Ugrás a cikkhez
Nyírmihálydi - Viszonylagos nyugalomban telt a vasárnap, de nagyon elszomorít, hogy sehol nem láttam komolyabb munkát, amivel az itt élők szeretnék felszámolni a rendezetlenséget a környékükön. Feszült a hangulat Nyírmihálydiban, ahol a budit ásni lusta cigányok miatt tömeges hepatitis fertőzés ütötte fel a fejét a napokban. Szombaton a polgármestert is megfenyegették a magyarságon élősködő cigánybûnözők, aki kilátásba helyezte, szünetelteti a segélyek kifizetését mindazoknál, akik nem építenek illemhelyet a portájukon. Nyírmihálydi első embere tudja, hogy nem lehet ez a végső megoldás, de tehetetlennek érzi magát. – Viszonylagos nyugalomban telt a vasárnap, de nagyon elszomorít, hogy sehol nem láttam komolyabb munkát, amivel az itt élők szeretnék felszámolni a rendezetlenséget a környékükön. Fontolgatjuk, hogy mobil WC-ket vásárolunk, de a gödröket akkor is az érintetteknek kell kiásniuk. A forrást még keressük, a kisebbségi önkormányzattal is tárgyalunk. Hétfőn délután 4 órakor testület elé is kerül az ügy, a képviselőknek közösen kell állást foglalniuk. Hétfőn újraoltják a mintegy 650 húsz év alatti fiatalt, ezúttal egy egész életen át védelmet biztosító vakcinát kapnak. A helyi doktor erősítést kapott, két orvossal, két helyszínen, rendőri biztosítás mellett várják a lakosságot a rendelőkbe - tudtuk meg Nyisztor Ferenc polgármestertől.(Szon)
Friss hírek az elmúlt 24 órából
23:40 Europol: több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben23:28 Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait23:16 London engedélyezte, hogy az Egyesült Államok brit támaszpontokról támadja a Hormuzi-szoros hajóforgalmát veszélyeztető rakétaállásokat23:07 Zelenszkij: már Németországgal, Nagy-Britanniával, Dániával és Hollandiával is gyártunk drónokat22:51 Babis: folyamatban van a csehországi gyújtogatás kivizsgálása22:42 Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a jazidik elleni népirtás első "francia" gyanúsítottját Párizsban22:30 Tüntetés a rendért - Kállóra hív a Mi Hazánk22:19 Belépett a brit piacra a legnagyobb román(-magyar) telekommunikációs vállalat21:58 A lengyel legfelsőbb közigazgatási bíróság két buzi külföldön kötött "házasságának" bejegyzésére kötelezte az anyakönyvi hivatalt21:33 Toroczkai: a bűnözőket ki kell vonni a társadalomból 21:00 "Antiszemita" igazság: Grzegorz Braun megnevezte az Irán elleni agresszió valódi tetteseit - az EP beleremegett 20:39 NVB: csak akkor érvényes a szavazólap, ha egy szavazatot tartalmaz20:17 Zelenszkij nem aggódik: a magyar vétó ellenére meg fogja kapni az EU pénzét a kijevi maffia19:30 Közhasznú Darwin-díj: ezúttal Rómában robbantotta fel magát két anarchista 19:18 Az iráni fronton minden a legnagyobb rendben: Trump után Hamenei is győzelmet hirdetett18:54 Nyílt Sisak - mi zajlik a választások mögött? 18:37 Trump nagyon veri a mellét, de azért mégis elkelne a NATO-segítség18:18 A The Guardian szerint a TEK beinjekciózta az ukrán aranykonvoj egyik kísérőjét17:55 Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját17:20 Levadászta Amerika híres F-35-ösét az iráni légvédelem - az oroszok megfejtették, milyen fegyvert használhattak16:46 Bagoly mondja verébnek: "Ukrajnának fel kell hagynia az orosz gázexport kompresszorállomásai elleni támadási kísérletekkel"16:06 Nevelőszülőkként juthatnak legális bevételhez a kállói cigányok, száz örökbefogadott is lehet a településen 15:40 Kezdődik: Orbán Balázs szerint meg kell győzni a mi hazánkosokat, hogy Orbán Viktorra szavazzanak15:28 Meghalt Chuck Norris15:19 Megölte újszülöttjét egy anya Baranyában, a holttestet egy szeméttelepen találták meg14:52 Gulyás: érvénytelen Fidesz-Mi Hazánk-szavazatra buzdítanak a tiszások14:43 Lángokban áll egy izraeli fegyvergyár Csehországban14:22 "Rezesbandát" fogtak Aszófőn13:53 Elhunyt az egyik rendőr, akit elütöttek a 8-as főúton - 22 éves volt13:22 Rendőrökre csákánnyal támadó cigány ellen emeltek vádat13:08 Kezdődik a csillagászati tavasz12:43 Orbán: ha nem adják ide a nekünk járó pénzeket, nem lesz új uniós költségvetés12:36 Betiltotta a rendőrség a Mi Hazánk kállói felvonulását 12:33 Annyira rendben van minden Kállón, hogy még a börtönben ülő cigánybűnözőket is onnan látták el kábítószerrel 12:10 A Forradalmi Gárda szóvivőjével is végeztek a zsidók11:57 Trump Pearl Harbor emlegetésével késztette sóhajtozásra a japán kormányfőt 11:41 Ez csak természetes: luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton küldöttsége11:26 Pont a DK-ban lepődnek meg azon, hogy egy elvtársuknak fontosabb a pénz, mint a kormányváltás10:58 A Hajdú-Bihar vármegyei nyomozók 77 embert gyanúsítanak vesztegetéssel és költségvetési csalással10:26 Ismét meghosszabbították a Szerbiai Kőolajipari Vállalat működési engedélyét09:54 Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal, még aznap elfogták két társával együtt09:16 Holnap indul a Fidesz kóserjobbos "sztárparádéja", természetesen izraeli vendégekkel08:53 Először szállít több járműipari terméket Kína az EU-ba, mint amennyit az EU Kínába08:00 Kocsis Máté az MNB-botrányról: "nem szeretnénk a hátunkon púpként cipelni egy Matolcsy Ádám nevű embernek az ügyeit" 07:45 Orbán megint tüzet olt: Orbán Balázs után Gulyás Gergely is "marhaságot beszél"07:31 Hírhedten magyargyűlölő műsort hoz vissza a képernyőre az egyik szennycsatorna07:10 Moszkva: le kell állítani az amerikai-izraeli "katonai kalandorakciót"06:43 Von der Leyen: teljesíteni fogjuk Ukrajnának tett ígéretünket, így vagy úgy06:31 A venezuelai ideiglenes elnök leváltotta a katonai főparancsnokság teljes vezetőségét