Egy ősz cunami seper végig a világon – és nem csak ott, ahol mindenki által elvárható lenne. Miként öregedett meg ennyire és ilyen gyorsan a világ? – teszi fel a kérdést Phillipp Longman, a Foreign Policy elöregedéssel foglalkozó remek tanulmányában.
A tanulmány sorra veszi a kérdéshez kapcsolódó legfontosabb kijelentéseket, megállapításokat és téveszméket, majd megpróbál egy tömör, ám mégis átfogó választ, kiegészítő magyarázatot adni ezekre. Az amerikai magazin cikkének harmadik, egyben befejező részét olvashatják.
Az idősebbeknek többet kell majd dolgozniuk
Ha egészségesek maradnak – és ez egy nagy talány. Egyre gyakrabban látni idős amerikaiakat, akik botra támaszkodva, kerekesszékben közlekednek manapság. A Walmart üzletlánc vásárlói között annyira megugrott a mozgássérültek száma, hogy a cég a hagyományos bevásárlókocsik egy részét elektromos meghajtású kisautókra cserélte, ami megengedi a vásárlóknak, hogy ülve maradjanak vásárlás közben. Ezeket az észrevételeket a hivatalos statisztikák is alátámasztják, kimutatva, hogy amióta az ilyen jellegű mérések elkezdődtek, az idős mozgássérült amerikaiak száma növekszik.
A Rand Corp által nemrég elvégzett tanulmánynak megfelelően – amelyet a Health Affairs tett közzé – az 50 és 64 év közötti amerikaiaknak több mint 40%-ának komoly nehézségei vannak olyan egyszerű dolgok elvégzésében, mint például negyedmérföldet sétálni, 10 lépcsőfokon pihenés nélkül felmenni – ez pedig jelentős növekedés a 10 évvel ezelőtti eredményekhez képest. A középkorúak ily gyenge fizikai állóképessége miatt arra számíthatunk, hogy a jövő időseinek körében is jóval magasabb lesz a mozgáskorlátozott, beteg amerikaiak száma.
De nem csak az amerikaiakról van szó. Az elhízás és az ülő életmód globálisan is elterjedt. 1995 és 2000 között az elhízott felnőttek száma világszerte emelkedésnek indult, azaz 200 millióról 300 millióra nőtt, ebből 115 millió a fejlődő államok lakosa. Chilétől Kínáig Mc'Donaldsok és KFC-k nyílnak, miközben az emberek egyre több időt töltenek autóikban, a televíziókészülékek és a számítógépek előtt. Becslések szerint jelenleg egymilliárd ember számít túlsúlyosnak, ami egy globális „járványhoz” vezethet, ami a szívbetegségeket és a cukorbetegséget illeti.
Igaz, az államok többet is tehetnének azért, hogy polgáraik öregkora valóban nyugodt legyen, és azért is, hogy a nyugdíjasok könnyebben vállaljanak munkát. Az Európa Tanács által nemrégiben közzétett jelentés szerint, a részmunkaidős munkahelyek számának növelése nemcsak, hogy a későbbi nyugdíjaztatást segítené elő, de a születések számának növelését is előidézheti azáltal, hogy ily módon kiküszöbölhető a munkahely és a család közötti feszültség forrása.
Az egészséges életmódra való bátorítás pedig jelentősen meghosszabbítaná az élet produktív szakaszát, ahogy a sétáló, gyalog közlekedő közösségek megteremtése is.
Ezek a folyamatok alátámasztják azt a világszerte használt érvet, hogy a nyugdíjkorhatárt emelni kell. Nemcsak az öregkor boldogságára irányuló erőfeszítéseket nevezhetjük szerénynek – tulajdonképp nullának –, de a szakértelmi gondok is robbanásveszélyes helyzetet idézhetnek elő a jövőben, egészen addig a pontig haladva, amikor az időskorú munkavállalók számára egyre nehezebb lesz szakmai szempontból is megfelelni a munkahelyen támasztott követeléseknek, amit egy modern gazdaság ír elő. Ezek megmagyarázzák azt az Amerikában tapasztalható paradoxont, hogy miközben a munkaadók arról panaszkodnak, hogy a számukra szükséges mérnöki tudást alig tudják megtalálni a munkaerőpiacon, a mérnökök körében uralkodó munkanélküliségi arány kiemelkedően magas.
Amennyivel gyorsabban fejlődik egy társadalom, amennyivel gyorsabban válik technológia szempontból egyre kifinomultabbá, annyival hamarabb mélyül el a munkavállalói tudás, a szaktudás és a támasztott igények közötti szakadék – legfőképp az idősebb munkavállalók körében.
„Egy öregebb világ békésebbé válik”
Nem feltétlenül. Egyes stratégák, mint például Mark L. Haas egyfajta „gerontobékéről” beszélnek. Íme az érv: egy olyan világban, ahol családonként egy gyereket vállalnak, a kötelező sorkatonai szolgálattal szembeni ellenállásnak növekednie kell, mivel a társadalomban csökken az áldozatvállalással szembeni tolerancia. A nyugdíjak és az egészségügyi problémák miatt jelentősen megemelkedett állami költségek a katonai kiadások lefaragását idézik majd elő. Az idősek és a középkorúak által dominált társadalom egyre kevésbé hajlandó kockáztatni, a társadalmi érdeklődés a gyakorlati problémák, a belpolitika – mint a bűnözés és a nyugdíjak biztonsága – felé irányul.
A leggyakrabban felemlegettet példa Japán, amely az elemzők szerint az elöregedéssel párhuzamosan egyre stabilabb és békésebb állammá vált. Nyugat-Európa fenekestől fordult fel, amikor a sokat emlegetett „68-as generáció” még fiatal volt, ám amikor a „baby-boom” korszakának ezen fiataljai megöregedtek, kevesebb gyermeket vállaltak, akkor Európa sokkal békésebbé vált.
Azonban ezzel a „rózsaszínű forgatókönyvvel” van egy-két gond. Először is, pont a gyorsan elöregedő államokban – paradox módon – időszakos jelleggel előállhat olyan, hogy sok fiatal jelenik meg hirtelen, minden olyan következménnyel, ami ezzel jár: erőszakosság, gazdasági visszaesés, megingás. Vegyük példának Iránt: 2020-ig a 15 és 24 év közötti irániak száma 34%-kal fog csökkenni a 2005-ös adatokhoz képest – amint azt az ENSZ Népesedési Szakcsoportja jelezte. Azonban 2020 és 2035 között a fiatalság aránya ismét egy 34%-os emelkedést mutat majd, dacára annak, hogy a gyermekvállalási kedv csökkenni fog. Miért?
Az iráni nők egy nagy aránya most ér a szülőképes korba, ami azt jelenti, hogy – még ha kevesebb gyermeket is vállalnak, mint szüleik, és ez nem elég a lakosságszám fenntartására – képesek ara, hogy egy időszakos jellegű „baby-boom”-ot idézzenek elő. Több muzulmán ország, mint Líbia és Pakisztán hasonló nagy ingadozásoknak néz elébe, ami a fiatalkorú lakosság arányát illeti. A közép-ázsiai térség legtöbb állama hasonló, időszakos „baby-boom”-mal kell majd szembenézzen 2020-ban. A nagyhatalmak geopolitikai harcainak már régóta célpontjai ezek az államok, köszönhetően az itt található földgáz-készleteknek és kőolajnak. Ugyanez igaz Latin-Amerika két leginstabilabb államára, Perura és Venezuelára.
Azonban ez nem csak a számok játéka. Ahogy azt Európa közelmúltjának legsötétebb fejezetei sugallják, az a pont, amikor a demográfiai növekedés csökkenésbe vált át, veszélyes és nyugtalanító lehet. A fasiszta ideológia alapjait nagymértékben meghatározták Oswald Spengler A nyugat alkonya és Lothrop Stoddart The Rising Tide of Color Against White-Word Supremacy című művei, valamint a kor eugenistáinak írásai, amelyek az árja faj demográfiai hanyatlását vetítették elő. (A Kuruc.info olvasói a fentieket arra vonatkozó példaként értelmezzék, hogy a demográfiai hanyatlásra, veszélyeire való felhívás erőskezű államrendszereket szülhet – ebben a kontextusban a fasizmus, vagy a nemzetiszocializmus nem feltétlenül negatív példaként értendő, hanem annak bizonyos tényeinek párhuzamba állítása a jövőben a demográfiai hanyatlás korába lépő államokkal, mint pl. a muzulmán államok, ahol „Allah népe” kényszeríthet ki faji ideológiákra alapozó autoriter államokat, egyfajta „muzulmán nácizmust” – a fordító megjegyzése.)
Ma, amikor a fasizmus és nácizmus veszélye kezd kikopni az európai köztudatból, a kontinens lakóinak jelentős része a bevándorlók magas számától ismét veszélyben érzi magát. A demográfiai hanyatlástól való félelem táplálja a hindu nacionalizmust Indiában, és hozzájárul a bevándorlók kiutasításának elfogadásához Amerikában, ahol éles vita bontakozott ki a Ground Zeronál (a 2001. szeptember 11-i tornyok elleni támadás helyszíne) felállítandó mecset kapcsán.
A következő évtizedekben nemcsak az időszakos „baby-boom”-ok járulnak majd hozzá a fiatalkorú lakosság megszaporodásához a fejlődő és az elmaradt országokban, hanem a fejlett országok nagy részének társadalma is megöregszik. Ez a demográfiai veszély tökéletes receptje, figyelmeztetnek Neil Howe és Richard Jackson, a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának munkatársai. Ha úgy gondolják az olvasók, hogy a következő évtized csúnya lesz, akkor gondoljanak 2020-ra.
„Egy ősz hajú világ szegényebb lesz”
Csak ha nem teszünk semmit ellene. Egy társadalom jóléte és annak életkora közötti kapcsolat igencsak ciklikus. Az elején, ahogy egyre kevesebb gyermek születik és a munkaerő öregszik, időszakosan kevesebb gyermeket kell iskoláztatni, nevelni. Ez jó: felmenti a női munkaerőt, hogy az a gazdasági fellendüléshez csatlakozhasson, és az oktatásba fektethető anyagiak lehetőségét kibővíti. Amennyiben a többi társadalmi faktor változatlan marad, akkor ebben a formában erősödik a gazdasági fellendülés, gyorsulhat annak üteme. Japán már átment ezen a szakaszon, 1960 és 1970 között, míg a többi ázsiai állam nem sokra rá követte őket. Kína jelenleg pont ebből a helyzetből profitál.
Azonban ezt követően a helyzet drámaivá válik. Időközben, a lecsökkent születésszám miatt, nemcsak kevesebb gyermekkel rendelkező, hanem az egyre kevesebb időskorú munkavállalóval rendelkező társadalomhoz vezet ez az út, pont abban az időszakban, amikor a nyugdíjas korú idősek száma robbanásszerűen megemelkedik. Ez azt jelenti, hogy – abban az ütemben, ahogy a lakosság öregszik – ez a tény nem a gazdaság erősödéséhez, hanem annak hanyatlásához vezet. Kevesebb fiatal annyit jelent, mint kevesebb olyan embert, akinek szüksége van új lakásra, bútorokra és így tovább, valamint egy olyan réteg megerősödését, amelyik kevésbé hajlandó nagyobb kockázatvállalásra az állami jólét érdekében. A megöregedő munkások egyre inkább érdekeltté válnak a munkahelyük megtartásában, mint új munkahelyek, vállalkozások létrehozásában, beindításában.
A legutolsó próbálkozások pedig azok, amelyek – hogy az ingatlanok árát és a fogyasztás ütemét fenntartsák – magántőkét vonnak be a hitelpiacra, financiális léggömböket alkotva, amelyek törvényszerűen kidurrannak egyszer. (Ismerősen hangzik?)
Más szavakkal, egy olyan bolygó, amely a végtelenségig öregszik, csak gondokkal kell szembenézzen. Azonban a születésszámnak nem kötelező folyamatosan alacsonynak maradnia. Az egyik út, amit követni lehet, az a svéd modell: ahol az állam keményen közbelép, hogy a családi és a munkahelyi élet párhuzamából adódó konfliktusok hatásait csökkentse, lehetőséget adva a nőknek, hogy anyagilag ne érezzék meg azt, ha több gyereket vállalnak. Azonban azok az országok, amelyek ezt az utat követték, eddig csak szerény eredményeket értek el. A másik véglet az, amit tálib modellnek nevezhetünk: ez a hagyományos értékek és életmódhoz való visszatérést jelenti, ahol nőknek nem sok szerepük van a társadalomban, azon kívül, hogy anyákká váljanak. Ez a felfogás elérheti azt, hogy a születésszám megemelkedjen, azonban ez olyan következményekkel jár, amik a világ nagy részének ma elfogadhatatlan, kivéve a frigid fundamentalistákat.
Akkor létezik egy harmadik út is? Igen, viszont nem tudjuk, hogy miként térjünk rá erre. A trükk az lenne, hogy újraalkossuk azt, amit valamikor a kisgazdák és a kisvállalkozások világának neveztek: azt a felfogást, hogy a gyermek egy kincs, és nem teher. Képzeljük el azt a világot, ahol a szülők a humán tőkéjüket gyermekvállalással erősítik. Képzeljünk el egy olyan világot, ahol a család nemcsak egy fogyasztói sejt, hanem egy termelő kisvállalkozás. Az a társadalom, amelyik megtalálja a család gazdasági alapjainak létrehozásához szükséges módszert és forrást, az uralni fogja a jövőt. Az alternatíva pedig: szegénység és öregség.
(Foreign Policy nyomán Kuruc.info. Illusztráció:Szakács Barna: A vén csataló)
Kapcsolódó: A globális elöregedés