Az aradi vértanúk mártíriumának napján, este fél hatkor a pesti Újépület udvarán is eldördült egy végzetes sortűz. A hajnali öngyilkossági kísérlete következtében súlyos vérveszteséget szenvedő gróf Batthyány Lajost, hazánk első felelős kormányfőjét a kivégzést megelőző percekben Dr. Ludwig törzsorvos és Unghvári volt honvédlelkész támogatták a vesztőhelyre. A 42 éves Batthyányt az ügyben illetékességi jogkörrel nem rendelkező osztrák hadbíróság - lábbal tiporva a magyar történelmi alkotmányt és az áprilisi törvényeket - koholt vádak alapján, koncepciós büntetőeljárás során ítélte halálra és teljes vagyonelkobzásra.

Batthyány kivégzése az Újépület udvarán

Batthyány mint a reformkori felsőtáblai ellenzék vezéralakja, 1848. március 17-én kapott megbízást az uralkodótól, V. Ferdinándtól az első független, felelős minisztérium megalakítására. Féléves hivatali ténykedése alatt minden alkalommal betartotta a hatályos törvényeket, s minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a trón és a nemzet érdekeit összhangba hozza, s elkerülje a háborús konfliktus kirobbanását Ausztriával, a magyarországi nemzetiségekkel, illetve az autonómiával rendelkező Horvátországgal. Látva, hogy ezen törekvései a fennálló európai és belpolitikai konstellációban megvalósíthatatlanok, 1848. szeptember 25-én benyújtotta lemondását V. Ferdinándnak, amelyet a király nem fogadott el, majd ezt követően - három nappal a Bécs által támogatott Jellasics pákozdi csatavesztése után - október 2-án ismét lemondott, immár véglegesen a miniszterelnökségről, egyúttal országgyűlési mandátumát is visszaadta. Még e hónapban belépett a Vas megyei nemzetőrségbe, majd az őszi pótválasztáson ismét beválasztatta magát a képviselőházba. Ellenezte az országgyűlés Debrecenbe költözését, s javaslatára menesztett a magyar parlament egy tárgyaló delegációt 1849. január 3-án Bicskére, a hazánk ellen újabb támadó sereget vezető Windisch-Graetz herceg főhadiszállására. Ekkor kezdődött Batthyány pokoljárása.

Az osztrák főparancsnok azonnal fogadta a magyar küldöttséget, az egy Batthyány kivételével, akit a tábornagy közelébe sem engedtek. Éppen előző nap kapta meg ugyanis Bécsből a hírt, hogy Batthyány kastélyát zár alá vették, s elfogatóparancsot adtak ki ellene. Képviselői mentelmi joga egyelőre megóvta őt az őrizetbevételtől, ám tárgyalófélként nem fogadhatta az ex-miniszterelnököt Windisch-Graetz. Egyébiránt a tábornagy barátságos volt, de ragaszkodott a feltétel nélküli megadáshoz, míg Deákék a '48-as törvények elismerését kérték, és cserében az Országgyűlés nevében felajánlották a fegyverszünetet. Batthyány az országbíró, Majláth György által Windisch-Graetznek küldött levelében azt javasolja, hogy Debrecenbe utazik, s megkísérel egy kompromisszumos békét létrehozni Ausztria és Magyarország között. Mindhiába. A bicskei tárgyalások idején a volt miniszterelnök arra kárhoztatott, hogy a helybéli plébános Tacitusát olvasgassa, s talán elgondolkodtatta a leendő áldozatot a klasszikus latin történetírónak az Annales III. könyve 65. részében megfogalmazott hitvallása: "Az évkönyvek elsőrendű feladatának vélem, hogy az érdemeket ne borítsa hallgatás, és hogy a hitvány szavaknak s tetteknek az utókortól és becstelenségtől félniük kelljen".

Batthyány Lajos
Végül a küldöttek csak írásban tudták tájékoztatni a debreceni országgyűlést követjárásuk kudarcáról, mert az osztrákok megengedték ugyan, hogy hazatérjenek birtokaikra, de a magyar kormány ellenőrzése alatt álló területre nem mehettek. Batthyány maga sógora, Károlyi György pesti palotájába húzódott, de a kétfejű császári vészmadár egyre ott keringett fölötte, s néhány nappal később, 1849. január 8-án Windisch-Graetz parancsára letartóztatták, és kivégzéséig börtönben tartották. A volt kormányfőt a Károlyi-palotából először a budai laktanya épületébe hurcolták. Batthyány állítólagos felségárulási perét az osztrák katonai törvényszék tárgyalta, az eljáró hadbíró Ludwig von Leuzendorf százados volt, akit magát is súlyos kételyek gyötörtek a büntetőeljárás jogszerűségét illetően. Batthyány már Budán, 1849 januárjában, majd a rá következő kilenc hónapban következetes és megingathatatlan jogi álláspontra helyezkedett: a magyar Corpus Iuris szerves részét alkotó, a törvényesen megkoronázott király, V. Ferdinánd által szentesített áprilisi törvények szerint semmiféle hadbíróság nem illetékes az ő ügyében eljárni és ítéletet hozni. Erre kizárólag a magyar parlament tagjaiból alakult rendkívüli bíróság jogosult. Másrészről Magyarországot az 1848. október 3-án kelt császári rendelettel helyezték hadi törvények alá. Batthyány ekkor már nem volt miniszterelnök. Visszamenőleges hatállyal azonban az európai jogalkalmazásban semmiféle törvényt nem lehet érvényesíteni.

Amikor 1849 áprilisában, a tavaszi hadjárat során a honvédség egységei a főváros felé közeledtek (május 21-én, amikor Ferenc József Varsóban kézcsókkal hálálta meg I. Miklós cár ígért katonai segítségét, Görgei visszafoglalta Budát), az osztrák hadvezetés úgy határozott, hogy a politikai foglyokat átszállítják a biztonságosabb krajnai Laibachba (ma Ljubljana néven Szlovénia fővárosa). A szónak nem csupán a társadalmi hierarchiában elfoglalt helye értelmében nemes és arisztokrata Batthyány ekkor két, környezete által felkínált szökési lehetőséget is visszautasított. Még Budán ajánlotta fel felesége, Zichy Antónia, hogy inasának ruháját kölcsönvéve megszabadítja őt a fogságból, azonban a rab miniszterelnök csak lóháton, karddal a kezében harcolva lett volna hajlandó szabadulni, asszony mögé bújva, gyáva módon: soha. Később a Vas megyei Jánosháza térségében helybéli parasztok és nemzetőrök tettek kísérletet uruk kiszabadítására, ám maga Batthyány csendesítette le az embereket, s beszélte le őket eredeti szándékukról. A jánosháziakhoz intézett, rögtönzött szónoklatában hangsúlyozta, miszerint ő és fogolytársai ártatlanságuk biztos tudatában nem félnek a bíróság ítéletétől. Ha viszont a túlerőben lévő népi felkelők megtámadják az osztrák katonaságot, ezzel az ő biztos halálukat idézik elő, lévén hogy a fogolymenet katonai biztosításáért felelős Langh kapitány ígéretet tett arra, hogy a végsőkig harcolnak majd, s a foglyok közül élve egy sem fog szabadulni. Ugyanakkor a szónok arra is figyelmeztette a jánosháziakat, hogy esetleges támadásukat megtorlandó, az osztrákok később az egész települést el fogják bosszúból pusztítani.

Miután az orosz intervenciót követően a szabadságharc katonai műveletei az ország déli és délkeleti területeire (Maros-vidék, Temesköz, Dél-Erdély) szorultak vissza 1849 júliusában, osztrák hadügyminiszteri utasításra Batthyányékat Pozsonyba szállítják, hogy onnan ismét Budára kísérjék őket. Ez egyet jelentett azzal, hogy a végső döntést Magyarország teljhatalmú ura, a korábban Észak-Itáliában már az eltemetett szabadságharcosokat is felakasztatni kívánó "bresciai hiéna", Haynau fogja meghozni. Hamarosan azonban biztonsági szempontoktól vezettetve a morvaországi Olmützbe hurcolták tovább a miniszterelnököt, mivel Klapka György vitézül kitartott Komáromban, sőt, onnan kitörve Győrt is visszafoglalta egy rövid időre, így az udvari körök nem látták kizártnak, hogy magyar katonai akció indul a korábbi koronázóváros visszaszerzésére. A világosi kapituláció után érkezik meg Batthyány kálváriájának utolsó stációjára, a pesti Neugebaude hírhedett épületébe.

A szabadságától jogtalanul megfosztott Batthyány kihallgatása már 1849 januárjában, Budán megkezdődik, Laibachban, Pozsonyban, majd Olmützben folyamatosan tovább zajlik, végül itt születik meg a hadbíróság elsőfokú ítélete is 1849.augusztus 30-án, amely vagyonelkobzás mellett halálbüntetéssel sújtja a '48-as felelős minisztérium elnökét.

Batthyány kormánya

Miként azt az ítélkezési processzus során az eljáró hadbíró, Leuzendorf százados a haditörvényszék elnökének, Trattner ezredesnek kifejtette, a vádak két csoportra oszthatók. A magyar Országgyűlést feloszlató, s hazánkat katonai igazgatás alá helyező 1848. október 3-ai császári manifesztum előttiekre, amelyek a vádlott hivatali ténykedésével kapcsolatosak, illetve az ez utániakra, amelyek a magánemberként elkövetett cselekedetekre vonatkoznak. Nagyon tanulságos, s egyúttal a Bécs által kezdeményezett büntető per koholt, koncepciós mivoltát leleplező tény, hogy maga Leuzendorf is úgy vélekedik, miszerint Batthyány gróf október 3. előtti, tehát egész miniszterelnöki működése nem képezheti hadbírósági eljárás tárgyát, mivel semmiféle törvényt nem lehet visszamenőleges hatállyal érvényesíteni. (Persze erre a jogi evidenciára politikai sugallatra indított büntetőeljárások esetén rendre rácáfolt a történelem. Későbbi példaként megemlíthető az 1946-os nürnbergi per, illetve a nagyjából ezzel egyidejűleg hazánkban zajló ún. népbírósági kirakatper-sorozat.) Az osztrák hadbíró szerint más elbírálás alá esnek az október 3. utáni időszakra vonatkozó vádak. Ezeknél ugyanis - Leuzendorf véleménye alapján - a katonai törvényszék illetékessége nem vitás. A vádpontok között megtalálható a császári-királyi csapatokkal szembeni fegyveres ellenállás deliktuma, az uralkodói rendelettel feloszlatott Országgyűlés munkájában való aktív részvétel, amely kimeríti a felségárulás tényét, továbbá az az alaptalan vádaskodás, miszerint az akkor már lemondott miniszterelnök egy, a magyarországi lapok által közölt, Bezerédy képviselőtársának írott magánlevelében ellenállásra és lázadásra szólítja fel a magyarokat a törvényes uralkodó, V. Ferdinánd ellen. Végső soron - az osztrák haditörvényszék vádjai szerint - Batthyány 1848-1849-ben mindvégig Kossuth monarchiaellenes szakadár politikáját támogatta, s célja Magyarország kiszakítása volt a Habsburg Birodalom kötelékeiből.

A prekoncepciós, justizmord vádakra Batthyány méltóképpen megválaszolt. Mindenekelőtt leszögezte: saját miniszterelnöki tevékenysége elbírálására csak egy parlamenti bíróság jogosult az 1848. évi áprilisi törvények alapján, ráadásul a hadi törvények Magyarországon 1848. október 3-án, tehát lemondása után léptek hatályba. Ami pedig lemondása utáni nemzetőri szolgálatát illeti, ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy nem az uralkodóval szembeni nyílt, fegyveres ellenállásban vett részt, hanem kötelessége volt Jellasics fosztogató, horvát martalócaival szembeszállni, s amúgy sem gondolta volna, hogy 1848 őszén V. Ferdinánd osztrák császár hadat üzen V. Ferdinánd magyar királynak. Képviselősége idején pedig épp arra törekedett, hogy közvetítsen Ausztria és Magyarország között, s a két fél közötti kompromisszum megkötésével elejét vegye a vérontásnak. Végül egy példázattal a volt miniszterelnök abban összegezte mondanivalóját, miszerint "a jog, igazság és a törvény gyönge és egyenlőtlen fegyver az erőszak és a hatalom bosszúja ellen".

Az ítélet enyhítését kérő kegyelmi felterjesztést Bécsben elutasították, s az osztrák kormány annak elbírálását Haynau táborszernagy, magyarországi főhadparancsnok jogkörébe utalta. Ennek következtében szállították át Batthyányt 1849 szeptemberében Pestre, az Újépületbe. A "bresciai hiéna" jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, s október 5-én kihirdették a megfellebbezhetetlen végzést: Batthyány Lajos felségárulás vétke miatt teljes vagyonelkobzással és kötél általi halállal büntetendő. A halálos ítélet ténye önmagában felháborító volt, a végrehajtás módja pedig vérlázító, amelynek ódiuma visszaszállt a hóhér Haynau, s a magyar államjog szerint akkor még királynak sem tekinthető 19 éves Ferenc József fejére. Őt ugyanis majd 1867-ben koronázták csak meg Budán, a Mátyás-templomban. Akasztófára a kialakult, évszázados szokásjog szerint csak erőszakos, köztörvényes bűnözőket ítélt Magyarországon bármiféle bíróság.

Batthyány méltán és öntudatosan vágta a hadbírók szemébe: "Maguk engem megölhetnek, de el nem ítélhetnek!" A volt kormányfő kivégzése előtt neje által az alábbi üzenetet küldte gyermekeinek: "Az ország első szolgája voltam. A törvényt szolgáltam. Megadtam a császárnak, ami a császáré, a nemzetnek, ami a nemzeté. Két malomkő őrölt. Ezért akasztanak föl. Nem vártam gyáván a halált. Ha remegni fogok, amikor a hóhér keze a nyakam körül matat, akkor is nevemhez és rangomhoz méltón fogok meghalni!"

Ám Batthyányné a fogoly kérésére - minthogy mérget nem sikerült szereznie - egy papírvágó kést csempészett a cellába, hogy férje azzal öngyilkosságot követhessen el, elkerülve így a bitó gyalázatát. Azonban kérése a következő volt: "Esdve kérlek, ne öld meg magad túl korán, mert ha a kegyelem mégis megjönne, és már későn, én is megölöm magam. Ölellek egész szívemből. Semmi esetre sem fognak kötéllel kivégezni!"

A kegyetlen, erkölcsi és politikai értelemben is a lehető legrosszabb döntést hozó Ferenc József nem enyhítette az ítéletet, s a kivégzése előtti nap éjjelén Batthyány öngyilkosságot kísérelt meg. Mivel a gyilkos szerszám nem volt kellően éles, az első szúrás a szív táján nem sikerült. A gyenge, papírvágó kés pengéje az egyik bordacsonton megakadt, és begörbült, így rögtön a kezdetkor megnehezedett a használata. Aztán a baloldali könyökhajlat artériáját próbálta Batthyány átvágni, de ez sem sikerült. Végül a nyakcsigolyánál sikerült egy nagyobb sebet ejtenie, azonban ez sem bizonyult végzetesnek. Miután az őrség felfedezte a történteket, azonnal egy rögtönzött katonai orvosi bizottság alakult, s, megmentve a gróf életét, a további teendőkről kezdtek tanácskozni. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy az adott állapotban nem lehetett az elítéltet nyaki sebe miatt felakasztani, tehát az ítélet-végrehajtást vagy el kellett halasztani, vagy a módját meg kellett változtatni. Egy, a gyógyító hivatását lábbal tipró orvos, bizonyos dr. Bée azonban azt javasolta, hogy erősítő- és izgatószerekkel próbálják meg lábra állítani Batthyány grófot, s akkor - még ha hordágyon viszik is a vesztőhelyre - az ítélet végrehajtható a kitűzött napon. Az orvosi bizottság elutasította ezt az embertelen indítványt, s az akasztás végrehajtásának elhalasztását javasolta. A hadbíróságot azonban kötötte a rettegett Haynau szigorú parancsa, mely szerint a kivégzést október 6-án, Latour osztrák hadügyminiszter lámpavasra húzásának napján, az aradi vértanúk felakasztásával, illetve főbelövésével egyidejűleg mindenképpen végre kell hajtani. A végső szót - Haynau pozsonyi távolléte miatt - a pest-budai katonai kerület főparancsnoka, báró Kempen altábornagy mondta ki, aki az orvosi testület állásfoglalását figyelembe véve azt a döntést hozta, miszerint ugyanott, ahol az akasztófát korábban már felállították este 6 órakor a halálos ítéletet lőpor és golyó által végre kell hajtani. A vesztőhelyen a mártír miniszterelnök hóhéraihoz és a történelemnek szánt utolsó szavai a következők voltak: "Allez, Jager! (Gyerünk, vadászok!) Éljen a haza!"

Az első felelős magyar kormányfő golyó lyukasztotta, vérbe fagyott holttestét három órán keresztül verte az eső a kirendelt katonák felügyelete alatt, míg végül egy bizonyos dr. Landesmann nevű orvos vezette bizottság a Rókus kórházba szállította, ahol elkészítették a boncolási jegyzőkönyvet, melynek tanúsága szerint a három golyó közül egy a szívet, egy a jobb tüdőt, végül az utolsó a homlokot fúrta át, és hátul kivetette az agyvelőt.

Batthyány porhüvelyét előbb a pesti ferencesek belvárosi templomának kriptájában helyezték el. A kriptaüreg befalazása után a fedőlapra mindössze három betű került: G. B. L.

Az első felelős magyar minisztérium elnökének rangjához és történelmi szerepéhez méltó újratemetésére csak a kiegyezés után, 1870-ben kerülhetett sor. A Kerepesi temetőben emelt mauzóleumban helyezték örök nyugalomra a politikai gyilkosság áldozatául lett mártír, gróf Batthyány Lajos földi maradványait.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

(Képek: Wikipédia)