácz Sándort azért alázták meg, mert a pártoknak semmilyen eszköz nem drága, ha meg kell akadályozni a Magyarország megmentését lehetővé tevő politikai üzenetek eljuttatását az ország jobb sorsra érdemes polgáraihoz.

Nyomatékkal mondta, hogy Rácz Sándor tervezett, és az MVSZ elnökével egyeztetett beszédét jó előre nyilvánosságra hozták. A nyilatkozat szövegét ismerték tehát a szervezők is, és meghívásukat ennek ismeretében tételesen fenntartották. Patrubány Miklós szerint Rácz Sándort az alábbi, akkor még kimondásra váró gondolatai miatt szakították félbe:

1. A nemzeti egységkormányban nem juthatnak szerephez olyan politikusok, akik a kommunizmus évtizedeinek aktív szereplői voltak, illetve az országvesztés elmúlt húsz esztendejében parlamenti képviselők vagy kormánytagok voltak.

 2. Az alkotmányozó nemzetgyűlés állítsa helyre a történelmi magyar alkotmány jogfolytonosságát, középpontjában a Szent Koronával és annak értékrendjével. Az új magyar alkotmány tegye lehetővé a munka értékére alapozott pénzkibocsátást. A gazdasági életben pedig, az állami tulajdon és a magántulajdon mellett, nyisson széles utat az emberi méltóság megőrzését szavatoló társadalmi (közösségi) tulajdon számára.

 3. A nemzeti bizottság, a kifizetésekre vonatkozóan, kérjen három éves moratóriumot.

Az MVSZ elnöke szerint Frigyesy Ágnes újságírói felelőssége nyilvánvaló, hiszen több helyen pontatlan tudósításai alkalmasnak bizonyultak sok ember megtévesztésére, tisztességes emberek hitelességének megkérdőjelezésére.

A független „civilek” szerepében tetszelgő egyesületek és személyek megtévesztő magatartása visszataszító.

A „civil” bőrbe bújt pártok felelősségéről az MVSZ elnöke megismételte korábbi kijelentését:

„Ez a botrányos cenzúrázás újabb bizonyítéka annak, hogy a Hősök terére összehívott, előrehozott választásokat követelő tüntetés nem civil kezdeményezésből, hanem pártos érdekek mentén született. Az ellentmondást nem tűrő, a más véleményt elhallgató magatartás, az szószegés és a gátlástalan hazudozás pártokra utal. Jelen esetben a rendezvényt kezdeményező, és azt strómanokon keresztül mindvégig kezében tartó FIDESZ-re.”

Jelentősége miatt sajtószolgálatunk alább ismételten közzé teszi Rácz Sándor politikai nyilatkozatát, amelyet a Magyarok Világszövetsége is magáénak vall, és amelyet 2009. április 5-én, a Hősök terén tartott nagytüntetésen megcenzúráztak. A cenzúrázás következtében elmondatlanul maradt gondolatokat áthúztuk.

Budapest, 2009. április 9. MVSZ Sajtószolgálat


Mentsük meg Magyarországot!

Ajánlás előrehozott választások helyett

Magyarországon megjelent ismét a vörös diktatúra, Bajnai politikai nyilatkozata alapján, aki „gyors társadalmi egyeztetést” kér.

Íme, itt van a társadalom egy tagjának a nyilatkozat által kiváltott véleménye:

1. Bajnai tudja-e, hogy milyen országban él?

2. Bajnainak van-e fogalma a demokráciáról?

3. Képes-e Bajnai igazat mondani?

Bajnai azért kér előre aláírásos támogatást, mert tudja, hogy Magyarország elutasít mindenféle diktatúrát. Bajnai nyilatkozata egyértelműen a népnyúzás tényének bevallása.

Bajnaival szemben Magyarország arra kéri parlamenti képviselőit, hogy semmiféle diktatúrát ne támogassanak. A magyar népnek elege van a kommunista-tőkés ígéretekből.

Magyar testvéreim, elérkezett az idő,

hogy megálljt parancsoljunk ennek a magyarellenes folyamatnak!

1. El kell utasítani minden politikai pártot, mert a pártos politikájukkal az embertelenséget szabadították rá Magyarország népére.

2. Magyarországot talpra állítani csak nemzeti politikával lehet.

3. Ezért javaslom: minden település közössége válasszon nemzeti bizottságot, pártoktól független, politikára alkalmas emberekből. A megválasztott területi nemzeti bizottságok egy országos egyeztetésre gyűljenek össze, és döntsék el, hogy létre hoznak-e egy nemzeti egységkormányt, vagy mint országos nemzeti bizottság működnek-e tovább?

A nemzeti egységkormányban nem juthatnak szerephez olyan politikusok, akik a kommunizmus évtizedeinek aktív szereplői voltak, illetve az országvesztés elmúlt húsz esztendejében parlamenti képviselők vagy kormánytagok voltak.

4. A nemzeti bizottság kezdeményezze alkotmányozó nemzetgyűlés megszervezését.

Az alkotmányozó nemzetgyűlés állítsa helyre a történelmi magyar alkotmány jogfolytonosságát, középpontjában a Szent Koronával és annak értékrendjével. Az új magyar alkotmány tegye lehetővé a munka értékére alapozott pénzkibocsátást. A gazdasági életben pedig, az állami tulajdon és a magántulajdon mellett, nyisson széles utat az emberi méltóság megőrzését szavatoló társadalmi (közösségi) tulajdon számára.

Az alkotmányozó nemzetgyűlés készítse el az új magyar alkotmány szellemében az új választási törvényt.

5. Amikor az új alkotmány lehetővé teszi, meg kell tartani az országgyűlési képviselő választást.

6. Amikor az új Országgyűlés megalakul, a nemzeti bizottság és az alkotmányozó nemzetgyűlés megszünteti tevékenységét.

7. A nemzeti bizottság, a kifizetésekre vonatkozóan, kérjen három éves moratóriumot.

Úgy gondolom, hogy ezt a nyilatkozatot Orbán Viktornak kellett volna megtennie.

Budapest, 2009. április 3.

Rácz Sándor

akit 1956. november 16-án választottak meg

a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökévé

Kapcsolódó: Félbeszakították Rácz Sándor beszédét a "civilek" a Hősök terén



Friss hírek az elmúlt 24 órából