Korunkra jellemző a szabadkőműves körök által elterjesztett ún. vallásközömbösség (indifferentizmus), amely szerint a vallás csupán érzelem dolga, nem pedig igazságé: nem az értelem, hanem csupán a szív dolga. Ez sajnos jó szándékú nemzeti csoportokat is megfertőzött.
Régen a vallási igazságért fegyvert is fogtak, „dogmatikusan" küzdöttek a zsidózó keresztények vagy a gnósztikusok (az első két eretnekség) ellen. Ha a vallás csupán érzelem dolga, abban az esetben igaza van Leninnek, miszerint nem más, mint a nép ópiuma. Az ilyen relativista, anarchista gondolkodás, mely a francia forradalom terméke, csak csődbe visz. Tételes hitigazságok (görög szóval dogmák) nélkül azt sem tudnánk, hogy mely könyvek tartoznak a Szentírásba. Dogmák nélkül a hit szétfolyó kátyú csupán. A férfinak szilárd világnézete van, amely biztos igazságokra (ha tetszik dogmákra) alapszik, amelyekre azért alapozhat, mert tértől és időtől függetlenek. A szabadkőművesek és az általuk megfertőzöttek (marxisták is állandóan ezt harsogták, akárcsak Voltaire) antidogmatizmusa is dogmatizmus: a sátán dogmatizmusa.
Hallgassuk meg erről Adolf Hitlert, aki korának „antidogmatikus" népieskedőiről, szabadságharcosairól, magukat nemzetiszocialistának tituláló vörösbarnáiról fő munkájában az alábbiak szerint nyilatkozott.
A dogmák jelentőségéről (Adolf Hitler: Mein Kampf):
Figyelemre méltó az a mindinkább ádáz harc is, amit az egyes egyházak alapvető hittételei ellen folytatnak. Pedig e dogmák nélkül ezen a világon el sem képzelhető, hogy az ember vallási hitét gyakorolja. A nép széles rétegei nem filozófusokból állnak. Ráadásul a tömegek erkölcsi világnézetének gyakran éppen a hit az egyetlen alapja. Célszerűségüket illetően a legkülönbözőbb pótelméletek egyike sem bizonyult olyan sikeresnek, hogy benne az eddigi vallásfelekezetek hasznos felváltóját lehetett volna meglelni. Márpedig, ha a vallásos tan és hit valóban megragadja a nép széles rétegeit, akkor e hit tartalmának föltétlen tekintélye minden vallás életképességének alapja. Amit mármost általában az élet számára a mindenkori életstílus jelent - ami nélkül sok százezer magas állású ember bizonyosan okosan és ésszerűen tudna élni, míg más milliók éppen nem -, ugyanazt jelentik az államban az alaptörvények és a mindenkori vallás számára a dogmák. Ezek határozzák meg és öntik formába az ingatag és igen sokféleképpen értelmezhető, tisztán szellemi eszmét; nélkülük sohasem alakulhatna ki a hit. Az eszme ily módon sohasem lehetne több, mint puszta metafizikai nézet vagy filozófiai felfogás. Éppen ezért a dogmák elleni harc nagyon erősen hasonlít az állam általános alaptörvényei ellen folytatott küzdelemhez, és miként így az egyik teljes állami anarchiába fullad, úgy a másik értéktelen vallási nihilizmussá fajul.
Ugyanakkor a politikus kevéssé mérlegelheti egy vallás értékeit az ahhoz kapcsolódó hiányok révén, sokkal inkább annak alapján kell eljárnia, hogy vajon talál-e nála jobbat, ami pótolhatná. Amíg azonban ilyen láthatóan nincs, csak őrültek és gazemberek rombolhatják a meglevőt.
(Kitartas.hu)