Barack Obama amerikai elnök február elején jelezte, hogy nem vesz részt az Egyesült Államok és az Európai Unió madridi csúcstalálkozóján. A bejelentés nagy felhorkanást váltott ki az EU-ban. Jackson Diehl, a The Washington Post újságírója szerint Obama a belpolitikára összpontosít, ezért marad kevesebb ideje a diplomáciai kapcsolatok ápolására. A Der Spiegel külpolitikai szakértői szerint ennél többről van szó: a transzatlanti viszony az elhidegülés jeleit mutatja. Doug Bandow konzervatív elemző szerint Obama felismerte, hogy nem érdemes a világpolitikai szempontból jelentéktelen Európára fecsérelnie az idejét.

Jackson Diehl, a The Washington Post kolumnistája emlékeztet rá, hogy a január közepén tartott massachusettsi időközi szenátorválasztáson a Demokrata Párt kínos vereséget szenvedett. Elemzők egyhangúlag Obama megítélésével magyarázták a baloldali fiaskót. Egy éve még a fél világ történelmi eseményként értékelte Barack Obama elnökké választását. Száz nappal beiktatása után csak Ronald Reagan örvendett nagyobb népszerűségnek a jelenlegi elnöknél. Mára azonban minden megváltozott. Amerikai elnököt Eisenhower óta nem támogattak olyan kevéssé egy évvel a hivatalba lépése után, mint Obamát. Tavaly április óta 63 százalékról 47-re csökkent azon amerikaiak aránya, akik elégedettek az elnök teljesítményével.

A népszerűségi adatok fényében nem meglepő, ha Obama elsősorban a belpolitikai kérdésekre összpontosít, és a kevésbé fontos külpolitikai ügyek a háttérbe szorulnak. Az európai sajtó csalódottsága érthető, az amerikai elnök valóban kevésbé tartja fontosnak a transzatlanti kapcsolatok ápolását, mint elődjei. Diehl megjegyzi, hogy nem csak Európa szorul hátrébb Obama listáján. Az elnök több mint egyórás országértékelő beszédében említést sem tett a közel-keleti rendezésről. Irakkal kapcsolatban számos jel arra mutat, hogy Obama a mielőbbi csapatkivonásra törekszik, amely a demokratikus intézményrendszer megerősödését veszélyeztetheti.

Obama külpolitikáját az iráni atomprogram határozza meg, és az iszlám köztársasággal kapcsolatos teendők miatt minden más mellékessé vált. Az izraeli-palesztin békefolyamat, az iraki rendteremtés, a Moszkvával kialítandó leszerelési menetrend kérdése másodlagos jelentőségű. Az európai kapcsolatok ápolása pedig ezekhez képest is mellékes, már csak azért is, mert Obama elnökségének első évében hatszor járt Európában, ám gyakorlatilag semmilyen fontos külpolitikai megállapodást sem kötött.

Katharina Peters, Hans-Jürgen Schlamp és Gregor Peter Schmitz német külpolitikai szakértők a Der Spiegel hasábjain megjelent elemzése némiképp más okokkal magyarázza Obama távolmaradását az Egyesült Államok és az Európai Unió májusra tervezett csúcstalálkozójáról. A német elemzők szerint amerikai és az EU kapcsolata az elhidegülés jeleit mutatja, aminek hátterében az áll, hogy Obama belátta, fontos kérdésekben nem érdemes az európai politikusokkal egyeztetni. Nem csak azért, mert a transzatlanti kapcsolatok semmilyen hatással nincsenek az amerikai munkahelyteremtésre. Az elsődleges ok az, hogy az Európai Unió nem rendelkezik egységes külpolitikával. A EU tagállamok vezetői leginkább csak fényképezkedni szeretnek Obamával, ám világpolitikai szempontból érdemleges megállapodásokat nem tudnak és nem is akarnak kötni.

„Európa a formalitások előtérbe helyezésével próbálja világpolitikai jelentőségének csökkenését ellensúlyozni. Bár mindenki tudja, Európa nem hajlandó beismerni, hogy senkit sem érdekel: sem Washingtont, sem Moszkvát, sem Pekinget, sem pedig a jövő nagyhatalmait, Brazíliát és Indiát."

Boug Bandow, a konzervatív Cato Institute elemzője, Ronald Reagan egykori tanácsadója a The National Interestben megjelent cikkében még keményebben fogalmaz Európával kapcsolatban. Már a cím is beszédes: Európa nem számít. Bandow egyenesen azt állítja, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadásával végképp áttekinthetetlenné és követhetetlenné vált az Európai Unió külpolitikája. Bár a szerződés ratifikálásával lehetőség nyílna a külpolitikai egység megteremtésére, a diplomácia tapasztalatokkal és kellő tekintéllyel nem rendelkező Catherine Ashton külügyi főképviselővé választása nem erősíti az Unió globális szerepét.

„Ha összefogna, Európa a világ három-négy nagyhatalmának egyike lehetne az Egyesült Államok, Kína és India mellett" - véli Bandow. Egységes külpolitikai fellépés nélkül azonban nincs geopolitikai súlya. „Az eukraták panaszkodnak, hogy Obama elnök alábecsüli az Európai Unió jelentőségét. Épp ellenkezőleg: Obama pontosan tisztában van az EU súlyával."

(Glóbusz)

Ajánló: Korszakváltás - Alvilágrend vagy Világrend!  (x)