A címben felvetett kérdés immár 90 esztendeje nyomasztja a magyar nemzet legjobbjait. Célszerű tisztázni természetesen, mit értünk egyáltalán a „trianoni békeszerződés revíziója” alatt?

Nos, ma már nagyon kevesen akarnak „mindent vissza”: a történelmi Magyarország helyreállítását a legtöbben a nemzeti oldalon sem vélik valaha is megvalósíthatónak. Hiszen az egykori Magyar Királyság bizonyos vidékein sajnos régen nem élnek már magyarok. Azok, akik „Trianon revíziójáról” beszélnek, igazságosabb határok meghúzását szeretnék elérni. De hogy pontosan hol is lennének ezek az „igazságosabb határok”, azzal kapcsolatban természetesen eltérnek a vélemények. Azonban a (radikális) nemzeti oldalon általában mindenki egyetért abban, hogy még mindig jelentős magyarlakta területeket (Pl. a Csallóközben, Székelyföldön, a Vajdaságban) lehetne újra egyesíteni az anyaországgal. Úgy hiszem, az első illetve a második bécsi döntés során meghúzott határokkal minden  nemzeti érzelmű magyar ember maradéktalanul boldog lenne. (De még annál  kevesebbel is.)
De reális célkitűzés egyáltalán a határrevízió megvalósítása?

Nézzük az ellene és mellette szóló érveket. Azok, akik szerint „Trianon felülvizsgálata” merő illúzió, a következő érveket hangoztatják:
 
1.A jelenlegi világhelyzetben a nagyhatalmak – elsősorban az USA és az EU – semmiféle határmódosítást nem támogatnának, márpedig jelentős külső segítség nélkül a határrevízió megvalósíthatatlan.

2.Magyarország önmagában gyenge, a területeinket megszállva tartó utódállamok – főleg ha összefognak egymással – sokkal erősebbek nálunk. Semmiféle esélyünk nincs szembeszállni velük.

3.Békés úton nem lehetne a revíziót elérni, mert egyetlen szomszédunk sem lenne hajlandó egy talpalatnyi földet sem visszaadni hazánknak. Azonban egy háborúban – az erőviszonyokra és a nagyhatalmak támogatásának hiányára tekintettel – csakis vesztesek lehetünk.

4.A rohamosan csökkenő lélekszámú, erkölcsi és gazdasági válsággal sújtott, nemzeti tudatától részben megfosztott magyar nemzet mai, kivérzett, legyengült állapotában nem lenne képes a határrevízió megvalósításához szükséges hatalmas erőfeszítésekre. Ráadásul a 60 éve tartó agymosás következtében az anyaország lakosságának jelentős része (ha nem éppen a többsége) egyáltalán nem akar semmiféle határrevíziót. (Hiszen sok magyart még a határokon túl élő honfitársainak sorsa sem érdekli, mint azt a 2004. december 5-i  népszavazás eredménye bebizonyította.)

5.Elveszett területeink visszaszerzését legfeljebb úgy lehetne elérni, ha kitörne valamilyen európai háború, melynek végén mi, magyarok a győztesek, az utódállamok pedig a vesztesek oldalán állnának. Ebben az esetben a harcok lezárulását követő békekonferencián természetesen lehetne igazságosabban rendezni a határok kérdését Közép-Európában. Azonban ma már aligha képzelhető el, hogy az európai államok egymásnak esnek, nem beszélve arról, hogy legvérmesebb reményeink megvalósításának esélyét mégsem köthetjük össze egy pusztító háború kitörésének lehetőségével.

6.Az egész határkérdés már nem is érdekes, mert a globalizáció korában a nemzetállamok súlya és jelentősége amúgy is csökken. Hosszabb távon a nemzetek akár meg is szűnhetnek. „Trianon revíziójának” ügyét pedig még csak napirenden tartani sem érdemes, ugyanis a határmódosítás emlegetésével csak felbosszantjuk az utódállamok vezetőit és népeit, amelyek azután a magyar kisebbségek tagjain állnak bosszút.  
 
Most pedig tekintsük át  „Trianon revízióját” megvalósíthatónak tartó honfitársaink érveit:

1.A politikában, a történelemben sok minden lehetséges. Időnként „nagyot kell álmodni”, és bizony a magánéletben is, és a nemzetek történelmében is számtalanszor tapasztalható,  hogy az álmok megvalósulnak. 150 év török uralom után – igaz, főként Ausztriának köszönhetően - Magyarország felszabadult a török uralom alól. De arra sem gondolt senki, hogy a Szovjet Birodalom ilyen gyorsan összeomlik.

2.Ha talán Európában elképzelhetetlen is egy újabb nagy háború (főként az egykori európai nagyhatalmak végzetes meggyöngülése miatt), az Amerikai-Cionista Világbirodalom a nem túl távoli jövőben összeroppanhat (hiszen a hanyatlásának tünetei egyre nyilvánvalóbbak), melynek nyomán teljes zűrzavar és káosz lehet úrrá Közép-Európában is. Akkor egy erős és elszánt, öntudatos magyar nemzet képes lehet történelmi jogainak és létérdekeinek érvényesítésére, vagyis többek között a határrevízió végrehajtására.

3.Egy igazi nemzeti kormány a magyarságot valamiképpen ki tudja majd vonni a reményeink szerint egyre gyengülő Világbirodalom befolyási zónájából, és gazdasági, társadalmi, kulturális, és legfőképpen tudati és demográfiai téren jelentősen megerősítheti a nemzetet. Így azután egy erős, öntudatos, gyarapodó magyarság áll majd a „nagy összeomlás” nyomán előálló viharban, és a nemzet többsége szilárdan támogatni fogja a kormányát, amely a globális világbirodalom eltűnése idején képes lesz visszaszerezni bizonyos magyarlakta területeket. 

4.Függetlenül attól, mit hoz a jövő (végtére is válság ide vagy oda, de a jelenlegi világrend még évszázadokon át is létezhet), semmiképpen sem célszerű eleve lemondani a határok módosításának követeléséről, mert akkor egy „adu ászt” adunk ki a kezünkből, egy olyan eszközt, mellyel engedményekre kényszeríthetjük szomszédainkat a magyar kisebbségek sorsáról folyó tárgyalásokon. (Például lemondhatunk a határmódosításokról a kisebbségeinknek adandó autonómiáért cserébe, persze csak akkor, ha korábban valóban elszántan és hitelesen képviseltük a revízió ügyét.) Ezen kívül a rajtunk esett súlyos sérelem, a velünk megesett igazságtalanság gyakori hangoztatása révén előnyöket csikarhatunk ki a nemzetközi politika más szereplőitől is. (Mint ahogy azt például a zsidók is teszik.)

A magam részéről úgy vélem, minden magyar kormánynak kötelessége lenne napirenden tartani a súlyosan igazságtalan trianoni békeszerződés ügyét. Az elmúlt húsz évben Trianon és a határrevízió (valamint például a Benes-dekrétumok) kérdéseit makacsul, újra és újra fel kellett volna vetni, úgy állítva be azokat, mint amelyeknek a megoldása nélkül nem lehetséges tartós nemzeti megbékélés Közép-Európában, sőt általában Európában sem.

Ha így cselekedtünk volna (de természetesen nem cselekedhettünk így, hiszen idegen érdekeket szolgáló bábkormányok ültek a nyakunkban), akkor a trianoni diktátum, sőt általában a magyar kisebbségek ügye, ha nem is éppen a legfontosabb, de mindenesetre az egyik súlyos, megoldásra váró kérdése lenne a világpolitikának. És tényleg nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Úgy vélem, Deák Ferencnek teljesen igaza volt akkor, amikor azt mondta, hogy „amit erőszakkal vesznek el tőlünk, azt még visszaszerezhetjük, de amiről önként mondunk le, az végleg elvész a számunkra”.

Perge Ottó

Kapcsolódó anyagok:

 - A Habsburgok és a magyar Golgota: Volt-e köze birodalmi tagságunknak Trianonhoz? (I. rész)

 - Lipusz Zsolt tanulmánya felpezsdítette a téma iránti mélyebb érdeklődést

Ajánló: A 90 éves nemzetgyalázat most 30% kedvezménnyel : A trianoni diktátum francia és magyar nyelven (x)