Bár a múlt év márciusában mind orosz, mind amerikai részről bejelentették, hogy újraértékelik a két ország stratégiai kapcsolatait, s e szándék megerősítést is nyert Barack Obama amerikai elnök júliusi moszkvai útja során, ám ennél több nem történt. Fjodor Lukjanov, a Moszkvában megjelenő külpolitikai folyóirat, az Oroszország a Globális Politikában (Россия в глобальной политике) főszerkesztője szerint a két ország ugyan már huszonöt éve nem ellensége egymásnak, ám mindkettő úgy tekint a másikra, mind „hanyatló hatalomra”.

Az amerikaiak számára Oroszország jövőtlen államnak tűnik, csökken népessége, továbbra is lepusztuló félben van az infrastruktúra, a szomszédságban növekvő gazdaságok nyomasztó terhet jelentenek árufüggő gazdasága számára. Moszkva azon ambícióját, hogy teljes jogú globális szereplőként kezeljék, senki sem veszi komolyan, különösen, ha a valódi gazdasági növekedést produkáló Kínával hasonlítják össze.

Oroszország viszont nem tud szabadulni azon rögeszméjétől, hogy Amerika végérvényesen elveszítette globális dominanciáját. Korábban ez mindössze elvont jelszó volt, ma viszont – minthogy Párizs, Peking és Moszkva vágyálmainak egyik tárgya lett – ez némi konkrétságot kölcsönzött neki.

Mindkét vélemény olyan elvárásokat tükröz, melyeknek kevés körük van valós tényezőkhöz. Így nem csoda, ha az amerikai-orosz viszonyt mindkét fél sajátosan homályos politikai tartalommal töltötte meg.

Obama igyekszik az orosz egót megszólítva, olyan gesztusokat tenni, melyeket Moszkva korábban nagyon szívesen látott volna. Egyre-másra érkeznek felkérések az Irán, Afganisztán, a nukleáris leszerelés ügyében történő közös fellépésre. Ez a politika – állapítja meg Lukjanov – kiválóan működött volna néhány évvel ezelőtt, de ma Kremlt ez már nem elégíti ki.

Minden bizonnyal konkrét eredményt jelent majd a lassan aláírásra kerülő új START-szerződés a nukleáris fegyverek korlátozásáról, de ez mit sem változtat azon, hogy a két nagyhatalom viszonyát beárnyékolja számos nagyon fontos ellentét. Ezeket pedig csak akkor lehet feloldani, ha mindkét ország újrafogalmazza, sőt felülvizsgálja a saját és a másik szerepét a 21. században. Amíg ez nem történik meg, addig a kapcsolatok „újrakezdésének” mítosza nem lesz több olyan megtévesztő szólamnál, mely épp a stratégiák hiányát hivatott elfedni.

(Gazeta, Glóbusz)