Ha nem tudsz, vagy nem akarsz eldönteni egy nagy fontosságú, megoldatlan, körmödre nőtt kérdéskört, alakíts bizottságot! Bővítsd úgy az eredetileg egyetlen témára vonatkozó vitát, hogy a megsokasodott fejezetek miatt a bizottság kénytelen legyen albizottságokat is létrehozni! Aztán ha a bizottság és albizottságai az idő múltával sem jutnak dűlőre, javasold civil szakbizottságok bevonását és segítségükkel társadalmi viták rendezését a különböző társadalmi rétegek számára régiónként, megyénként, járásonként, városonként. Mindezzel elmegy egy-két év, s mire eljönne a lázas semmittevés vége, tehát eredménytelenül kellőképp szétvitatták a témát, egymásnak esett boldog-boldogtalan, jelentse ki valaki, hogy most már az érdekmúlás miatt nincs értelme a döntésnek, az idő túlhaladt a problémán, van most már megannyi fontosabb gondjuk az embereknek, ezért jobb levenni a témát a napirendről. És le is fogják venni.
Az Országgyűlés
A Fidesz-KDNP áttolta az ügynökügyek sarát az utca másik oldalára, az államéra, ahol a Nemzeti Emlékezet Bizottsága mellékesen foglalkozik majd az ügynökügyekkel is, de mindenek előtt az új tematizálás tárgyaival: a kommunista diktatúra bűneivel, a kommunista vezetők felelősségével, az állampárti vezetők nyugdíjával, az állampárt vagyonával, az egykori erőszakszervezetek működésével. Mindazzal, amiről eddig soha sem tudtak megállapodni, s várhatóan ezentúl sem. A kudarc többségi tárgyaihoz aztán majd odacsapják a sor végén álló ügynökügyeket is, akkor az a téma is dögöljön meg, mint a szomszéd tehene.
Jönnek a megbízható emlékezők
S kik lesznek a Bizottság tagjai? Őket majd a kormány kiválasztja, javasolja a parlamentnek, a kétharmados többség pedig önként és dalolva megszavazza. Jól értesültek már tudják, hogy Orbán javasolni fogja Kun (Kohn) Miklóst, Kun Bélának, a Tanácsköztársaság hóhérának unokáját, az SZDSZ-es kötődésű Schmidt Máriát, Heltai Péter Securitate-ügynök pártfogóját, továbbá Kövér és Lázár két favorizált levéltári kutatóját: Fráter Olivért és Boér Zoltánt, akik előnyös kiszolgálásban részesülnek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, amelynek főigazgató-helyettesét, az MDF-SZDSZ paktum egyik aláíróját a minap nevezte ki ismételten Kövér házelnök. Megtehette, mint ahogy Katona Béla MSZP-s házelnök regnálásának utolsó napjaiban döntött Gyarmati György főigazgató hivatali idejének meghosszabbításáról is. Az már csak hab a tortán - de kissé állottan savanykás már -, hogy Lázár frakcióvezető nyilatkozata szerint:
"Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában ma is dolgoznak a III-as főcsoportfőnökség volt munkatársai és korábbi belügyminisztériumi alkalmazottak. Mindez azt jelenti, hogy 1990 óta ezek a dokumentumok a korábbi diktatúra elnyomó gépezetében dolgozó alkalmazottakra van bízva."
Az ÁBTL irattár
Az utóbbi megállapításból következik a magától értetődő kérdés: lehet, hogy ezért is tűnt el néhány anyag a levéltárból? Ezért hiányoznak oldalak bizonyos dossziékból? Ezért nehéz összerakni néhány "szálas anyagot"? Innen az indokolatlan selejtezések okai? Kényes dossziék oldalainak indokolatlan kitakarása?
Akkor tán a múltból örökölt garnitúra cseréjével kellene kezdeni a bizottságosdit. S mi lesz, ha az ellenzék is javasol értő, avatott személyeket a bizottságba? Zsigeri kétharmaddal leszavazzák őket, vagy megegyezéses alapon mindenki elfogadja a másik jelöltjét, és együtt szavazzák meg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagjait? Lesz elég realitásérzéke Orbánnak, és konszenzusra törekszik vagy diktátorbán módjára keresztülviszi akaratát, s akkor csak a saját embereiből áll majd a bizottság, így determinált munkájának eredménye, ami azt jelentheti, hogy az ügynökügyek rendezése erre a ciklusra garantáltan jegelve lesz.
A bizottságosdin túl az ügynökügyek biztos jégre vitelének másik bevált módszere a lebeszélőemberek elindítása a médiában. Huszonkét éven át biztos húzásuk volt ez eddig az ellenérdekelt politikai pártoknak, a volt állambiztonsági elit tagjainak, akiknek keze ma is messzire elér és azoknak, akiket tehetetlenségük, megalkuvásuk miatt súlyos felelősség terhel múltunk megtisztításának elmaradásáért.
Kövér László
Ma is járja a televíziókat Boross Péter, Gálszécsy András, Medgyessy Péter, Kövér László, korábban velük tartott Horn Gyula, Tóth András és mindenekelőtt Nagy Lajos, az NBH első főigazgatója, aki aztán egyfelől bűnözőként, másfelől kitüntetett és előléptetett nyugdíjasként végezte be pályafutását. Érdekes módon mindig Gyárfás Tamás Napkeltéjében kezdték a lebeszélő turnét, az emberek ijesztgetését a következményekkel és a kibontakozást sürgetők besározásával, aztán folytatták a TV2-ben, az RTL Klubban, a Népszabadságban, a Népszavában és a Magyar Nemzetben. Ma kiegészül a sor az ATV-vel, a Hír TV-vel, az amúgy is fertőzött Echo TV-vel, nemkülönben a Duna TV mindkét csatornájával, ahol mások mellett Betlen János személye garancia a 22 éves módszer folytatására. Biztosan meghívja régi, kedves, károgó ismerőseit, s közismert felkészületlensége, felszínessége, elnagyoltsága itt nem is tűnik fel annyira, mert ugyanazokat a kérdéseket kell feltenni, mint 22 éve mindig. Például ezt: Ugye semmi értelme már ennek az értelmiségi rágócsontnak, ahogy Kövér házelnök úr is nevezte az újra előkerült pótcselekvéssorozatot?
Hogyan is kezdődtek a bajok 1989-90-ben? Idézzük fel azt, amit dr. Ilkei Csabának, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tudományos kutatójának tanulmányaiból már ismerünk. S aztán térjünk rá arra, hogyan kommentálták mindezt a lebeszélő emberek egykoron és ma.
Mit csináltak a lebeszélőemberek 1990-ben?
1989 decemberében az állambiztonság vezetői már jól látják az új pártok meghatározó politikusait, vannak hazai és nemzetközi információik arról: kik lehetnek az ország leendő vezetői a legfontosabb közjogi posztokon. Ennek tulajdonítják egyesek annak a rejtélyes folyamatnak a megindulását, melynek nyomán fontos dossziékból kritikus oldalakat emelnek ki selejtezés címén és megsemmisítik azokat. Semmi sem indokolja ezt a múlt valós megismerése elleni, a történettudomány és a levéltárak alapvető érdekeit negligáló drasztikus lépést, hacsak nem a tények meghamisításának politikai szándéka.
Az egyik feltűnő beavatkozás 1989. december 18. és 22. között történik Bibó István, Göncz Árpád és társaik 1957-58-i büntetőeljárási és bírósági peres anyagait őrző tucatnyi dossziéban. A csonkítás Bibót és Gönczöt egyaránt érinti. Eltűnik a leendő köztársasági elnök 3.1.9. V-150.003/2-c jelű vizsgálati dossziéjának zárólapja (400. old.), a 3.1.9.V-150.003 /5 jelű dossziéból csaknem 100 oldal, köztük zárólapok, összefoglaló jelentés, figyelési jelentések, őrizetbe vételi javaslat, térkép, fényképek, fotokópiák, nyilvántartási határozat, feljegyzések, kérdőjegyek stb.
Iratkiemelés Göncz Árpád egyik dossziéjából 1989. december 18-án
Iratok kiemelése Göncz Árpád másik dossziéjából 1989. december 22-én
Az utóbbiak: a kérdőjegyek különösen érdekesek voltak, mert sok mindenről árulkodtak, ha véletlenül megmaradtak, ha bent felejtették őket a dossziékban. A kérdőjegyeken, szolgálati jegyeken a belügyi szervek - szigorú belső szabályok betartásával - az operatív és hálózati nyilvántartásból "priorálhattak", azaz ellenőrizhették, hogy egy-egy személynek van-e kartonja a nyilvántartásban, illetve, hogy az priusz tárgyát képezhette-e. A karton alapján lehetett eljutni az illető dossziéjához. Némi kitérővel egy példa.
Egy ilyen priorálást kérő szolgálati jegyből tudjuk, hogy a BM X. osztálya, az operatív nyilvántartó 1954. június 15-i "Szigorúan titkos - H" válasza szerint Aczél György a BM Büntetés-végrehajtás Operatív Osztályának hálózati ügynöke - tehát fogdaügynöke - volt. (ÁBTL. 3.1.9. V-142696)
Aczél György, a BM BV hálózati ügynöke
Teljes felkészületlenség, tájékozatlanság 1990 tavaszán. A bemondásra történt nyilatkozatokat nem ellenőrzi senki, a pártok vezetői nem tudnak, de nem is nagyon akarnak tudni semmi biztosat képviselőik állambiztonsági múltjáról, nem szervezik meg hiteles önvédelmüket, a tények dokumentálható feltárása érdekében apparátusaik később sem folytatnak levéltári kutatásokat; néhány, a holdudvarukban mozgó történészre időnként kurzus jelleggel támaszkodnak, változó aktuálpolitikai érdekeik szerint. 1990 májusától már működik a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, majd tárca nélküli miniszter, de még a következő ciklusokban is könnyedén beszivárog egy-egy hálózati ember, sőt szigorúan titkos állományú tiszt is a parlamentbe.
Semmilyen törvény, jogszabály nem állt útjában a titkosszolgálatok korábbi vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Információs Hivatal 1990. február 14-i megalakulása után is további szolgálatokat vállaló volt hálózati embereinek (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs). A T. Ház átmenetileg sem állított semmilyen szűrőt, a pártok többsége pedig előzetesen a képviselőjelöltek úri becsületszavára hagyatkozott, esetlegesen moralizáló vagy etikai közhelyeket tartalmazó nyilatkozat kitöltésével is beérte arról, hogy a leendő képviselő nem volt úgymond "ávós, karhatalmista vagy besúgó."
Az aláírásoknak nem volt súlyuk, az érintettek nem alaptalanul bizakodtak múltjuk ellenőrizhetetlenségében, s abban, hogy nem lesz semmi bántódásuk.
Harangozó Szilveszter
1990 tavaszán a rendszerváltó politika átmenti és megtűri a volt állambiztonsági vezetés és hivatásos állomány 90 százalékát. Csak a legfelső vezetés távozik. De az is nagy megbecsüléssel. Az Antall-kormány több hónapig irodát tart fent Harangozó Szilveszter r. altábornagynak, volt állambiztonsági főcsoportfőnöknek, Aczél György bizalmas, közvetlen referálójának és Rédei Miklós r. vezérőrnagynak, volt III/II-es csoportfőnöknek (kémelhárítás), hogy javaslatokat dolgozzanak ki a BM III. Főcsoportfőnökség felszámolására. Ők pedig kidolgozták a békés átmentés módszertanát és menetrendjét. Jól tudták, hogy a titkosszolgálatoknak minden rendszerben az információs monopólium és a mindenütt jelen lévő ügynökhálózat ad igazi hatalmat.
1990. május 2-án délelőtt 10 órakor a BM III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége III/III-as csoportfőnökségének - a belső reakciót és szabotázst elhárító politikai rendőrség - volt vezetői elégedetten tekintettek végig az első szabadon választott magyar Országgyűlés képviselőinek padsorain. Igyekezetük nem volt hiábavaló: a 386 megválasztott országgyűlési képviselő között ott volt az a hirtelenjében összeszámolt, legkevesebb 25 állambiztonsági hálózati személy, akiket oda küldtek vagy akik küldés nélkül is jól érezték a hallgatólagos támogatást, nemkülönben azok, akiknek már volt valamilyen kapcsolatuk a titkosszolgálatokkal, mégis morális gátlás nélkül, veszélyérzetüket némiképp elaltatva tűntek fel a másik oldalon valamely rendszerváltó párt színeiben. A Cég volt vezetői persze tudták, hogy a 25-ös létszám valószínűleg nem teljes, mert nem voltak információik a katonai hírszerzés és elhárítás hálózatához tartozókról, sőt, valójában a III/I-es csoportfőnökség operatív és hálózati nyilvántartásáról sem.
Az 1990 utáni politikai elit felkészületlenségét, tájékozatlanságát csak fokozta a törvényhozás tehetetlensége, a belterjes szócséplés, az időrabló viták sokasága. A hegyek vajúdtak, és egeret szültek, nyitott kapukat hagyó átvilágítási törvényt, következmények nélkül. A politikai pártok pedig egyre inkább fertőzöttségük fokától függően riadtak vissza az állambiztonsági múlt teljes körű alkotmányos feltárásától. Felelősek azért, hogy máig megmaradt a tisztázatlanság, a bizalmatlanság légköre, a zsarolás, az időzített lejáratás és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége.
A mindenkori szolgálatok pedig nem lehetnek a mindenkori politikai hatalom kézi vezérlésű eszközei. 1990 után sem működtek példás jogállami módon, túl sok esetben folytatták az egy párti diktatúra titkosszolgálatainak gyakorlatát, az információgyűjtés törvénytelen módszereit.
Minden második lépésük szabálytalan volt
Az első ciklus három titkosszolgálatokat felügyelő miniszterének (Boross Péter, Gálszécsy András és Füzessy Tibor) irányítása alatt 1990 és 95 között minden második, összesen 797 környezettanulmány vagy operatív megfigyelés szabálytalan volt. A titkosszolgák csaknem száz alkalommal elmulasztották az eljárások írásbeli elrendelését. A törvényben előírt esetekben nem történt meg az érintett személyek tájékoztatása és a vizsgálati anyag megsemmisítése. Gyakran előfordult, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatalt nemzetbiztonsági szempontból teljesen indokolatlan vizsgálatokra használták fel egyéni és politikai céllal. Egyes megfigyeléseket arra fel nem hatalmazott személyek kérésére végzett el egyik vagy másik titkosszolgálat, ilyenkor elég volt egy kormánytagra vagy pártvezetőre hivatkozni. Az Antall- és a Boross-kormány saját kritikusaira legalább akkora figyelmet fordított, mint az ellenzékre. Kutatás alanya lett például egy, az MDF belső ellenzékéhez tartozó parlamenti képviselő és egy keresztény szakszervezeti vezető is. Jelentést készítettek az MSZP egyik vezetőjéről, majd amikor az egyik miniszternek peres ügye lett korábbi üzlettársával, elérte, hogy megvizsgálják annak környezetét. Egy magas rangú tisztségviselő biztonsági eljárásnak kívánta alávetni egy hozzá közel álló személy szexuális partnerét, mintegy magánnyomozó-irodaként kezelve az NBH-t.
Információs hatalom és ügynökhálózat - ez a titkosszolgálatok kenyere. Ez teszi lehetővé, hogy ne csak végrehajtói legyenek a politikának, hanem befolyásolói, és a háttérben urai is. Mivel a történelemben uralkodókról, politikusokról és pártokról is gyűjtöttek adatokat, információkat, a nyilvános hatalom folytonosan fél a háttérhatalomtól. A befolyásolással hivatásszerűen foglalkozó szervezett és fegyelmezett titkosszolgálatiak hamar és könnyen kiismerik a "civil bagázs"-t: a locsogó-fecsegő, rendetlen, hanyag, széthúzó, veszekedő , félrelépő politikusokat, s kellő szakmai fölénnyel és derűvel megvezetik és kijátsszák őket, olyan zsákutcába viszik a manipuláció, a dezinformáció, a lejáratás, a bomlasztás, az elszigetelés, a kiszorítás stb. eszközeivel, amiből az esetek többségében nincs szabadulás. (Az nem volt véletlen, hogy a párt- és állami vezetők a III. Főcsoportfőnökségre (ezen belül is elsősorban a hírszerzéshez) dugták be gyerekeiket, lásd az Apró, Biszku, Brutyó, Cseterki, Gyuricza, Korom és Várkonyi családok csemetéit, Péter János és Rónai Sándor gyermekét. Volt olyan káderpapa, aki lányát a hírszerzésnél helyezte el, fiát a kémelhárításnál, feleségét pedig a külügyben.)
Nagy Lajos
Amikor 1990. január 18-án Horváth István belügyminiszter parancsára jogutód nélkül megszűnik a III/III, s szerveződik a III/II helyett az új kémelhárítás: a február 14-én megalakuló Nemzetbiztonsági Hivatal, annak emberei Nagy Lajos ezredes vezetésével nemcsak a III/II-ből vesznek át hálózati személyeket, hanem a III/III-ból is, azokat, akik vállalják a további szolgálatot. (A III/III-asok közül egyébként szemezget a katonai hírszerzés és a bűnügyi hálózat is.) Az NBH válogat a BM Roosevelt téri székházának pincéjében, az egykori banktrezorban február 2. és 12., majd április 4. és május 15. között, s közben, magához véve, eltüntet 17-18 ezer kartont, adatlapot az operatív és hálózati nyilvántartóból, melyekkel a mai napig nem tud elszámolni. Nagy Lajos III/I-es ezredes, az NBH alkalmatlan és igen kártékony első főigazgatója (1990. február - 1990. október) előbb 2002-ben, majd 2007-ben két televíziós interjúban is bevallja a jól sejtett tényt: igen, egyes fontos hálózati személyek esetében igyekeztek eltüntetni a rájuk vonatkozó kompromittáló dokumentumokat. Hiánytalanul megmaradt viszont az 1200 SZT-tiszt anyaga a BM külügyi osztályán, továbbá a III/I kartonos és a volt Lumumba utcai bázis központi számítógépéről lemásolt, elvitt nyilvántartása. Mikrofilmre is vitték a kartonos nyilvántartást a Bűnügyi Technikai Intézetben.
A második parlamenti ciklusban kezdődött a szolgálatok felhígulása. A régi, kipróbált szakemberek az újgazdagok érdekszférájába tartozó vállalkozásokba mentették át kapcsolati tőkéjüket, szaktudásuk először a biztonsági és biztonságtechnikai piacon kezdett kamatozni. Aztán kiderült, hogy a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs bázis a politika gazdasági-pénzügyi holdudvarában még jobban gyümölcsöztethető; s kamatozott is az információk adásvétele és cseréje, a bizalmas értesülések gyűjtése nyílt és titkos eszközökkel. A folytatásban pedig: üzleti hírszerzés és elhárítás, titokszakértés, magánnyomozás, őrzés-és védelem, pénznyerő automaták üzemeltetése, milliárdos üzletemberek vállalkozásainak, személyes háttérügyeinek intézése. Kiérdemelt és megszolgált jól fizető, zsíros állások. "Magánfedésben pártokat is kiszolgálunk!" jelszóval. "Mi ott vagyunk a nagy politikai gazdasági-pénzügyi erőháttérben - változatlanul!" A versenyelőnyt a múltban való jártasság jelenti.
Boross Péter súlyos felelőssége és önkritikátlansága
Boross Péter - volt titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, majd tárca nélküli miniszter, belügyminiszter, miniszterelnök, 1990-94 - most azt nyilatkozza az ATV-ben , hogy „Sérült lelkek ambícióit látom ebben megnyilvánulni” - t.i. az ügynökügyek törvényes rendezését követelők kezdeményezéseiben. Majd jön a közhelyes, sablonos mondat, amely már 1990-ben elhangzott tőle naponta: „Nem olyan egyszerű kérdés ez, mint amilyennek látszik!” Nos, neki egyáltalán nem volt egyszerű, mert vendéglátóipari igazgatóként ment nyugdíjba 1989 februárjában, annyit értett a titkosszolgálatokhoz, mint hajdú a harangöntéshez. (Az csak természetes, hogy egy szocialista vállalat igazgatójaként hivatalból együtt kellett működnie az állambiztonsággal, az összekötő tiszt hetente megjelent nála. Azt pedig csak tapintatból nem írjuk meg, hogy felesége miként és mely kommunista vezetők segítségével hozta ki 1957-ben a Kistarcsai Internálótáborból.) De 1990 májusában az Antallhoz fűződő régi barátsága okán már államtitkár. Arra a sűrűn elhangzó kérdésre, hogy mi lesz a titkosszolgálati múlt feltárásával, az állambiztonsági szolgálatok megtisztításával, a következőket válaszolta a kezdetekben:
Boross Péter
1., Az iratmegsemmisítés, megsemmisülés, kiemelések, lopások, stb. miatt az állambiztonsági múlt nem rekonstruálható hitelesen, ezért le kell zárni és nem kutatni. A téma pedig nem nyilvános.
Ezt mondja kifelé, ám valójában tudja, hogy ez így nem igaz. Ez az ok - nevezzük: tárgyi-technikai hiányra való hivatkozásnak - a valóságban úgy fest, ahogy azt 1991. július 5-én Boross Péter belügyminiszter egy „Szigorúan titkos!”, „Különösen fontos” jelzésű tájékoztató levélben megírja Kövér Lászlónak, aki Demszky után foglalta el az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elnöki posztját. Ebben Boross lényegében a következőket állapítja meg:
a., A BM nyilvántartása teljes a volt ÁVH-sokról, karhatalmistákról és azon „SZT” tisztekről, akik a III/III. Csoportfőnökséghez tartoztak.
b., (Innen szó szerinti idézet) „A volt III/III. Csoportfőnökség (belső elhárítás) hálózatának ügynökeiről, titkos munkatársairól úgynevezett 6-os karton készült, amely 1990. február 14-ei állapotnak megfelelően került zárolásra. A karton állomány a korábbi esetleges kiemelésektől eltekintve teljesnek tűnik. A volt III/III. Csoportfőnökség hálózataként működő személyek kisebb csoportja a zárolás előtt - 1990. február 14. - átadásra került más csoportfőnökségeknek. (A további működést vállalták.) A kiegészítő okmányok jelentős része megsemmisült, de pl. ráutaló pénzügyi okmányokkal a BM rendelkezik. Ezek az okmányok a zárt archívumban, illetve a volt Külügyi Osztályon találhatók.
c., A pénzügyi bizonylatok őrzési ideje 10 év, a személyzeti okmányoké 99 év a Belügyminisztérium irattározási terve alapján. A hálózati anyagok zárolása 30 évben van megjelölve.
Összegezve megállapítható, hogy egyes személyekről egyértelmű bizonyítékok, másokról valószínűsíthető dokumentumok lelhetők fel.
Az iratokat a BM Adatfeldolgozó Szolgálat zárt archívumában, a Személyzeti Főosztály ugyancsak zárt irattárában és a volt Külügyi Osztály őrzött irattárában tartják személyes felelősséggel. Az őrzés biztonságosnak tekinthető és részlegesen kereszt-ellenőrzéssel kontrollálható.
A III/III. Csoportfőnökség hálózati személyeire vonatkozó zárt nyilvántartásokat 1991. június 12-én államtitkoknak minősítettem.
Az adatokat szolgáltató tisztviselők valamennyien a Belügyminisztérium dolgozói:
A hálózatra vonatkozó adatokat:
Dr. Csikós József főosztályvezető
Dr. Sersli Sándor osztályvezető
Varga István alosztályvezető
Burján Istvánné előadó
Hoffmann Péterné előadó
Jankovits Henrietta előadó
A személyzeti adatokat:
Dr. Császár Józsefné főosztályvezető
Halasi Ferencné főelőadó
A pénzügyi adatokat:
Dr. Berderics József, a BM volt Külügyi Osztály vezetője,
Jelenleg a BM Kormány Kiemelt Objektum
Igazgatója
Polgár Ferencné pénzügyi alosztályvezető
szolgáltatták.
Budapest, 1991. július 5. DR. BOROSS PÉTER”
2., A tárgyi-technikai hiányra való nyilvános hivatkozás, mint a múltfeltárás akadálya, 1990 késő őszén átvált politikai okra. Ez így hangzik Borosstól: nem engedhetjük meg (ti. az MDF-FKgP-KDNP kormányzó többség), hogy lefejezzék a magyar nemesi arisztokráciát és a történelmi egyházakat, melyek számos vezetőjét erőszakkal beszervezték, és jelenteni voltak kötelezve.
Antall József
Erre a váltásra azután kerül sor, hogy Antall József fülébe jutott: az MDF elnöksége és frakcióvezetősége tagjának, Dr. gróf Bethlen Istvánnak az anyja és egyik nővére is állambiztonsági ügynökként jelentett. Bethlen Lászlóné Teleki Margit (1904. szept. 27., Kolozsvár) „Galambos Edit” fedőnéven, Baksay Lászlóné Bethlen Jolán (1925. máj. 4., Kolozsvár) „Temesiné” és „Kolozsváriné” fedőnéven szolgálta a kémelhárítást, illetve a hírszerzést. (A beszervezés körülményei és a jelentések olvashatók az ÁBTL-ben: 3.2.1. Bt-748, 3.2.1. Bt-636.)
Antall miniszterelnök hamarosan azt is megtudta, hogy az esztergomi bíboros-prímás: Paskai László „Tanár” fedőnéven 1972-től működött együtt az állambiztonsággal, s a magyar egyházi felső vezetés kétharmada szintén vállalta a szolgálatot. Szó sem lehetett már a teljes nyilvánosságról. De még a kormánypárti padsorokban ülő volt ügynökök leleplezéséről sem, noha roppant kínos és szégyenteljes volt, hogy az oly fontos Nemzetbiztonsági Bizottságba négy volt hálózati személy is bejutott, közülük kettő vezető funkcióba. Boross semmit sem tett a helyzet megváltoztatásáért, ellenkezőleg, amikor a Nemzetbiztonsági Bizottság érintett alelnöke, Szokolay Zoltán („Havasi Zoltán” titkos megbízott) egy szavazásnál hiányzó szomszédja gombját is megnyomta, és képviselőként távoznia kellett a parlamentből, Boross Péter belügyminiszter tüntetőleg közvetlen munkatársaként karolta fel, és a titkárságán foglalkoztatta.
3., Boross Péter érvelésében az első pillanattól leválasztotta a III/III-as csoportfőnökség hivatásos állományát és hálózatát a BM. III. Főcsoportfőnökség más csoportfőnökségeitől, tehát a kémelhárítástól, a hírszerzéstől, a katonai elhárítástól és az operatív-technikai csoportfőnökségtől, nem különben a HM vezérkarhoz tartozott katonai hírszerzéstől (MNVK/2). Ennek egyenes következménye volt, hogy csak a III/III. hálózati tagjait kívánta átvilágíttatni és megszűrni annak hivatásos tisztjeit. (Azzal a rossz bizonyítási módszerrel, amellyel az átvilágító bírák dolgoztak, kiskaput hagyva számos hálózati személynek.)
Ez alapvető és végzetes hiba volt. Mert a Főcsoporfőnökségen belül szabad átjárás volt, a feladatok mindenkire vonatkoztak, s azokat együtt hajtották végre a legszorosabb, ún. „összállambiztonsági” szemlélettel. A mai napig egyetlen önkritikus mondat nem hangzott el ezzel kapcsolatban Borosstól és az őt követő két minisztertől.
Boross Péter mint már idéztük - egyebek között - ezt írta említett levelében Kövér Lászlónak:
„A volt III/III. Csoportfőnökség hálózataként működő személyek kisebb csoportja a zárolás előtt - 1990. február 14. - átadásra került más csoportfőnökségeknek. A további működést vállalták.”
Ez azt jelenti, hogy eltüntették a III/III-as múltjukat és kémelhárítók, hírszerzők, katonai elhárítók, és katonai hírszerzők lettek a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, az Információs Hivatalnál, a Katonai Biztonsági Hivatalnál és a Katonai Felderítő Hivatalnál.
Lehet, hogy sokáig dolgoztak, egyesek netán a mai napig is vagy a háttérben helyezték el őket, de ha csak a III/III-asok között keressük őket, nem találjuk, mert átmentették őket 1990-ben máshova, s ezzel eltüntették a politikai rendőrséggel volt viszonyukat.
Gálszécsy bácsi butaságai
Ezért is hibás Gálszécsy András volt titokminiszter (1990. december - 1992. február), az egyik legkártékonyabb, visszatérő lebeszélőember okoskodása, amikor azzal riogat, micsoda veszélyekkel járhat az ügynökakták nyilvánosságra hozása. Például azzal, hogy megnézhetjük magunkat, marad-e ember, aki a jövőben vállalja nálunk a titkosszolgálati munkát, ha most lefejezik a régi gárdát. A nemzet oldalán állók pedig azt válaszolják: nem is kell hogy legyen utódja, folytatása a BM Állambiztonsági Főcsoportfőnökség hálózatának és állományának, nem is kell vállalni az ő volt szerepüket. Gyökeresen új, nemzeti titkosszolgálatokra van szükség, új elvek és gyakorlat alapján, amely mentes a korábbi szovjet példától, s csak a nemzet valós és hosszú távú biztonsági érdekei határozzák meg működésüket, felépítésüket, szerkezetüket.
Gálszécsy András
Gálszécsy, aki a Borosshoz fűződő barátsága révén cseppent az alkatához nem illő posztra, s az életművész semmittevésével bekkelte ki a nyugdíjig tartó bő egy évet, hogy aztán zsíros állásokban (MALÉV Rt. Felügyelő Bizottságának elnöke, Közbeszerzések Tanácsának elnökhelyettese, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója majd tanácsadója) kamatoztassa a miniszteri címet, a mai napig nem érti, hogy az állambiztonsági iratok a Magyar Köztársaság kikiáltásával automatikusan elvesztették titoktartalmukat. A mai Magyarországot nem kötik a Magyar Népköztársaság egykori titkai, amelyeket a Varsói Szerződéshez és a Szovjetunióhoz való viszony határozott meg. Ma mások a belpolitikai, külpolitikai és katonapolitikai érdekeink, tehát nem lehet megkötni kezünket a múlt feltárásában régi állambiztonsági érdekekre hivatkozva. (Az 1990 előtt kiküldött katonai hírszerzőket már rég visszarendelték, a beszervezett külföldi ügynököket elbocsátották.)
Gálszécsyről, ha fel-feltűnik a képernyőn - mert szerepelni, azt szeret - csak az a kesernyés történet jut eszünkbe, amelyben úgy feje tetejére állította és becsapta Rácz Sándor István, a „Kovács János” fedőnevű III/III-as ügynök, hogy miniszter úr majdnem kinevezte a Technikai Szakszolgálat (a volt BM. III/V-ös Operatív-Technikai Csoportfőnökség utódja) helyettes vezetőjévé, s csak azon csúszott el a kinevezés, hogy egy jelentéktelen dolgon összekülönböztek: Gálszécsy a POFOSZ-nak drukkolt, Rácz pedig a Göncz Árpádhoz közel álló Történelmi Igazságtétel Bizottságra tett. Így Rácz ügynök „csak” egy fedőszerv (!) vezetője lett.
Csoda, hogy a felkészületlenség, a tájékozatlanság, a felelőtlenség ilyen körülményei között semmire sem jutott az ügynökügyek törvényes rendezése, az állambiztonsági múlt feltárása, a közbizalom helyreállítása? S ma minden önkritika nélkül ugyanezek a szereplők jönnek agitálni azért, nehogy a nyilvánosság elé vigyék a rendezést, mert „az nem is olyan egyszerű dolog, s nem jönnek majd a fiatalok erre a pályára, ha ezt látják…”
S aztán jön Medgyessy Péter is, a D-209-es szigorúan titkos tiszt, akinek van képe erkölcsöt emlegetni („…tele van a mai magyar világ erkölcstelenséggel”), aki nem hiszi, hogy bárkit is múltjával sakkban lehetne tartani, különben is egy nagyon szűk kör érdeklődését elégíti ki a téma újbóli napirendre vétele. Ez a nagyon szűk kör Gálszécsynél is mottóként szerepel, mondván, ha 2003 óta, az ÁBTL-ben csak 25 ezren érdeklődtek saját ügyükben, ez csekélyke érdeklődésre mutat. Csak arról feledkezik meg drága jó volt miniszter úr meg a D-209-es is, hogy sokkal több embert érdekel nemzeti történelmünk megismerése, mint ahányat megfigyeltek és besúgtak a titkosszolgálatoknál. (Nem elhanyagolva azt a tényt sem, hogy egy elszegényedő országban kétszer is meggondolja magát János bácsi, hogy feljöjjön-e Balmazújvárosból Budapestre, mert nem tudja megfizetni már a vonatjegyet sem.)
S hogy milyen alapon vélekedik a megtisztulás ellenében az amorális D-209-es? Emlékeznek rá?
Medgyessy Péter és az erkölcsi relativizmus
Medgyessy Péter
Amikor 2002. június 18-án nyilvánosságra került Medgyessy Péter miniszterelnök titkosszolgálati érintettsége, másnap Medgyessy ünnepélyes bejelentést tett a parlamentben:
„Törvénymódosítást kezdeményezek és kérem sürgős, rendkívüli eljárás alkalmazását, ami arról szól, hogy a III/III-as belügyminisztériumi ügyosztály teljes névsorát hozzuk nyilvánosságra, függetlenül attól, hogy a politika részesei-e az illetők ma vagy sem. Javaslom továbbá, ez a törvénymódosítás tartalmazza azt is, hogy a hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás terén azokat az anyagokat, amelyek a személyekkel foglalkoznak, tegyük kutathatóvá; a Történeti Hivatal szaklevéltárként működjön a jövőben. Javaslom, hogy ezt a teljes névsort a közéleti szereplők esetében legyen kötelező nyilvánosságra hozni.”
Az öt ígéretet tartalmazó javaslatból az első kettő egyértelműen nem valósult meg. A harmadik erős korlátozásokkal vált valóra a 2003. évi III. törvénnyel. A negyediknek már az ígéret elhangzásakor sem volt sok értelme, mert a Történeti Levéltár nemzetbiztonsági szaklevéltárként működött. Az ötödik ígéret - a közszereplők névsora kötelező nyilvánosságra hozataláról - azért nem valósult meg, mert leszavazták, a saját frakciójából is.
2005 tavaszán az MSZP alkotmánymódosítással akarta elérni, hogy az ügynöktörvény nyilvánossága felülírja a személyes adatok védelmét. Úgy tűnhetett, Gyurcsány Ferenc - akárcsak Medgyessy Péter - rosszul mérte fel a párt idősebb generációjának befolyását, valódi szándékát, továbbá az egykori és mai titkosszolgálatok gazdasági és más érdekcsoportosulásokat összekötő háttérhatalmát, amelynek nem célja a teljes körű tisztázás, annál inkább a múlt bűneinek takargatása, de valójában csak cirkusz volt népnek az egész kezdeményezés, amiről nagyon jól tudták, hogy nem fog átmenni.
A tét elvileg az volt, hogy a nem közszereplők esetében is derüljön fény a besúgókra, aktáik legyenek megismerhetők a levéltárban. Amikor a képviselők szándék-etikai nyilatkozatokat tesznek, magasztos erkölcsi tételekről szavalnak, mindig az előbbivel értenek egyet. Ám amikor eljön a szavazás ideje - akkor nincsenek jelen, vagy másképp szavaznak.
Az SZDSZ is eljátszotta a megosztottat a kérdésben, akárcsak a többi párt. A Fidesz kiszámolta, hogy hány képviselőjének kell hiányoznia az ülésteremből ahhoz, hogy elbukjon a javaslat, így a bent lévők, adva a látszatra, nyugodtan szavazhattak igennel, és vádolhatták utólag a kormánykoalíciót azzal, hogy elsíbolta az ügynökügyet.
Mi történt? Az alkotmánymódosításhoz nem a jelen lévő, hanem az összes képviselő kétharmadának, vagyis 256 képviselőnek az igen szavazatára lett volna szükség. Ám a szavazáson csak 260 képviselő vett részt. Az ellenzékiek többsége távol maradt. A kétharmados többséghez 23 szavazat hiányzott. Nemmel 8-an szavaztak: 3 MSZP-s, 3 SZDSZ-es és 2 fideszes. A kormánypártiak közül csak egy képviselő tartózkodott: Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár. Nemmel szavazott Medgyessy Péter volt kormányfő is, aki annak idején, lelepleződése után megígérte a kérdéskör teljes tisztázását. Most már azt nyilatkozta: „Az egész ügy értelmetlen.” A politika morális állapota, a politikai elit alkalmatlansága azóta sem változott. Felelős vezetők képtelenek jó lelkiismerettel, következetesen képviselni választóikat.
A struktúrázók kibúvó fontoskodása
Nos, marad még egy típus a lebeszélő emberek közül, akik körbe-körbe járnak a televíziókban, rádiókban. (Ahova egyébként azért tilos profi, vitaképes kutatókat meghívni, mert vagy megtiltotta az Orbán-adminisztráció kommunikációs cenzora, vagy azért, mert akkor kisebbségi érzésük van a félművelt amatőr műsorvezetőknek.)
Ezt a típust a következő mondatról ismerhetjük fel:
„Nem az ügynök az érdekes, hanem a struktúra, a rendszer!” Húúú! S ez hangzik el még M. Kiss Sándor szájából is, nem először.
Természetesen a struktúra megfoghatatlan elméleti fogalom, nem üt vissza, s nem kell megnevezni, mint az ügynököt. Bátorság és felkészülés sem kell hozzá. Mert jelentjük a dolgozó magyar népnek, elvtársak és fontoskodó, tudományoskodó történészek: már régóta tökéletesen ismerjük az állambiztonság és környéke struktúráját, rendszerét a Politikai Bizottsággal bezárólag. Már mindent feltártunk, nem kell hozzá semmilyen bizottság, elég az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. A rendszer így állt fel lentről fölfelé haladva: hálózati személy (ügynök, tmb, tm.), beszervező tiszt, kapcsolattartó tiszt, vonalvezető tiszt, alosztályvezető, osztályvezető, csoportfőnök-helyettes, csoportfőnök, főcsoportfőnök-helyettes, főcsoportfőnök, aki egyúttal a belügyminiszter állambiztonsági helyettese, államtitkár, belügyminiszter, szovjet tanácsadók, miniszterelnök-helyettes, miniszterelnök; a párt Központi Bizottságának közigazgatási és adminisztratív osztálya, a KB illetékes titkára, a KB titkársága, a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság. A hivatali struktúra kötelező szintjei és lépcsőfokai mellett van informális együttműködés és személyes kapcsolati rendszer, melynek az is jellemzője, hogy átugranak hivatalos lépcsőfokokat, nem mindig a szint igazodik a szinthez, hanem például Harangozó Szilveszter állambiztonsági főcsoportfőnök közvetlenül referál Gyuri bácsinak, azaz Aczél Györgynek, akinek ugyan semmi köze az állambiztonsághoz, de ha egy zsidó hatalmat kap, akkor mindenbe beleüti az orrát, így az állambiztonságba, a külügyekbe, sőt a pénzügyekbe is.
Aczél György
Szóval ismerjük, nem kell felfedezni a struktúrát. Azok halandzsaszövege ez, akik még nem vagy rég kutattak, nem ismerik az ügynökök világát, s nincs se bizonyítékuk, se bátorságuk kellő felelősséggel megnevezni őket. A hivatásos állomány tagjait alig kell kutatni, a munkáltatójuk már majdnem valamennyit kötelezően megnevezte és nyilvánosságra hozta névsorukat. Csak a levéltári órákat nem lehet megspórolni, az összefüggések keresését és felfedezését, a fénymásolatok árát, aztán az időt, amikor egy óra alatt csak két mondatot tudsz leírni, mert ez nem bölcsészkar és szépirodalom, nem celebek mókás regénye, hanem személyiségi jogokkal védett barikád, amelynek másik oldaláról életveszélyes mozgó célpontokra lőni, hiszen ha igazad van, és nem véted el a lövést, akkor sem biztos, hogy a bíróság neked , szerencsétlen kutatónak ad igazat. (Azért volt M. Kissnek egy bátor mondata is, nem is mert rákérdezni a műsorvezető: „Azt hallani, hogy ezek a hálózatok ma is működnek!” Hát igen, működnek a háttérben. Erről mi már sokszor szóltunk, csak minket nem idéz a balliberális sajtó, legfeljebb lop tőlünk. Képet és szöveget is.
Maradnak még az olyan képernyős ritkaságok a lebeszélő kategóriában, mint az épp oda delegált kiscserkészek, akik szabadkozással kezdik az interjút: „Nem az én szakterületem, de…” Ilyen a KDNP-ből: Lukács Tamás ügyvéd, aki szintén struktúrázik, ez megy is neki, de a műsorvezető hiába kérdezi, nem emlékszik egyetlen ügynökre sem a soraikból, olyan nincs is talán senki a kereszténydemokratáknál. Pedig az első ciklusban ott ült a közelében „Magyar Károly” titkos megbízott: Keresztes Sándor és „Tatár” titkos megbízott: Tóth Sándor Kálmán is. Hívő, jó magyar keresztény emberek. Csak ne álltak volna szóba beszervezőikkel. Mert - tudjuk Medgyessytől - tele van ez az ország erkölcstelenséggel…
Kuruc.info
Felhasznált irodalom: dr. Ilkei Csaba tudományos kutató állambiztonsági tanulmányai és a szerző két készülő tanulmányának kéziratos részletei.
Kapcsolódó:
- Az átmentett állambiztonsági múlt
- Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: "Ez egy életveszélyesen komoly ügy!"
- Miért nem akarja Orbán Viktor az állambiztonsági múlt feltárását?