Ugrás a cikkhez
Reklám

Újraindulhat a budapesti körvasúti személyszállítás - írta a Világgazdaság.

A Nyugati pályaudvar tehermentesítése érdekében kezdetben az esztergomi és kelebiai vonalak, majd várhatóan Pilisvörösvár és Soroksár, illetve a Kunszentmiklós-Tass állomások között létesülne kapcsolat - írta a VG a MÁV-tól kapott válasz alapján.

A vasúttársaság már a Budapesti Közlekedési Központtal is egyeztetett a kiválasztott helyszínekről. Eszerint az esztergomi-kelebiai összeköttetésen kezdetben félórás ütemes menetrend szerint indulnának a vonatok. Az ehhez szükséges három megállót - Pestújhelyen, Újpalotán és Rákosfalván - már tervezik is.

A napilap szerint a kiviteli tervek 2017-ben készülhetnek el, a kivitelezés 2018-tól indulhat. Várhatóan 6-7 milliárd forintba kerülne a beruházás - írta a Világgazdaság, hozzátéve: a finanszírozás előkészítése már folyamatban van, a MÁV e célra uniós forrást szeretne szerezni.

Az első személyvonatok a körvasúton - azaz a budapesti pályaudvarokat összekötő vasútvonalon - még 1928-ban indultak - írta korábban az iho.hu szakportál.

A Nyugati pályaudvarról induló személyvonatok Pestújhelyen, Rákosszentmihályon és Budapest-Sashalom megállónál álltak meg, a végállomásuk Kőbánya felső volt, de néhány vonat Józsefvárosig közlekedett.

Annak ellenére, hogy sok vasutas lakott a Budapestet körülvevő kertvárosokban, a szerelvények mégis kihasználatlanok voltak – az 1930-as évektől fokozatosan csökkentette a MÁV a vonatok számát.

Az utolsó, 1944-es menetrendben már csak öt vonatpár szerepelt. A személyforgalmat a második világháború után már nem szervezték újjá.

(MTI - VG - HVG)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából