Géza fejedelem és Adelhaid, lengyel hercegnő egybekelésének előzményei

Az első rész itt, a második rész itt olvasható.

Sem a magyar krónikák, sem a nép emlékezte nem tud a lengyel Adelhaidról, Géza fejedelem második feleségéről. Pedig mind a lengyel, mind a német krónikák, évkönyvek határozottan állítják, hogy Géza, a magyarok „királya” az első felesége, Sarolta halála után lengyel hercegnővel kötött házasságot. Némelyik még azt is tudni véli, hogy I. István magyar király nem az erdélyi Gyula leányának, Saroldunak (Sarolta) a fia volt, hanem Adelhaidé. E nézetet a XIX. századi forráskutatások megcáfolták: Sarolt fuit mater sancti regis Stephani, azaz Sarolt volt Szent István király anyja.¹

Ő is egy Adelhaid (931-999), de nem Géza fejedelem, hanem I. Ottó császár felesége (Adelheid von Burgund, festett gótikus szobor, Meissen, dóm)

A krónikáink tanúsága szerint a hon-visszafoglalás után a magyar vezérek híven a nemzet ősi szokásaihoz és erkölcseihez, melyek az idegen vérrel való házasságot ellenezték, csak rokonfajból származott leányokat vettek nőül. Zolta (Zsolt) asszonya Mén-Marót bihari bolgár vezér leánya volt. Taksony a rokon kunok földjéről nősült. Géza még az atyja életében az erdélyi Gyula szépséges leányát vette el. Ám Sarolta halála után Géza Adelhaiddal, Micziszláv (Mieszko), keresztény lengyel fejedelem húgával kelt egybe. Magyar honban ő nyitotta meg az idegen feleségek sorát. Ő, egy európai uralkodóház sarja volt az első idegen nő, akit egy Árpádfihoz adtak hozzá.

Miként jöhetett létre a szkíta szokásjoggal ellentétes házasság?

A Lech mezei csatavesztés után a német-római politikai vezetés felismerte, hogy a pártus-magyarok Pannóniáját nyílt harccal nem lehet keresztény érdekkörbe vonni. Ezért taktikát változtatott, s a fegyveres harc helyett hímes szavakkal, csalárdsággal próbálkozott. A kard ellen a magyarok fel voltak vértezve, a mézes-mázos ügyeskedés ellen nem. (Megjegyzem, ma sem.)

Hazánk, a X. században Pannónia Bizánc és a Német-Római Császárság vitatott területe volt. Géza fejedelem volt az, ki némi ráhatásra nyugat közeledését fogadta el, annak ellenére, hogy 955-ben Augsburg határában Bulcsu és Lél, a német tartományurak megsegítésére érkezett hadát, éppen azok, akiknek a segítségére vonultak hadba, tőrbecsalták, megsemmisítették, nyulakként leöldösték. Betetőzésül I. Ottó német-római császár a magyar vezéreket Regensburgban felakasztatta. A Botond vezette harmadik magyar had mihelyst tudomás szerzett a „vereségről” nekiment a németeknek; vérei legyilkolását (ti. a hadifoglyokat már akkor sem illett likvidálni) valóban kegyetlenül megbosszulta. A mai Svájcig, Lombardiáig stb. üldözte, gyilkolta a németeket.

„Zolta vezér meg főemberei Lél Bulcsú és a többi vitézeik halála miatt szerfölött felháborodtak, s ellenségeivé lettek a németeknek. Zolta vezér meg vitézei az ellenség elkövette sérelem miatt bosszút lihegtek, s nem hallgatták el, hogy akárhogyan, de visszaadják neki a kölcsönt.”² A németek is bosszút lihegtek: „Franczia- és Németország egy szívvel lélekkel megegyezett, hogy egymással egyesülve a rájok menő magyaroknak mind halálokig ellen álljanak.”³ Magyar had ezután nemigen vonult Németország ellen, dél felé annál inkább.

Alig tizennyolc évvel később Taksony fia Géza, az újonnan megválasztott fejedelem feledvén a regensburgi eseményeket, tárt karokkal fogadta az álságos német közeledést.

Géza fejedelem (Nádasdy Mausoleum, 1664)

„Taksony fejedelem idejében Pannónia (ekkor a hazánkat még nem Magyarországnak hívták) a nyugati befolyás elől zárva volt. Mihelyst Géza hatalomra jutott megjelentek a német hittérítő papok… Pontos adatok Géza koráról és a fejedelemségéről alig vannak.⁴ Mintha szorgos kezek a magyar krónikákból Taksony halálára és Géza fejedelemmé való választására és az uralkodására utaló minden feljegyzést eltüntettek volna. Ám az írásban nem rögzített titkos tárgyalások, egyezmények vagy az időközben megsemmisített megállapodásokat mindig és minden időben a bekövetkező események igazolják.”⁵

A korabeli német-római politikai vezetés, a császár és a tanácsadói a Lech-mezei csata után, bár győztesnek kiáltották ki magukat, mégis taktikát változtattak: ami nem ment fegyverrel, menjen a vallás mezében. Csakhogy az akkori, gyepűkkel védett Magyarországba nemigen lehetett bejutni.

Wolfgang (924-994) teljes püspöki ornátusban. A bal kezében templomocskát és szekercét tart. A kor szokása szerint a templomalapítás jelzésére elegendő lenne a kézben tartott templom. Mi végre a szekerce? Rejtett utalás lenne Taksonynál tett látogatására? (festett szobor, Pfullinger, Németország)

A farkasjáró Wolfgang⁶ a Harz hegységben levő einsiedelni monostor magányában készült arra, hogy a pogány magyarok hittérítője legyen, írja a krónikás. 972-ben⁷ úttalan utakon, a gyepüket kikerülve titokban érkezett. Küldetése folyásáról hallgat a fáma. A német források szerint hittérítői működése nem járt sikerrel: „a hit magvait vetni hasztalan fáradozik vala”. Pilgrin, passaui püspök visszarendelte Magyarországból, s magához hívatta. Mondván az engedelme nélkül (sic!) akart az ő leendő egyházmegyéjében (Pannóniában) téríteni. Miközben a hitbéli tudományát szoros vizsgálat alá vetette, meggyőződött, hogy nem kóborgó barát, hanem a hit igaz követője. Nem bocsátotta vissza Magyarországba, hanem hathatós ajánlása által kieszközölte, hogy a 972. szeptember 23-án elhunyt Mihály regensburgi püspök helyét elnyerhesse.⁸ S e méltóságba 972 karácsonyán be is iktattatott.⁹

Vajon, mit rejlik a sorok mögött?

Wolfgang 972-ben járt Pannóniában. Pontosan az évben halt meg Taksony, a „pogány” magyarok fejedelme (utódja a fia, Géza lett). Taksony halálának évéről (972) Aloldus¹⁰, a német szerzetes-író kivételével minden forrás hallgat. A későbbi magyar krónikák szerzetes-írói a fejedelem halálának körülményeiről mit sem szólnak.
Wolfgang titokban érkezett magyar földre. A német források mentegetik, sajnálják, hogy nem tudott eleget tenni térítői feladatának. Miként is téríthetett volna, hisz’ teljesen titokban ordas farkasként lopakodott a magyarok földjére?! Ez bizony orgyilkos módra vall. (A térítés mindig nyilvános!) Bizonyára jól elő volt készítve az útja. Kézről-kézre adhatták, míg megérkezett a fejedelmi udvarba. Vajon németek segítették, vagy megtévesztett magyarok? Ki tudja?

A pannóniai útjától visszatért Wolfgangot Pilgrin beszámoltatja. Meggyőződvén, hogy a hit igaz hirdetője a regensburgi püspökségre ajánlja. Sőt vissza sem bocsátotta Magyarországba. Bizonyára óvta hív embere életét, mert közben kitudódhatott Taksony fejedelem halála (vagy halálos betegségbe esése) és Wolfgang ottjárta közti egybeesés.¹¹
Soha senkit, lett légyen világi vagy egyházi, nem jutalmaznak meg, ha a vállalt feladatát nem teljesítette. Ellenkezőleg: megróják, megbüntetik, birtokát, rossz esetben a fejét veszik. A német krónikák tanúsága szerint Wolfgang, az egyszerű szerzetes bár nem teljesítette feladatát, mégis busásan megjutalmaztatott. Annak a Regensburgnak lett a püspöke, ahol 18 évvel korábban Bulcsut és Lélt felakasztották.
Üzenet ez a javából. Sőt, „német” fricska. Regensburgban két magyar vezért akasztottak, „a magyarok fejedelmének haláláért” pedig a város legmagasabb méltósága járhatott.

Így lett Wolfgangból, a nagy feladatra kiválasztott, egyszerű einsiedelni remete-szerzetesből Regensburg város püspöke.¹² (Ez okfejtést soha egyetlen krónikás nem írta le, de a hallgatásukból és a bekövetkezett eseményekből erre lehet következtetni. MV)

I. Ottó német-római császár a húsz év körüli Géza hatalomra jutásakor (972) terv szerint cselekedett. Mintha előre tudta volna, bevárta az uralkodóváltást, majd „titokban követet küldött a „nemzet szabad választása által a magyar állam fejévé emeltetett”¹³ Gézához. Ti. a X. században a magyarok a vezéreiket a szereken szabadon választották. A Vérszerződés értelmében természetes kellett legyen a nemzet szabad választása. Ha kihangsúlyoztatik, akkor éppen az ellenzője lehetett igaz. Ebbe még az is belefér, hogy nem Géza volt Taksony elsőszülöttje, hanem Mihály. Neki kellett volna a magyarok fejedelmévé lennie. A sorsáról feltűnően hallgatnak a magyar krónikák, annak ellenére, hogy nem Géza, hanem az ő egyenesági leszármazottjai vitték tovább az Árpádház vérvonalát.

A következő követ, Bruno, verduni püspök ajándékokkal megrakodva, nagy óvatosan indult Pannóniába, Géza udvarába. A követség célját I. Ottó császár Pilgrin passaui püspökhöz írt levele beszéli el: „…Bruno püspököt küldjük, … a mire… szüksége leend, mind azzal bőségesen segítsd, embereiddel, lovakkal és egyébbel, a mi utjára szükséges, ellátva, a magyarok határaihoz, minél közelebb lehető, tisztességesen és legóvatosabban vezettesd el. Mert oda fogjuk őt utasítani, hogy királyukat minél hamarabb a mi szándékainkra hajlítsuk. Nagyon ügyelj azért rá, hogy ez a követség lehető legóvatosabban történjék. Mert, ha föltett szándékunk sikerül, ez neked és a tieidnek mindnyájatoknak hasznotokra lesz…”¹⁴

E levélből kitűnik, hogy e küldetés burkolt célja igen fontos államügy lehetett, mégpedig Pannónia egyházi és világi megszerzése, vagyis a „pogány” magyaroknak a kereszténység aklába való terelése.

Brunó követségének kimeneteléről is hallgat minden forrás, olyannyira, hogy még a követségét sem említik, kizárólag a fent említett levélből lehet tudni, hogy megtörtént. A bekövetkezett események igazolják, hogy megtörtént, s nem is eredménytelenül.

I. Ottó német-római császár 973. március 23-án, Quedlinburgban a húsvéti ünnepléssel egybekötve birodalmi gyűlést tartott. Kötelezően részt vett a Német-Római Birodalom minden tartományának küldöttsége, továbbá a két új keresztény ország fejedelme, a cseh Boleszláv és a lengyel Mieszko. Ezen kívül megjelent a sem nem vazallus, sem meg nem térített, sem el nem foglalt Pannónia, vagyis Géza fejedelem tizenkét magyar előkelőből álló követsége.

A Német-Római Birodalom vazallusai: Sclavinia, Germania, Gallia, Roma (miniatura, Kr. u. 1000, III: Ottó császár imádságoskönyve, Bayerische Staatsbibliothek, München)

Vajon miért kellett egy önálló, független ország képviselőinek a német belső ügynek számító birodalmi gyűlésen megjelennie. Pilgrin, passaui püspök VII. Benedek pápának írt leveléből utólag derült ki a titkolt cél, a magyarokkal való szövetség- és a békekötés: „…a szövetség megkötése után, a béke alkalmatosságát használva bátorságot vettünk magunknak a hithirdetés munkáját gyakorolni.”¹⁵

A követség a „magyarság” nevében békét kötött a császárral. Ez azt jelentette, hogy Géza „feledte” a 955-ös Lech-mezei csatát, és a magyar vezérek megcsúfolását.

I. Ottó, német-római császár a quedlinburgi összejövetel után 973. május 7-én meghalt. Ám a magyar küldöttséggel, illetve Gézával kötött szerződés következményei az utódja és fia, II. Ottó uralkodása kezdetén már megmutatkoztak. Megvalósulóban volt tehát a császár dédelgetett kettős terve, hogy az özvegy magyar fejedelmet keresztény nővel házasítsa össze, s ezzel Magyarországban a kereszténység ügyét előmozdítsa.

A terv készen volt, adott volt a német-magyar egyesség, Quedlinburgban jelen volt Mieszko, lengyel fejedelem (vagy a küldöttsége?), akinek a testvérhúga, Adelhaid lett Géza fejedelem kiszemelt menyasszonya, s 973-tól a második felesége. Bár viszonylag későn, „mint érett hajadon tért át [a keresztény hitre], mindaz, a mit későbbi működéséről tudunk, elegendő bizonyíték arra nézve, hogy a kereszténységet éppen olyan komolyan vette, mintha régi időktől kezdve keresztény családból származott volna.” ¹⁶

(Folytatása következik)

Marton Veronika

Lábjegyzetek

1 Anonymus: Gesta Hungarorum, Helikon, Bp. 1975

2 Anonymus i. m. 129. p.

3 Kézai Simon mester magyar krónikája, Kiadja Ráth Mór, Pest, 1862., 54. p.

4 A Nibelung ének és a Klage szövegéből lehet valamit kiszűrni. Ti. a németek hősi eposzát Pilgrin, passaui püspök utasítására Géza fejedelem udvarában magyar igricek dalaiból állította össze a német Konrád mester. (MV)

5 Marton Veronika: Az I. András király korabeli imák, Matrona, Győr, 2006., 24-25. p.

6 A Wolfgang beszélő név jelentése: farkasjárás.

7 Pontosan 972-ben, Taksony halálának évében járt nálunk. (MV)

8 Szabó Károly i. m. 346. p.

9 Arnoldus Wohburgensis: De memoria S. Emmerami. In: Pertz i. m. 530-531. pp. és az Annales Einsidlenses, In: Pertz i. m. III. 143. p.

10 Katona, Stephanus: Historia Critica primorum Hungariae Ducum, Pestini, Sumptibus Iohannis MiIchaelis Weingand, et Ioannis Georgii Koepf, Bibliopol, MDCCLXXVIII.[1778], 501. p.

11 Imre herceg „vadkan” okozta halálakor is német-római küldöttség látogatta I. István királyt.

12 Igazolásul érdemes lenne utánajárni, vajon Mihály, a korábbi regensburgi püspök miként halt meg. Vajon, véletlen egybeesés vagy szándékos helycsinálás lehetett? (MV)

13 Marton Veronika i. m. 25. p.

14 Fejér, Georgius: Codex Diplomaticus Hungariae Ecclesiasticus ac Civiles., Tom I-II., Budae, 1829. I. 257.p.

15 Rerum Hungaricarum, Monumenta Arpadiana, Ed. Stephanus Ladislaus Endlicher, Scheitlin-Zollikofer, Sangalli, 1849., Vol. I. , 131. p.

16 Wertner i. m. 31. p.