Ugrás a cikkhez
Reklám

Az elkövetéstől számított egy órán belül elfogták a Csongrád megyei rendőrök azt az 51 éves szegedi férfit, aki egy virágboltot rabolt ki, és korábban egy postánál is próbálkozott a Tisza parti városban.

A férfi 2020. május 23-án pár perccel 14 óra után egy fegyverrel ment be az egyik szegedi virágboltba. Pénzt követelt, és miután azt megkapta, a helyszínről elmenekült. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Rendőrkapitánysággal közösen a bejelentéstől számított egy órán belül azonosította, majd a közelben elfogta az 51 éves helybeli férfit. Az adatgyűjtés során megállapították, hogy két nappal korábban a férfi próbálta meg kirabolni a Csongrádi sugárúton lévő postát is.

A rendőrök a gyanúsított lakásán tartott kutatás során lefoglalták az elkövetéskor használt lőfegyvert, valamint a ruházatot. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntette és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indított eljárást a férfi ellen, akit őrizetbe vettek.

(Police)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából