A II. világháborús német csodafegyverekről leginkább azok jutnak az ember eszébe, amelyek propagandafilmekben jól szerepeltek, és gyakran irreális költségekkel rendelkeztek az általuk nyújtott fölényhez képest. Viszont több olyan, a harcok során bevetett eszközzel is rendelkeztek a birodalom seregei, amelyek megelőzték korukat, és standardokat állítottak fel a fegyvergyártás történelmében, de kevesen tudnak a létezésükről. Ezek közül mutatnék be néhányat.

Az éjjellátóval felszerelt fegyverek

A korukat messze (40 évvel) megelőző infravörös elven működő éjjellátó berendezések szinte teljesen ismeretlenek a nagy nyilvánosság előtt, pedig (az irányított bombák mellett) talán a legelőremutatóbb fegyvereknek számítottak. A német fegyvergyártás valószínűleg legnagyobb elszalasztott lehetősége is volt egyben a terület, mivel a fejlesztés egészen addig vontatottan folyt, amíg a háború megnyerhetőnek tűnt hagyományos eszközökkel. A fejlesztés '43-ban gyorsult fel különösen, amikor a németek elvesztették a légi fölényt, így a nappali hadműveletek egyre súlyosabb veszteségekkel jártak. A villámháború egyik atyja és a páncélosfejlesztések felügyelője, Heinz Guderian a fölény visszaszerzésének lehetőségét látta benne, mivel a légi beavatkozás elkerülése mellett az ellenséges páncélosok felett is potenciálisan hatalmas fölényt jelenthettek, így a légi fölény nélkül is nyomasztó orosz páncélostermelésre is megoldást ígértek. Ha belegondolunk, hogy a Sivatagi vihar idején éjjellátóval felszerelt amerikai páncélosok gyakorlatilag vesztség nélkül voltak képesek a létszámra hatalmas iraki hadsereget felmorzsolni, akkor jogosnak vélhetjük az elgondolást.

Éjjellátóval felszerelt Párduc:

Nem tudni sok bizonyosat az éjjeli harcra kiképzett SS-Vámpír alakulatok első bevetéseiről, egyes források szerint az Ardennekben, mások szerint a Magyarországon lezajlott Tavaszi Ébredés hadműveletben vetették be őket először nagyobb számban, átütő sikerrel.

A szabadszemes és az FG 1250-es infravörös éjjellátóval elért érzékelés összehasonlítása:

Elkészítették a szintén forradalmi újításnak számító stg 44-es gépkarabéllya szerelhető, így gyalogosok által szállítható verziót is:

Az eszköz az elért sikerek ellenére azért nem fordíthatta meg a háborút, mert gyártása elkezdésének idejére a német hadiipar teljesítménye a '44 tavaszán-nyarán elért csúcspont töredékére esett a stratégiai bombázás és a nyersanyagforrások elvágásnak köszönhetően, emellett az üzemanyaghiány miatt a páncélosok már nem tudták kifejteni képességeiket. Az éjjellátó eszközök céltudatos kutatások esetén '44 vége helyett akár 2 évvel korábban is sorozatgyárthatók lettek volna, így megfordíthatták volna a háború menetét a sztálingrádi csatát követő egyre válságosabb helyzetben.

A feljegyzések szerint az éjjellátókkal felszerelt alakulatok a Berlin körüli harcokban semmisültek meg.

A képen látható fegyver amúgy sokaknak ismerős lehet. Nem véletlenül, ugyanis a Kalasnyikov alapját képező stg44-es, amit gyakorlatilag lekoppintottak (és valamelyest egyszerűsítettek) az oroszok és bizonyos mértékig az amerikaiak is. Ezt szaklapoknak lényegében elismerik.

Alább egy kép:

 

A XXI-es osztályú tengeralattjárók: a modern tengeralattjárók ősei

Ezt a tengeralattjáró-típust elsősorban az egyre fejlettebb szövetséges tengeralattjáró-elhárítás hívta életre. A folyamatos légi járőrözés a tengeralattjárók felvonulási útvonalai felett már '42-ben egyre nehezebbé tette a konvojokhoz való eljutást, emellett a szövetséges hajók szonárainak érzékenysége is folyamatosan nőtt. Így szükség volt egy olyan típusra, ami tartósan a víz alatt képes közlekedni, és nagyságrenddel nehezebben érzékelhető.

Az XXI-es típus ennek megfelelően a lehető legjobban áramvonalas és zajtalan kialakítással lett ellátva (amely célokhoz hasonló tervezési szempontok kellettek), amelyhez minden fölösleges zajforrást eltávolítottak a jármű felszínről. Emellett a típus akkora akkumlátorkapacitást kapott, amellyel akár több száz kilométert is tudott utazni a felszínen két feltöltés között úgy, hogy a feltöltést ráadásul a légbeszívóval (Snorkel) működtetett dízelmotorokkal néhány óra alatt víz alatti menetben meg lehetett oldani.

Az egységeket automata újratöltő berendezésekkel látták el, amely segítségével ezen hajók 20 perc alatt képesek voltak kilőni teljes torpedókészletüket, amihez egy korábbi típusnak több mint egy óra kellett. A hatékonyságot fokozta a passzív és aktív szonárrendszer, amellyel a jármű teljes környezetét körkörösen lefedték.

A lekerekített formák a támadásnál sem jöttek rosszul: az akkori szonárok gyakorlatilag képtelenek voltak érzékelni a XXI-eseket, ami a Norfolk-incidensnél bizonyosodott be: a fegyverszünet bejelentésének napján az első bevetésre kész XXI-es, az U-2551, periszkópba fogta az erős kísérettel védett Norfolk cirkálót, és a fegyverszünet ellenére lőtávolságig közelítette meg az angol hajót, majd az angolok észrevétele nélkül eltűnt a helyszínről. Az eseményt a Norfolk és az U-2551-es hajónaplóinak későbbi összevetése igazolta.

A háború után a komolyabb ipari hatalmak tengeralattjárói a XXI-es típus lemásolásán alapultak , és mai napig a modern tengeralattjárók előfutárának tarják az osztályt.

Az egyetlen megmaradt példány, a Wilhelm Bauer (U-2540) megtekinthető Bremenhavenben a német tengerészeti múzeumban:

 

 

A Párduc harckocsi: a történelem egyik legnagyobb hatású harckocsitípusa

A legtöbb filmben és történelemkönyvben a Tigrist emelik ki a Harmadik Birodalom csúcsfegyvereként, holott a birodalom legideálisabb páncélosa a Párduc volt.

Ennek legfőbb oka az volt, hogy a döntött homlok- és toronypáncélzatnak köszönhetően a Tigrisénél jóval vékonyabb páncélzata ellenére védettsége szemből megegyezett nagyobb testvéréével, amely révén így jóval könnyebb, mozgékonyabb és olcsóbban gyártható volt (egyes feljegyzések szerint egy Párduc legyártása kevesebb mint fele volt a Tigrisének, holott a harctéri teljesítményük megegyezett, aminek okai elsősorban a kisebb tömegnek a sorozatgyártásra optimalizált alkatrészeiben és az olcsóbb ágyúban keresendők).

A Tigris és a Párduc összehasonlítása: jól látszik a Párduc döntött felülete a Tigriséhez képest:

A Párduc hatékonyságának egy további oka, hogy ágyújának rombolóereje nem volt ugyan akkora, mint a Tigris 88-asé, viszont pontosabb volt annál, és ugyanúgy bármilyen szögből át tudta ütni egy T-34-es páncélját.

Így a Párduc a háború utáni francia, amerikai és angol harckocsigyártásra is az egyik legnagyobb hatással lévő harckocsi volt.

(Kuruc.info - olvasónktól)