Félbeszakították Rácz Sándor beszédét a Hősök terén

A Hősök terére összehívott „civil” tüntetés szervezői a rendezvény előtt két nappal, az MVSZ elnökén keresztül kérték fel Rácz Sándort, hogy mondjon beszédet a virágvasárnapi megmozduláson. A felkérést azzal a feltétellel fogadták el, hogy Rácz Sándor akadálytalanul elmondhassa beszédét, amelynek üzenete lényegesen túlmutatott a tüntetést meghirdetők követelésén. A beígért garanciákat megszegve, a szervezők beszéde kellős közepén félbeszakították az 1956-os forradalom egyik legnagyobb élő alakját. A Magyarok Világszövetsége tiltakozik a tüntetés szervezőinek botrányos szószegéséért, Rácz Sándor beszédének cenzúrázásáért.
 
Piukovics Gábor, a Magyar Konzervatív Alapítvány elnöke, a „civil összefogásként” meghirdetett virágvasárnapi tüntetés egyik főszervezője, két nappal a rendezvény előtt, pénteken délután felhívta Patrubány Miklóst, a Magyarok Világszövetségének elnökét, és felkérte az MVSZ-t, hogy csatlakozzék az előrehozott választásokat követelő megmozduláshoz.

Patrubány Miklós elhárította a felkérést, és jelezte, hogy az MVSZ még nem alakította ugyan ki végleges álláspontját, ám az már bizonyos, hogy a rendezvény meghirdetett céljával nem ért egyet, mert álláspontja szerint Magyarország mély válságára, az előrehozott választások nem jelentenek megoldást. Az MVSZ szerint csakis egy pártok fölött álló nemzeti egységkormány, és az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívása jelenthet kiutat az ország és a nemzet számára.

Piukovics Gábor felajánlotta, hogy szívesen vennék, ha ezeket a gondolatokat Rácz Sándor elmondaná a több százezresre tervezett tüntetésen. Az MVSZ elnöke és tiszteletbeli elnöke azzal a feltétellel fogadta el a felkérést, hogy a szervezők előbb olvassák el Rácz Sándor tervezett beszédének szövegét, amelyet még aznap az közzétesz az MVSZ sajtószolgálata. Amennyiben garantálják, hogy Rácz Sándor akadályozás nélkül elmondhatja előzetesen nyilvánosságra hozott gondolatait, akkor, és csakis akkor, vállalja a részvételt.

A közlemény még pénteken este megjelent. Több hírportál vezető hírként tálalta.

Szombaton délben a szervezők, mint időközben elfogadott testületi döntést ismételték meg Rácz Sándor meghívását, és biztosították arról, hogy kerek ötperces beszédre nyílik lehetősége. Az MVSZ elnökének arra a kérdésére, hogy szavatolják-e Rácz Sándor beszédének akadálytalan megtartását, a válasz így hangzott: Nincs Magyarországon ma ember, aki megpróbálná megszabni, hogy Rácz Sándor mit mondhat és mit nem!

A mikrofonhoz lépő Rácz Sándort óriási lelkesedéssel, Isten hozott! felkiáltással fogadta a kétszázezer részvevő. Alig jutott azonban mondanivalójának lényegéhez, a rendezvény bemondója, Németh Miklós Attila tapintatlanul elvette tőle a szót. A garantált öt percből ekkor csupán négy perc telt el. A helyszínen készült felvételen tiltakozó, indulatos bekiabálások hallatszanak, ám a bemondó, és a mellette álló rendező, Jelenczki István hajthatatlannak bizonyult. A Rácz Sándor szólásszabadságát szavatoló szervezők pedig némán hallgattak.

Ez a botrányos cenzúrázás újabb bizonyítéka annak, hogy a Hősök terére összehívott, előrehozott választásokat követelő tüntetés nem civil kezdeményezésből, hanem pártos érdekek mentén született. Az ellentmondást nem tűrő, a más véleményt elhallgató magatartás, az szószegés és a gátlástalan hazudozás pártokra utal. Jelen esetben a rendezvényt kezdeményező, és azt strómanokon keresztül mindvégig kezében tartó FIDESZ-re – nyilatkozta az MVSZ sajtószolgálatának Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke.
 
Budapest, 2009. április 7.

MVSZ Sajtószolgálat


Korábbi kapcsolódó anyagok:

Az MVSZ azonosul Rácz Sándor válságkezelő ajánlásával

A Magyarok Világszövetsége azonosul tiszteletbeli elnökének, Rácz Sándornak tegnap nyilvánosságra hozott válságkezelő ajánlásával: pártok fölötti, nemzeti egységkormány és alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását kéri.
 
Miként tiszteletbeli elnöke, Rácz Sándor, akit még 1988-ban a washingtoni Fehér Házban, mint lehetséges rendszerváltó személyiséget fogadtak, úgy a Magyarok Világszövetsége is, a magyarországi rendszerváltás kisiklatásában egyetemlegesen felelősnek tartja az egész politikai osztályt.

Ezért a mostani mély válságban – amely a magyar társadalmat televényként átszövő, mély erkölcsi válságban gyökerezik –, és mára gazdasági, politikai, sőt alkotmányossági válsággá fajult, a Magyarok Világszövetsége nem tartja megoldásnak az előrehozott választásokat.
 
Meggyőződésünk, hogy ebből a mély válságból Magyarország csakis gyökeres változtatással lábalhat ki, amely változtatás a történelmi magyar alkotmány jogfolytonosságának helyreállításával kell kezdődjék. Ezt a feladatot csakis az alkotmányozó nemzetgyűlés végezheti el, amelyet haladéktalanul össze kell hívni.
 
Az ország kormányzását egy pártok fölött álló, a pártoktól teljességgel független nemzeti egységkormányra kell bízni, amelyben nem lehet helye a kommunizmus  aktív szereplőinek, miként az elmúlt két, országvesztő évtizedben parlamenti vagy kormányzati szerepet betöltő politikusoknak sem!
 
A Magyarok Világszövetsége Bajnai Gordon miniszterelnökké való jelölését elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek, egyenesen botránykőnek tartja.

Egy ilyen előéletű embernek országos közjogi méltóság tisztségébe való jelölése egyenértékű az emberek arcul köpésével, és újabb bizonyítéka annak, hogy az 1989. október 23-án kikiáltott köztársaság züllesztő, működésképtelen és megreformálhatatlan, ezért megszüntetendő.
 
Megismételve: a Magyarok Világszövetsége nem tartja megoldásnak az előrehozott választásokat. Ezért nem vesz részt az  április 5-én, a Hősök terén sorra kerülő tüntetésen, amelynek legfőbb, meghirdetett célkitűzése – az előrehozott választások kikényszerítése – pártpolitikai indíttatású.
 
A Magyarok Világszövetsége támogatja azt, hogy tiszteletbeli elnöke, Rácz Sándor ezen a tüntetésen részt vegyen, és az április 3-án nyilvánosságra hozott, alább ismételten közzétett nyilatkozatát a tüntetők előtt felszólalva újból nyomatékosítsa.
 
Budapest, 2009. április 4-én
 
Patrubány Miklós,
a Magyarok Világszövetségének elnöke


Mentsük meg Magyarországot!

Ajánlás előrehozott választások helyett
 
Magyarországon megjelent ismét a vörös diktatúra, Bajnai politikai nyilatkozata alapján, aki „gyors társadalmi egyeztetést” kér.
 
Íme, itt van a társadalom egy tagjának a nyilatkozat által kiváltott véleménye:
1.      Bajnai tudja-e, hogy milyen országban él?
2.      Bajnainak van-e fogalma a demokráciáról?
3.      Képes-e Bajnai igazat mondani?
Bajnai azért kér előre aláírásos támogatást, mert tudja, hogy Magyarország elutasít mindenféle diktatúrát. Bajnai nyilatkozata egyértelműen a népnyúzás tényének bevallása.
 
Bajnaival szemben Magyarország arra kéri parlamenti képviselőit, hogy semmiféle diktatúrát ne támogassanak. A magyar népnek elege van a kommunista-tőkés ígéretekből.
Magyar testvéreim, elérkezett az idő, hogy megálljt parancsoljunk ennek a magyarellenes folyamatnak!
 
1.      El kell utasítani minden politikai pártot, mert a pártos politikájukkal az embertelenséget szabadították rá Magyarország népére.
 
2.      Magyarországot talpra állítani csak nemzeti politikával lehet.
 
3.      Ezért javaslom: minden település közössége válasszon nemzeti bizottságot, pártoktól független, politikára alkalmas emberekből. A megválasztott területi nemzeti bizottságok egy országos egyeztetésre gyűljenek össze, és döntsék el, hogy létre hoznak-e egy nemzeti egységkormányt, vagy mint országos nemzeti bizottság működnek-e tovább?
 
A nemzeti egységkormányban nem juthatnak szerephez olyan politikusok, akik a kommunizmus évtizedeinek aktív szereplői voltak, illetve az országvesztés elmúlt húsz esztendejében parlamenti képviselők vagy kormánytagok voltak.
 
4.      A nemzeti bizottság kezdeményezze alkotmányozó nemzetgyűlés megszervezését.
 
Az alkotmányozó nemzetgyűlés állítsa helyre a történelmi magyar alkotmány jogfolytonosságát, középpontjában a Szent Koronával és annak értékrendjével. Az új magyar alkotmány tegye lehetővé a munka értékére alapozott pénzkibocsátást. A gazdasági életben pedig, az állami tulajdon és a magántulajdon mellett, nyisson széles utat az emberi méltóság megőrzését szavatoló társadalmi (közösségi) tulajdon számára.
 
Az alkotmányozó nemzetgyűlés készítse el az új magyar alkotmány szellemében az új választási törvényt.
 
5.      Amikor az új alkotmány lehetővé teszi, meg kell tartani az országgyűlési képviselő választást.
 
6.      Amikor az új Országgyűlés megalakul, a nemzeti bizottság és az alkotmányozó nemzetgyűlés megszünteti tevékenységét.
 
7.       A nemzeti bizottság, a kifizetésekre vonatkozóan, kérjen három éves moratóriumot.
 
Úgy gondolom, hogy ezt a nyilatkozatot Orbán Viktornak kellett volna megtennie.
 
Budapest, 2009. április 3.

Rácz Sándor
akit 1956. november 16-án választottak meg
a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökévé