A parlamentbe bekerült politikai pártok programjaiból az derül ki, hogy változatlanul - immár 20. éve - nincs nemzetbiztonsági koncepciójuk: a valóság elmélyült elemzésén alapuló stratégiájuk, s elméletileg kellőképp alátámasztott cselekvési tervük a tovább már nem halasztható gyakorlati lépések mielőbbi megtételére a nemzet hosszú távú érdekeinek megfelelően.
A rendszerváltás óta eltelt időszak súlyos adóssága az átmentett állambiztonsági múlt teljes körű feltárása.
Az 1990 utáni politikai elit felelőssége, hogy 20 év elteltével is megmaradt a jogállamisággal ellenkező tisztázatlanság és bizalmatlanság légköre, a zsarolás, az időzített lejáratás és az aktuálpolitikai haszonszerzés lehetősége.
Az egykori állambiztonsági hálózati személyek - akárcsak hivatásos kapcsolattartóik - nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből.
A mai nemzetbiztonsági szolgálatok örökölték elődeiktől a nem jogállami módszerekkel megszerzett információs monopóliumot, melyről maguktól nehezen vagy sohasem fognak lemondani. "Aktív nemzetbiztonsági érdek" címszó alatt azt tartanak vissza, amit csak akarnak.
1990 óta minden olyan kísérletet jégre vittek, amely a volt állambiztonsági főcsoportfőnökség 1990 előtti teljes hálózati és hivatásos névsorának, valamint iratainak nyilvánosságra hozataláról, korlátlan levéltári megismerhetőségéről és az áldozatok információs kárpótlásáról szólt.
Minden párt gyűjtögetett már más pártok ellenében kompromittáló dokumentumokat, minden párt vagy annak holdudvara elő tud húzni váratlanul leleplező iratokat a magánarchívumából, amelyeket időben kimazsoláztak és spájzoltak kritikus pillanatokra.
A szolgálatok gyakran megvezették a politikusokat, a lebeszélő emberek mindig megindultak, amikor kellett, a politikai pártok fertőzöttségük fokától függően rettentek vissza a jogi lépések következetes végigviteléről, például akkor, amikor alkotmánymódosítással kellett volna garantálni a közérdekű nyilvánosság elsőbbségét a jogtalan magánérdekkel szemben. Kijátszották az átvilágítási törvényt, menekülő kiskapukat nyitottak.
A jogi következetlenség miatt nem sikerült szinkronba hozni a rendezés alapvető kritériumait: a közérdekű adatok nyilvánosságát, az állami és szolgálati titok védelmét, a személyes adatok védelmét, a levéltári szakmai szempontokat, a tudományos kutatás szabadságát és a nyilvánosságra hozatal módját.
Nemcsak a pártok takargatják kritikátlanul, beismerés és konzekvencia nélkül, farizeus módon a bűnöket. Nem működik az állampolgár kontrollja sem. Az elszegényedő, gyűlöletre hangolt ember morálisan is leépül egy megosztott, kétpárti országban. Az ellenséges pártot jobban gyűlöli a besúgó bűnösségénél, ezért, ha választania kell, inkább a besúgóra szavaz. Az ezzel kapcsolatos társadalmi jelenségek sora így egyre bővül: erkölcsi relativizmus, cinizmus, nihil, közöny, szubjektivizmus és önkény. "Az én ügynököm vétlen áldozat, bezzeg a te ügynököd egy mocskos gazember!"
Akik papírt lobogtatnak, hogy őket átvilágították, s nem találtak semmit, azok is keveset bizonyítanak. Csupán annyit, hogy nem voltak nyilasok, karhatalmisták vagy III/III-asok. De ettől még lehettek: III/I-es hírszerzők, III/II-es kémelhárítók, katonai hírszerzők és katonai elhárítók, szigorúan titkos tisztek, T (titkos) -lakás gazdák, fogdaügynökök. Sőt, lehet, hogy III/III-asok voltak, de az átvilágító bíráknak akkor és ott a négy irattári bizonyítékból (6-os karton, beszervezési nyilatkozat, kézzel írott jelentés, pénzügyi bizonylat) nem állt rendelkezésére legalább kettő, csak egy, s a beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető állambiztonsági tiszt vallomása sem volt meg vagy nem volt terhelő, ebben az esetben az átvilágító bírák kénytelenek voltak érintetlenséget igazoló papírt kiállítani.
Az ügynöktörvény halogatásával, toldozgatásával-foldozgatásával nem lehet kikerülni a négyévenként változó politikai érdekek mókuskerekéből; a jognak a történeti valóságon, a társadalmi igazságosságon és az alkotmányos értékeken kell alapulnia; a húsz esztendeje elmulasztott alapvető rendezés célja csak a nemzet hosszú távú érdekeivel összhangban határozható meg.
A mindenkori szolgálatok nem lehetnek a mindenkori politikai hatalom eszközei. Valójában a polgárok és a nemzet biztonságán kéne őrködniük, de hát - tudjuk - ma sem működnek maradéktalanul jogállami módon, komoly alkotmányos aggályok merülnek fel lépten-nyomon.
Néhány hete publikáltam „A behálózott első szabadon választott magyar országgyűlés” című tanulmányomat arról, hogyan lettek 1990. május 2-án az új rend képviselői volt ügynökök, titkos megbízottak, titkos munkatársak; a 386 megválasztott országgyűlési képviselő között legkevesebb 25 állambiztonsági hálózati személy, akiket oda küldtek vagy akik küldés nélkül is jól érezték a hallgatólagos támogatást, nemkülönben azok, akiknek már volt valamilyen kapcsolatuk a titkosszolgálatokkal, mégis morális gátlás nélkül, veszélyérzetüket elaltatva tűntek fel a másik oldalon valamelyik rendszerváltó párt színeiben.
A 25-ös létszám nem teljes, mert a mai napig nem ismert, nem kutatható a III/I-es polgári hírszerzés, továbbá a katonai elhárítás és a katonai hírszerzés hálózati nyilvántartása.
A kutatók előtt nem ismertek azok a jegyzőkönyvek sem, melyek a volt állambiztonsági vezetők meghallgatásáról készültek 1990 nyarán és őszén az országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülésein.
Ülésezik a Nemzetbiztonsági Bizottság 1990 nyarán
Mivel a meghallgatások tanulságaiból a mai napig nem vonták le a megfelelő következtetéseket az utódok, a most megalakuló Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak figyelmébe ajánlom az üléseken készült jegyzeteimet. (Jegyzetfüzetem néhol hiányos, néhol túl tömörek a megfogalmazások, hiányzik a részletes kifejtés, az előzmény, a megannyi árnyalat, nem rajzolódhat ki minden körülmény; nem voltam gyorsíró, mégis: az első híradás a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége működéséről, annak is a közérdeklődésre leginkább számot tartó, sokat vitatott kérdéseiről.)
Pallagi Ferenc meghallgatása 1990. július 20-án
Előzetes jegyzetek a meghallgatáshoz
Pallagi Ferenc
Pallagi szerszámkészítő technikus volt a Telefongyárban. Apja vitte a BM-be, aki ott nyomdászként dolgozott. 1961-ben műszerészként kezd a BM technikai osztályán. Két év múlva az Újpesti Dózsa KISZ-titkára. 1975-ben a BM pártbizottságának titkára. 1978-ban "a műszerész" a helyére kerül: az operatív technikai kiszolgáló III/V. csoportfőnöke vezérőrnagyi rangban. 1989. május 1-től III-as főcsoportfőnök, a belügyminiszter állambiztonsági helyettese.
Érdekes, amikor 1990. január 5-én Németh Miklós miniszterelnök elhatárolódik a III/III-nál történtektől (Duna-gate, az ellenzéki vezetők további figyelése, lehallgatása), a III/III. hivatalos állományából többen "fellázadnak", nyilvánosságra akarnak hozni 6 oldalon kb. 200 nevet, csupa exponált új politikus és vezető érintettségével. Pallagi ezt nem engedte, kért öt napot azzal, hogy ha nem tudja megvédeni őket, akkor nyilvánosságra hozhatják a listát. Tartotta szavát: január 10-én lemondott. Január 17-én Horváth József III/III-as csoportfőnök is. Január 18-án Horváth István jogutód nélkül feloszlatta a III/III-at, majd 23-án ő is távozott.
Pallagi fellázadt tisztjeinek listája visszaköszönt két listában is: először abban, amelyet 1990 májusában Németh Miklós adott át Antall Józsefnek, másodszor abban, amely 2005-ben került fel az internetre "Szakértő" aláírással. Ez utóbbi olvasható ma is a www.utolag.com oldalán, 131 nevet tartalmaz, s nem is egészen alaptalanul, mert szinte minden névhez tartozik valamilyen anyag az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, legfeljebb nem annyi (még), amennyit a jelenlegi törvény a "hálózati személy" minősítéshez, az "ügynök" fogalmához megkíván.
Jegyzetek a Nemzetbiztonsági Bizottság meghallgatásán, július 20-án:
Pallagi elmondja:
1., A III-as Főcsoportfőnökség teljes hálózati anyaga megvan számítógépen, hiánytalanul a Lumumba utcai bázison. A kartonos állambiztonsági nyilvántartás is jórészt megvan, igaz, ebből kivette a magáét a megalakult NBH, a katonai hírszerzés és a bűnügyi hálózat. Az 1200 SZT-tiszt anyaga hiánytalanul fellelhető a BM Külügyi Osztályán. De nyilvánosságra hozatala bajt okozna: a., nemzetközi kapcsolatainkban, b., nem maradna autentikus erő a társadalomban, válságot okozna, pl. az egyház volt az egyik súlyponti kérdés, c., mindenütt vákuum és zavar keletkezne, értsd ez alatt azt, hogy a február 14-én megalakult Nemzetbiztonsági Hivatal nemcsak a kémelhárítástól, a III/II-ből vett át hálózati személyeket, hanem a politikai rendőrségtől, a III/III-ból is azokat, akik vállalták a további szolgálatot. Ezek az "aktívak" a névsor nyilvánosságra hozatalával lelepleződnének.
2., A politikai vezetés 1989 nyarától gyakran kérdezett, sőt követelt: "Nem tudtok valami kompromittálót, nincs anyagotok erről és arról az ellenzéki személyről? Szedjetek már össze valamit!"
3., A politikai vezetés tudott az iratok selejtezéséről és megsemmisítéséről. 1989. december 18-án kezdték a megsemmisítést, december 31-ig be akarták fejezni, de nem győzték jegyzőkönyvezni, ezért december 22-én abbahagyták a jegyzőkönyvvezetést és attól kezdve nyom nélkül folyt a darálás és az égetés. A "Szigorúan titkos, különösen fontos!" jelentéseket megkapták a politikai vezetők, elolvasás után vissza kellett volna küldeniük, de csak a fele küldte, Korom Mihály például szinte soha.
4., A 6-os nyilvántartó kartonhoz három aláírás kellett: a beszervező tiszté, az osztályvezetőé és a vonalvezetőé. Egy-két tiszt próbálkozott év vége felé mennyiségi alapon sikeresnek látszani: lám, mennyi ügynöke van, kartont keríthetett, nevet is írhatott rá, de a csaláshoz még két tiszt kellett volna. (Mint az Operatív Nyilvántartó Osztályon annak idején nekem elmondták: legalább 4 helyen 8 ember szeme láttára kellett volna a hamis anyagnak átmennie, s ez nem történt meg soha. Az említett 3 hivatásos tiszt, a kézi és gépi nyilvántartás, a BM Személyzeti Főosztálya, a BM Pénzügyi Főosztálya, később a Főcsoportfőnökség Titkársága (külön kis számítógép), végül a felügyelő államtitkár titkársága (ide is egy számítógépet vittek be) megkerülhetetlen kontrollpontok voltak. Az SZT-tisztekről nem 6-os karton készült, nyilvántartásuk a BM Külügyi Osztályán történt.
5., Rögzítették a Politikai Bizottság, a Központi Bizottság és a Minisztertanács üléseit is, de úgy, hogy a rögzítő nem hallgathatott bele, mert azt a gép rögtön jelezte volna.
6., Az Aczél György-Harangozó Szilveszter vonal zárt világ volt. A megrendelt anyagok nem írásban, hanem szóbeli megbeszélések alapján készültek.
Harangozó Szilveszter meghallgatása 1990. november 1-jén
Előzetes jegyzetek a meghallgatáshoz
Harangozó Szilveszter
Ösztönösen a szovjet csapatok mellé szegődött. Húsz éves korában feljelenti az osztálytársait az ÁVH-nál, amelynek ez úgy megtetszik, hogy biztatják: adja be az önéletrajzát a céghez. 22 éves korában (1951) a Baranya megyei ÁVH-kirendeltség vezetője hadnagyi rangban. Egy év múlva már Péter Gábor titkárságát vezeti. A kulturális elhárítás területén szerzi legfőbb érdemeit. Közvetlenül tartotta például Szakáts Miklóst ("Cyrano"), Szepesi Györgyöt ("Galambos"), Nagy N. Péter akadémikust ("Borisz"), de foglakozott Szabó István ("Képesi György") jelentéseivel is. 1965-ben már ezredes. Ekkor kezdődik intenzív kapcsolata Aczél Györggyel. 1977-től III/III-as csoportfőnök, egyben a főcsoportfőnök első helyettese. 1985. január 1-től III-as főcsoportfőnök, altábornagy, belügyminiszter-helyettes (56 éves). Élete egyetlen nagy kudarcélménye, hogy elkezdi, de nem képes befejezni sem az ELTE bölcsészkarát, sem a jogi karát.
Állandó tagja volt a KB operatív bizottságának, amely döntött az ellenséges személyek ügyében. Rejtélyes és zárkózott volt, soha senki előtt nem nyílt meg, soha senkinek nem adott interjút. Ellentmondást nem tűrt, parancsai megfellebbezhetetlenek voltak. Negyven éven át alkalmazkodott a pártelithez, 1989. április 30-án vonult nyugállományba.
Jegyzeteim a Nemzetbiztonsági Bizottság 1990. november 1-jei meghallgatásán:
Harangozó elmondta:
1., Aczélhoz érzelmileg kötődött annak letartóztatása óta. Informális kapcsolat volt. Elismerte: pártirányítás volt.
2., Nem kerülhetett senki hamisítással kartonra! (Felesége az állambiztonsági nyilvántartó helyettes vezetője volt.) Olyan előfordult, hogy valaki nem adott írásos jelentést, de szóbeli elmondását lejegyezték, magnóra vették és szabályos jelentést készítettek belőle, amit végül aláírattak vele. A beszervezési folyamat: környezettanulmány, beszervezési javaslat, titoktartási nyilatkozat aláírva, 6-os karton, kézi, majd gépi nyilvántartás. Az SZT-tiszteknél számjel-kódos nyilvántartás volt a BM Külügyi Osztályán. Párttagot is be lehetett szervezni engedéllyel. Ha a hálózati személy belépett a pártba, legtöbbször megszakították vele a kapcsolatot. A pártközpontot nem ellenőrizhették.
/A kartonhamisítás kizárása azért volt fontos a legilletékesebb vezetők részéről, mert Nagy Lajos ezredes, a Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatója, aki mindössze félévig töltötte be ezt a posztot 1990-ben - 1970-től III/I-es hírszerző Saigonban és New-Yorkban, fedőneve: "Fenyő", a Szovjetunióban kapott továbbképzést - igen kártékony volt az új rendszerre, vezetésével történt a szolgálat és a hálózat átmentése, amikor kompromittáló iratok tűnnek el ezres nagyságrendben. Nagy Lajos még 2002. augusztus 9-én is azt próbálta elhitetni a Nap-kelte adásában, hogy lehetett hamis kartont készíteni valakiről, manipulálni. Pl. ha valakit nem tudtak beszervezni vagy beszerveztek, de rögtön felfedte magát, annak a 6-os kartonját betették egy olyan hálózati személy kartonja helyett, akit meg akartak menteni attól a veszélytől, hogy később kiadják a következő rendszernek. Ezért is erősítgeti, hogy "nem hitelesek ezek a nyilvántartások." De azt is kijelenti a hálózati személyek kapcsán: "...a legfontosabbak esetében igyekeztünk eltüntetni a rájuk vonatkozó dokumentumokat..." Ebbe is próbált belekapaszkodni Dr. Boros Imre, az Orbán-kormány minisztere, a D-8-as rendőr százados főoperatív, szigorúan titkos tiszt – 1989. március 1-től 1990. március 31-ig a BM III/II-8-as osztályán, kinevezési parancs száma: 009/29/89, saját kérésére nyugállományba helyezve, nyugdíjáról lemondott - amikor a tv-interjú szövegét saját védelmében benyújtotta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához, kérve, csatolják helyesbítésként az irataihoz.
Azt a legendát kellett tehát erősíteni, hogy a nyilvántartások megsemmisültek, illetve hamisítottak, ugyanakkor elszólta magát Nagy Lajos: a legfontosabb ügynökök esetében igyekeztek eltüntetni a rájuk vonatkozó dokumentumokat./
3., Harangozó egyértelműen kimondja: a hálózati embereiket beépítették az ellenzéki pártokba!
4., Az új kormánynak mielőbb új és kiterjedt szolgálatokra van szüksége, nem lehet felderítés nélkül dolgozni, a kormánynak például tudnia kellett volna a taxisok előkészületeiről. (Utalás a taxisblokádra.)
5., Feljegyzés az ülésről jegyzetfüzetemben: "Harangozó elutasító a felelősségét firtató kérdéseknél, ilyenkor esküjére és az állami, szolgálati titokra hivatkozik. Titokba burkolózik a lényegi témaköröknél, de mintha leépült lenne: csak a rövid kérdéseket érti, azokra rövid válaszokat ad, a bonyolultakat nem fogja fel vagy elfelejti az eredeti kérdést. Leegyszerűsít mindent. A sorsába beletörődött magabiztos ember. Tudja, nem lesz bántódása, nem lesz komoly felelősségre vonás."
Harangozó Szilveszter meghallgatása a Nemzetbiztonsági Bizottságban
Horváth József meghallgatása 1990. november 22-én
Előzetes jegyzetek a meghallgatáshoz
Horváth József
1949-ben kerül az ÁVH állományába, a karhatalomhoz. 1956. november 7-től az I. forradalmi karhatalmi ezredben szolgál, Kádár testőrségének tagja. 1959-től a BM belső reakcióelhárításához kerül, előbb az igazságügyi, majd a kulturális területen, a III/III. megalakulásától a csoportfőnökségen dolgozik, 1985-től csoportfőnök. A pártbizottság aktív tagja, a BM "héjájának" tartották, a "munkáspolitika", az erős kéz híve, a legnagyobb hazudozók és félrevezetők egyike.
Jegyzetek a Nemzetbiztonsági Bizottság 1990. november 22-i meghallgatásán:
Horváth elmondta:
1., Ilyen régen nem fordulhatott elő: félóráig keringett a parlament körül, míg beengedték...
2., A felügyelő államtitkárnál is volt nyilvántartás, egyetlen nő intézte. Kérdésemre: igen, lehet, hogy mikrofilmre is vitték a hálózati névsort. (A Bűnügyi Technikai Intézetben.) Az "F" figyelő karton két irányú volt: leleplezésre vagy beszervezésre. (Saját jegyzet: 1990 őszén azt hallottam, hogy előkerült egy viaszlemez is, amelyen egy hang folyamatosan olvassa a hálózati névsort.)
3., Az ellenzékkel szemben az "aktív intézkedések osztálya" és a vizsgálati osztály lépett fel.
4., Pénzügyi ellenőrzés negyedévenként volt, de az ellenőr hálózati neveket nem látott.
5., A szocialista országok ellen tilos volt a hírszerzés, de mégis volt, csak az ügynököket eldugták a III/III-ba vagy az SZT-tisztek közé.
6., Ő dolgozta ki 1989 őszén a szolgálat átmentését a NBH-ba, illetve az Információs Hivatalba, de ezt később nem pontosan úgy hajtották végre, ahogyan ő megtervezte.
Más vezetők meghallgatása a Nemzetbiztonsági Bizottságban
Csikós József ezredes
Természetesen más felelős vezetőket is meghallgatott a Nemzetbiztonsági Bizottság. Így például Csikós József ezredest, aki egészen 1995-ig (!) volt a BM Adatfeldolgozó Szolgálatának vezetője, tehát Boross Péter és Kuncze Gábor miniszterek is kamatoztatták óriási ismeretanyagát. 1990. november 29-én a távol lévő belügyminiszter, Horváth Balázs nevében ő fogadta - Bosánszky Lajos miniszteri kabinet-főnökkel és az irattári főosztály vezetőjével, Scherschli Sándorral - a Nemzetbiztonsági Bizottság 8 tagját, akik látogatást tehettek a legféltettebb iratokat őrző földalatti páncélteremben. Csikós 1995 után az Energol Rt. vezérigazgatójaként híresült el és állt bíróság elé.
Nagy Lajos ezredes,<br>az NBH első főigazgatója 1990-ben
Meghallgatta Nagy Lajos ezredest, aki csak 1990 októberéig töltötte be a nem neki való főigazgatói posztot, e sorok írója is azok közé tartozott, aki az MDF-frakció nyilvánossága előtt követelte mielőbbi leváltását Antall Józseftől és Boross Pétertől. Távozása után az üzleti életbe vonult vissza: az S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Kft.-ben, majd Rt.-ben együtt dolgozik több egykori magas rangú titkosszolgálati vezetővel. Alapító tagja volt a fedőszervi feladatokat is ellátó, botrányosan elhíresült Együtt Egy-másért Alapítványnak. Nagy Lajos halála előtt többeket, így az 1990-94 közötti Nemzetbiztonsági Bizottság tagjainak többségét alaptalanul gyanúsította meg ügynökmúlttal. Mégis szégyenteljes, kártékony tevékenysége ellenére 2005. február 28-án Mádl Ferenc köztársasági elnök - Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter előterjesztésére - egyszerre két rendfokozattal léptette elő: Nagy Lajos nyugállományú ezredesből egyszerre vezérőrnagy lett!
Meghallgatta a Nemzetbiztonsági Bizottság - többek között - Kocsis Kálmán ezredest, az Információs Hivatal vezetőjét, Dr. Dercze István ezredest, a III/I. volt vezetőjét, Gubicza Jenő ezredest, a Katonai Biztonsági Hivatal (elhárítás) vezetőjét, Kovács János vezérőrnagyot, a Katonai felderítő Hivatal (hírszerzés) vezetőjét, továbbá a belügyminiszternek szintén alkalmatlannak bizonyult Horváth Balázst és a felügyelő munkáját politikai államtitkárként kezdő Boross Pétert, nem különben a volt országos rendőrfőkapitányt, Túrós Andrást.
Gubicza Jenő ezredes és Kovács János vezérőrnagy
S megjelentek a Bizottság előtt a nevüket és arcukat nem szívesen vállaló terrorelhárítók, belbiztonsági főnökök, az NBH, az ORFK és az Interpol vezető beosztású illetékesei, sőt, egy DEA-ügynök is. Főnökeik előbb ismertetett állításait támasztotta alá az állambiztonsági nyilvántartó osztály vezetője: Csukrán Magdolna és helyettese, Harangozó Szilveszterné.
A korabeli összkép sötét és zavaros volt: az új szolgálatok keresték helyüket és kapcsolataikat, de nehezen találták, ezért egymással is ütköztek régiek és újak, és mindkét réteg kihasználta az egymással marakodó, a több pártrendszerű működést tanuló politikai pártok és vezetőik gyenge pontjait, időnként csúfosan megvezetve őket. Szubjektív és ellenőrizhetetlen elvtelen és üzleti kapcsolatok alakultak ki. Késett a koordináció, a feladatok nem voltak összehangolva, például a terrorelhárítás területén az NBH, a rendőrség és az Interpol között, súlyos zavar volt a kábítószer-fronton, a kiemelt objektumok védelménél és az elburjánzott embercsempészet felszámolásánál. A budapesti kamionterminállal kapcsolatban kirobbant Hacan-botrány jól mutatta a teljes káoszt, azt, hogy a cég volt és új emberei rivalizálnak, időnként és helyenként egymás ellen dolgoznak, eladják magukat, s a kirúgott vagy távozott tisztek rögtön ajánlatot kapnak a bűnözőktől, van, aki el is fogadja, ezért is a bűnözők időben értesülnek a szervezett akciókról.
(Jegyzetfüzet itt becsukva.)
Dr. Ilkei Csaba
tudományos kutató
volt országgyűlési képviselő
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: A behálózott első szabadon választott magyar országgyűlés
Ajánló: III/III-as történelmi olvasókönyv - Kahler Frigyes írása (x)