Miközben Izrael a világ szeme láttára gyilkol palesztin nőket és gyermekeket Gázában, a nyugati világban az úgynevezett „roma holokausztra” emlékeznek. Holott sem a „porrajmos” áldozatainak pontos számát nem tudják megmondani a „nagy tekintélyű” holokauszt-történészek (finoman látványos szórással 50 ezer és 2 millió között mozognak a becslések - bővebben erről itt, itt, itt, valamint itt, itt és akár itt is olvashat a nagyérdemű), sem azt nem lehet tudni, mi is történt augusztus 2-ről 3-ra virradó éjszaka, amikor is állítólag 2897 cigányt gázosítottak el Auschwitzban. (Habár 4, sőt 5 ezer elgázosított cigányról is hazudoznak még további kárpótlási pénzek és a magyarság bűntudatának erősítése reményében.)

Az állítólagos "roma holokauszt" magyarországi áldozatainak pontos számát illetően is teljes a homály: 1000 és 70 ezer között röpködnek a számok a levegőben. Joggal merülhet fel a kérdés: mit művelnek a jelentős pénzekkel ellátott holokauszt-intézmények kutatói világszerte, ha a „roma holokauszt” legalapvetőbb tényei körül is ilyen mértékű a zűrzavar? Habár természetesen elsősorban nem a holokauszt-propagandisták lustaságáról és hülyeségéről van szó. Hanem főként arról, hogy a liberális megmondóemberek maguk sem tudják eldönteni, mit is kezdjenek pontosan a „roma holokauszttal”. Amely egyfelől arra jó, hogy tovább lehessen vele fokozni a magyarság, valamint más őshonos európai népek bűntudatát. Másrészt viszont arra is vigyázni kell, nehogy a „porrajmos” háttérbe szorítsa a „semmi máshoz nem hasonlítható népirtást”, vagyis a zsidó holokausztot. Ezért azután a témát napirenden tartják ugyan a nemzeti erők revolverezésének céljából (valamint újabb kárpótlási pénzek kicsikarása reményében) Európa-szerte, másfelől viszont a zsidóság „példátlan szenvedéseit” sem engedik elhomályosítani.

Azért kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi

Hogy a holokauszt tagadását tiltó törvények mennyire értelmetlenek, arra egyébként jó példa egy abszolút kóser hivatalos holotörténész, Denis Peschanski professzor esete. Ő 2002-ben egy könyvet írt a háború idején történt franciaországi deportálásokról, (La France des camps: L'internement, 1938-1946, La Suite des temps), melyben az alábbi, holokauszt-tagadó, gyűlöletkeltésre alkalmas kijelentéseket teszi:

"Egészen a mai napig a történettudomány által közölt (cigány) áldozati számok alátámasztására nem létezett semmiféle tudományos alap, és levéltári kutatások sem igazolták a levont következtetéseket.” (376. old.)
Denis Peschanski professzor miután leírja, hogy az Auschwitzba deportált 23 ezer cigány közül 18 ezer meghalt, beismeri: „Legnagyobb részük a tífusz vagy a tuberkolózis következtében vesztette életét”. (378. old.) Arra természetesen még gondolni is tilos (a zsidó professzor sem teszi meg), hogy esetleg a „haláltáborok” zsidó foglyainak nagyobb része szintén a „tífusz vagy a tuberkolózis következtében vesztette életét”.

"Nem volt kísérlet a cigányok szisztematikus megsemmisítésére vonatkozóan ” – szögezi le továbbá Peschanski. (379. old.) Véleménye szerint 50 és 80 ezer között lehet azoknak a cigányoknak a száma, akik a „nácik üldözése következtében” haltak meg. Csakhogy ebben a számban feltehetően benne vannak azok is, akiknek a háborús cselekmények, illetve betegségek, a rossz életkörülmények okozták a halálukat. (Hasonló nézeteket hangoztatott Karsai László is az ATV-nek adott interjújában.)

De más hivatalos történészek is a „roma holokauszt” tagadásának bűnébe estek. Martin Gilbert, ismert és tekintélyes brit történész (aki többek közt Churchill életrajzát is megírta) a The Holocaust című művében (New York, 1985) kijelentette: az 500 ezres cigány áldozati szám mértéktelenül eltúlzott, és semmi más, mint propagandafogás. A Frankfurther Rundschau című lap 1997. február 13-i számában pedig megjelent egy írás, melynek szerzője, Bettina Schulte, egy neves német történészre, Michael Zimmermanra hivatkozva a következőket írja: „A dokumentumok rendkívül alapos átvizsgálása után az a vélekedés alakult ki a kutatók körében, hogy a háború alatt meggyilkolt szintik és romák száma lényegesen alacsonyabb a médiában most is hangoztatott 500 ezernél. A valós szám közelebb áll az 50 ezerhez, mint az 500 ezerhez.”

További érdekes „rejtélyek” is vannak a „porrajmos” körül, melyeket persze szintén nem fogja boncolgatni a cionista média. Az első cigányokból álló transzport 1943-ban érkezett Auschwitzba. Valami rejtélyes oknál fogva azonban őket nem szelektálták a félelmetes „auschwitzi rámpán”, nem küldték őket a gázkamrába, hanem egy családi táborba helyezték el őket. Megtarthatták civil ruháikat, értéktárgyaikat visszakapták, és dolgozniuk is csak a saját táborrészük kialakításánál kellett. A félelmetes auschwitz-birkenaui „haláltáborban” 371 cigány gyerek született. Így mentek szépen a dolgok, amikor a nácik 1944-ben egyszer csak elhatározták a cigányok legyilkolását. Igen ám, de a hős romák nem hagyták magukat, és megtették azt, amire a zsidók képtelenek voltak: késekkel és botokkal felfegyverkezve ellenálltak az "elgázosításuk" céljából kiérkező SS-egységeknek. Majd augusztus 2-án újabb 1409 munkaképes cigányt vittek el: a férfiakat Buchenwaldba, a nőket Ravensbrückbe. (Megjegyzem, egyik helyen sem működött gázkamra.) De a hülye náciknak persze nem tűnt föl, hogy az 1409 „munkaképes cigány” között volt 105 olyan gyerek, aki 9-14 éves volt, továbbá 490 nő és két 65 évesnél idősebb férfi is. Mindegy, a táborban ott volt még 2897 cigány, akiket augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka, hipp-hopp, elgázosították.

Érdekes emberek voltak ezek a nácik: először családi táborban helyezik a cigányokat Auschwitzban, közben kísérletezgetnek a gyerekeikkel, néhányat közülük munkára, a tífuszos gyerekeiket hébe-hóba a gázkamrába küldik, majd egyszer csak hirtelen elgázosítják az összes Auschwitzban tartózkodó cigányt. A valóságban természetesen a háború előtt antiszociális viselkedésük illetve bűnözésük miatt kerültek cigányok munkatáborokba, a harcok kitörését követően pedig elsősorban biztonsági megfontolásokból: a kóborló és bűnöző cigányok a front közelében vagy akár a hátországban jelentős biztonsági kockázatot jelentettek, ezért gyűjtötték össze őket a lágerekben. (A cigányok deportálásának megítélésénél vegyük tekintetbe, hogy Izrael „biztonsági megfontolásokból” palesztin civileket, köztük jelentős számban nőket és gyerekeket gyilkol halomra.)

Mivel a zsidó holokauszt hivatalos történetéből tudjuk, hogy a gaz nácik nem jegyezték fel az elgázosítottak nevét és nem tartották nyilván a számukat sem, ezért joggal kérdezheti bárki: honnan lehet tudni, hogy éppen 2897 cigányt küldtek a gázkamrába 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradó éjszaka? Onnan, hogy augusztus 3-tól kezdve a „cigánytábor lakói” megjelölést nem használják többé a munkaerővel kapcsolatos jelentésekben. Ezen kívül léteznek „szemtanúk” is, akiknek a „hitelességéről” mindennél többet elmond a beszámolóik alapján összeállított "romaelgázosítási" történet, amely a Holokauszt Magyarországon hivatalos weboldalon olvasható:

„Éjszaka az SS körülvette a tábort, az ellenállást kutyáikkal és fegyvereikkel megtörték. 2897 cigányt teherautókon hurcolták a krematóriumokhoz. A vetkőzőkben a szerencsétlenek ezt kiabáltak: „Német állampolgárok vagyunk! Nem csináltunk semmi rosszat! Élni akarunk!” A krematóriumban szolgáló zsidó Sonderkommandó egy tagja szerint az SS-ek zavarban voltak, hiszen sokan jóban voltak a cigányokkal, akiket még Höss is kedvenc foglyainak nevezett. Mengele is ellenezte az akciót, végül mégis saját kocsiján vitte a bujkáló gyerekeket a krematóriumhoz. Hajnalban a cigányokat elgázosították, holttestüket az V. krematórium melletti gödrökben égették el. Éjjel Mengele magyar zsidó korboncnoka, dr. Nyiszli hét pár cigányiker holttestét boncolta fel. A doktor szívbe adott injekciókkal ölte meg őket. A Birkenauba deportált magyar zsidók a barakkokban lapulva remegve hallgatták, amint elvitték a romákat: "Szívszorongva figyeltük a nehéz teherautók zúgását... sűrűn fordultak a láger és a gázkamra között... Szívbe markolóak voltak a sikolyok, a segélykiáltások." A kiürült cigánytábort magyar zsidók foglalták el, akik végre betakarózhattak az elgázosított romák takaróival.”

A cigányokkal bratyizó SS-legények, a lágerparancsnok, az állítólag egymilliónál is több ember haláláért felelős Rudolf Höss „kedvenc foglyai”, Auschwitzban bujkáló cigány gyerekek, halottégető gödrök, hét cigány ikerpár kivégzése a szívükbe adott injekciókkal, a cigányok halálhörgéseit hallgató magyar zsidók, akik azután elfoglalják a cigánytábor barakkjait. Mindez tényleg roppant valószínűen hangzik. Még egészítsük ki mindezt a Holokauszt Emlékközpont igazgatójának, Szita Szabolcsnak a korszakalkotó felfedezésével: Magyarországon az SS katonái mérgezett tejjel gyilkolták a cigány csecsemőket. Így lesz teljes a kép.

Perge Ottó - Kuruc.info