Mánámában, Báhrejn fővárosában síiták hétfőn körülvették a parlament épületét, és eltorlaszolták a be- és kijáratot. A szigetországban az összlakosság több mint 70 százalékát kitevő síiták ezzel az akcióval azt szerették volna elérni, hogy vizsgálják ki a tizenkét nappal ezelőtti véres tömegoszlatás körülményeit, és a jogtalanságot elkövetőket állítsák bíróság elé. A Perzsa-öbölbeli királyságban a tüntető ellenzék valószínűleg még olyan részsikert sem ér el, mint korábban a tunéziai és az egyiptomi kormányellenes népfölkelők. A magyarázat rendkívül egyszerű: a báhrejni ellenzéket Amerika nem támogatja.



Az Igazgyöngy tér tüntetőkkel

A harminchárom szigetből álló, összesen 543 négyzetkilométer területű Báhrejni Királyságnak (Mámlákát el-Báhrejn مملكة البحرين) mintegy egymillió-kétszázezer lakosa van. A Kr. e. 23. században a dilmuniak uralták a szigetcsoportot, s ellenőrzésük alatt tartották a Mezopotámia és India között zajló kereskedelmi útvonalakat. Dilmunt akkádul Tilmúnnak, görögül Tülosznak hívták. Az egykori dilmuniak emlékét manapság Báhrejn legnagyobb szigetének északi részén elterülő Dilmun település is őrzi. A történelem folyamán több birodalom és nép vetett szemet Báhrejnre, majd vetette meg lábát a szigeteken, míg végül, Kr. u. 629-ben meghódították a muszlim arabok.



Az Igazgyöngy tér tüntetők nélkül

Báhrejn a Kr. u. VII. századtól fogva mindig muszlim uralom alatt volt. A X. század elején a síita irányzat meglehetősen radikális, az eredeti, többségi szunnita ágazattól nagyon elrugaszkodott karamita szektája lelt menedékre, s vette át a hatalmat, önálló államocskát alapítva a legnagyobb sziget északi partvidékén. A Hamdán Karmat Bin el-Ás'ász (حمدان قرمط بن الأشعث), eredetileg neves iszmailita hitszónok által alapított harcias karmata szekta a X. századtól kezdve mintegy másfél évszázadon tartotta magát a külső támadásokkal szemben jó védelmet nyújtó Báhrejn szigetcsoporton. A síita irányzat fősodrásától is igen eltávolodott, a klasszikus értelemben vett muszlimnak már-már alig nevezhető karmata szekta uralmának Báhrejben a kereskedelmi utak ellenőrzésének és az igazgyöngy megszerzésének szándékával 1521-ben a portugálok vetettek véget.



Hudá Nunu báhrejni nagykövet

A keresztény európai hódítókat kiszorítva egy évszázad múltán, 1622-ben a Szafávida dinasztia jóvoltából ismét a perzsák tértek vissza a szigetekre. Újabb jó egy évszázad nyugalma után, 1718-ban a változatosság kedvéért egy szunnita arab hódító, az Ománi Szultánság „szabadította föl” Báhrejn akkoriban már igen vegyes lakosságú és változatos vallású népességét. A mai Báhrejn főszigetét és a körülötte található kisebbeket a karmata uralmat követő többszöri hatalomváltás után a XVIII. század első felében meghódították a síita perzsák. Báhrejnben már a fentebb említett Kr. u. 629-es muszlim hódítás előtt is volt úgynevezett pre-iszlám kori arab uralom, mégpedig Kr. u. 240-602 között, miután a szigetcsoport mintegy 350 esztendőn keresztül a keresztény Szászánida Irán és az iszlám előtti arábiai arab törzsek közti ütközőállamot irányító lahmida arabok királyságához tartozott.

Báhrejnt 1783-ben a Katar-félszigetről kiindulva foglalta el az Arab-félszigeti Nedzsd vidékéről származó szunnita arab Ál Hálifá-dinasztia. A szunnita arab dinasztia emírjei, majd a közelmúlttól kezdve a királyai a XVIII. század végétől napjainkig egyfolytában uralkodnak Báhrejn többségi síita arab és síita perzsa kisebbség fölött. A szigetcsoporton a hirtelen meggazdagodást eredményező kőolajra 1932-ben leltek rá, ám a természet adta kincsből származó javakból a szunnita arab uralkodóház csak keveset juttat a többségi síita lakosságnak.

Báhrejn népességének színes összetételét csak tovább árnyalja az a tény, hogy a körülbelül egymillió-kétszázezer lakosnak csak 81 százaléka muszlim (síita és szunnita együttvéve), s ebből is csupán 33 százalék az uralkodó dinasztia vallási irányzatát követő szunnita. A 67 százaléknyi síita között szép számmal vannak perzsák, azok a báhrejni őslakosok, akik érthető módon a térség közeli nagyhatalmához, az Iráni Iszlám köztársasághoz húznak. Ragaszkodásukat Teheránhoz elősegíti az Ál Hálífá szunnita arab uralkodóháznak a többségi síitákat – s azon belül leginkább a perzsa nemzetiségűeket – sújtó kirekesztő, gazdasági, politikai és kulturális diszkriminációs gyakorlata. A Báhrejni Királyság gazdasági, politikai és biztonsági kulcspozícióit az uralkodóház tagjai és szunnita kliensei töltik be. Az állami hivatalok mintegy 80 százalékát a szerteágazó királyi család tagjai és szunnita törzsi társaik töltik be, miközben síitát egyáltalán nem alkalmaznak a kormányhivatalokban és a hadseregben.

A báhrejni lakosság hetven százaléka síita, ám a fene nagy „alkotmányosság” ellenére sem rendelkezhet megfelelő, a számarányával arányos képviselettel az el-mánámái parlamentben. Igaz, hogy a legutóbbi választásokon a síiták a negyven fős parlamentben már tizennyolc képviselői mandátumhoz jutottak, ám a gyakorlatban szinte semmi nem változott. Áli Musájmá', a mostani báhrejni síita tiltakozás első halálos áldozata röviddel a meggyilkolása előtt a BBC-nek adott nyilatkozatában a többi között ezt mondta: „Már két évszázada nyögjük az apáról fiúra szálló szunnita törzsi hatalom elnyomását”.

A síita többségen belüli perzsa nemzetiségűek mellett Báhrejnben több mint százezer keresztény is él, akik szintén nem tartoznak a kőolajkincs haszonélvezői közé. Jól él viszont az a körülbelül 150 zsidó, akik elsősorban nem olajbányászok, hanem főleg ékszer-kereskedelemmel foglalkoznak. A saját népét elnyomó Hámád Bin Íszá Ál Hálífá (حمد بن عيسى ال خليفة) király jól tudja, hogy honnan fújnak a politikai szelek, ezért „alkotmányos királysága” parlamentjében egy helyet a már említett százötven fős zsidó közösség képviselőjének tart fönn, s az ország washingtoni és ottawai nagykövete pedig egy Hudá Nunu nevű zsidó nő.



Báhrejn Katar és Szaúd-Arábia között

Magyarán szólva, a Báhrejni Királyságban az emberi és állampolgári jogok betartása terén minden rendben van. Márpedig ha ez így van, akkor a több hete szinte mindennap tüntető, gyakori sortüzekkel ritkított síitákkal, a Perzsa-öbölbeli „csőcselékkel” lehet valami nagy baj. A báhrejni síiták ugyanis az állam és közélet demokratizálását, az anyagi javak igazságosabb elosztását követelik az el-mánámái Igazgyöngy téren. A síita zavargások (a magyarországi hírközlők kedvenc megfogalmazása – H. J.) résztvevői azt állítják, hogy kirekesztik, elnyomják őket.



Demokráciát követelő báhrejni síiták

A báhrejni lakosság döntő többségét képező síiták féken tartására rendszeresen bevetik a közel tízezer, főleg zsoldosokból álló hadsereget. A katonák nem helybeliek, hanem Szíriából, Pakisztánból, Indiából és Szaúd-Arábiából verbuvált harcosok, akik parancsra lelkiismeret-furdalás nélkül a tiltakozó tömegbe lőnek. A katonákkal együtt érkeztek a családtagok is, akik néhány nappal ezelőtt a síita tüntetőkkel szemben ellentüntetést tartottak El-Mánámá utcáin a királyi udvar támogatására.



Tömegoszlatás el-Mánámában

Obama amerikai elnök és Clintonné a szavak szintjén és erejéig erkölcsi támogatásukról biztosítják az arab világ egyes országaiban tiltakozó, a hatalom által brutálisan megtámadott, a demokratikus szabadságjogokért tüntető tömegeket. Ám eljön majd az ideje – de lehet, hogy már el is jött – annak, hogy a Fehér Ház urai kénytelenek lesznek színt vallani, azaz, nyíltan különbséget tenni a nyugati típusú demokráciáért az életét is kockáztató arab és arab között. Még érthetőbben: a Perzsa-öbölbeli Báhrejnen jelenleg is zajló fejleményeket Washington jóval óvatosabban, „diplomatikusabban” kezeli, mint tette azt, mondjuk Tunézia, Egyiptom és legutóbb Líbia esetében. Mert nem mindegy az, hogy kiket, kik és hol nyomnak el. Clintonné, az afganisztáni és az iraki háborús bűnöket elkövető nagyhatalom nevében az elmúlt órákban ismét az emberi jogokról, a líbiai nép elleni bűntettekről beszél, katonai beavatkozással, magyarán, Líbia megszállásával fenyegeti az egyébként tényleg gazember Muámmár el-Kadzáfit.

A Báhrejni Királyság despotái azonban jóval humánusabb elnyomóknak bizonyultak. Legalábbis Washington szemében, mert számára a szigetország igen fontos geopolitikai jelentőséggel bír. Először is, Izrael el- és fenntartójának, Amerikának állandóan figyelemmel kell kísérnie a zsidó államra Irán felől elhangzó fenyegetéseket. Márpedig a Báhrejni Királyság kisebb-nagyobb szigeteiről kitűnően szemmel lehet tartani a gaz antiszemita perzsák katonai mozdulatait és előkészületeit. Másodszor, az iráni politikai és vallási vezetés a múltban sem rejtette véka alá azon véleményét, hogy a perzsa állam igényt tart a jelenleg éppen Báhrejni Királyságnak nevezett szigetcsoportra, amelyet Teherán tulajdonképpen – nem minden alap nélkül – az Iráni Iszlám Köztársaság 14. tartományának tekint.

Követeléseiket a perzsák a többi között arra alapozzák, hogy Báhrejn lakosságának több mint a 70 százaléka síita muszlim, s köztük sok a perzsa nemzetiségű. A korrupt, a közeli Irántól rettegő báhrejni szunnita uralkodóház ezért lépett katonai szövetségre az Amerikai Egyesült Államokkal, s ezért hagyta jóvá azt, hogy Washington rakétarendszert építsen ki a szigetország területén, s ott állomásozzon az Amerikai Haditengerészet Ötödik Flottájának közel ötezer katonája. Az afganisztáni megszállás biztosítására és Irán féken tartására Amerikának nagy szüksége van mostanában a síita alattvalóit kisemmiző, sortüzekkel ritkító báhrejni uralkodóházra. Ezért ne számítsunk arra, hogy Clintonné vagy Obama elnök fölemeli szavát a szigetország szunnita arab despotái ellen.

Hering József – Kuruc.info